Két szerető, egy kancellár: szerelmi intrikák is befolyásolták a bécsi konresszust

„Minden erős férfi mögött áll egy erős nő" - tartja a mondás, nem véletlenül: a történelemben számtalan esetről tudunk, amikor a valódi politikai hatalommal nem rendelkező nem képviselői intellektusuk és rátermettségük segítségével befolyásolták férjük vagy szeretőjük döntéseit. Ezek közé a férfiak közé tartozott Klemens Wenzel Nepomuk Lothar von Metternich-Winneburg zu Beilstein, alias Metternich kancellár is, aki különösen szerencsésnek mondhatta magát: őt ugyanis nem csupán egy, hanem rögtön két nő is támogatta (vagy inkább befolyásolta) a háttérből. A november 18-án debütáló Vienna Game (Bécsi játék) című sorozat kapcsán azt tekintjük végig, milyen szerelmi viszonyok és titkos intrikák határozták meg az 1814-1815-ös bécsi kongresszust és a napóleoni háborúk utáni Európa alakulását és átrendeződését.

A Disney+ korábbi bejelentése szerint november 18-tól lesz elérhető a streamingplatformon a Vienna Game (Bécsi játék) című, hatrészes minisorozat. A látványos produkció a szolgáltató közleménye szerint a napóleoni háborúk utáni császárvárosba fogja elkalauzolni a nézőket, ahol a kezdődő és egész Európa jövőjét meghatározó kongresszus vitái, intrikái és háttérben szövődő szerelmi viszonyai legalább olyan fontos szerephez jutnak, mint az uralkodók végleges poltikai döntései.

Wilhelmine von Sagan, aki szembeszállt Metternich akaratával

A történelmi dráma és vígjáték elemeit ötvöző minisorozat középpontjában Wilhelmine von Sagan hercegnő alakja áll, aki a történet szerint eltökélten törekszik arra, hogy a béketárgyalásokat - és persze hivatalos szeretőjét, Metternich kancellárt - a saját érdekeinek megfelelően manipulálja. Ambícióit azonban megzavarja a bonapartizmussal és kémkedéssel vádolt fiktív alakkal, Amor Łaskival folytatott viszonya, amely kezdetben tudatos stratégiai lépésnek tűnik, ám hamarosan a vonzalom, a rivalizálás és a hatalmi érdekek bonyolult játszmájává válik. 

Bár Łaski alakja egyértelműen a fantázia szüleménye, Wilhelmine von Sagan tényleg egy létező személy volt, aki szépségének, magas intellektusának és nem mindennapi kapcsolati hálójának köszönhetően valóban fontos szerephez jutott a napóleoni háborúkat lezáró, 1814-1815-ös bécsi kongresszus idején. Befolyása azonban nem csupán előkelő származásából és társadalmi kapcsolataiból fakadt: a korabeli európai politikai viszonyokban való jártassága révén maga is aktívan részt vett a diplomáciai háttéregyeztetésekben.

A kurlandi hercegi családból származó, kiváló neveltetésben részesülő és több nyelven is folyékonyan beszélő nő apja halála után átvette a család sagani birtokának vezetését, kedvelt rezidenciáját, Ratibořice kastélyát pedig egy gyönyörű angolkerttel rendelkező központtá tette. Az épület 1813-ban különös jelentőségre tett szert: amikor ugyanis az európai hatalmak a gyengülő Napóleon ellen próbáltak szövetségre lépni egymással, előszeretettel keresték fel a szerető tulajdonában lévő kastélyt, ahol nemcsak kiváló ellátással, hanem számos egyéb, szintén befolyásos személlyel is találkozhattak. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Nesselrode orosz diplomata, későbbi birodalmi kancellárúgy emlékezett, hogy a ratibořicei tanácskozások a legviharosabb diplomáciai találkozások közé tartoztak, amelyeken élete során valaha részt vett, de maga Metternich is hangsúlyozta később az itt elhangzott ígéretek és döntések fontosságát. 

Glenda Sluga történész kutatásai szerint Sagan is ekkoriban kezdett el érdeklődni a politika iránt, annak ellenére, hogy Metternich nem kifejezetten támogatta az ilyen jellegű törekvéseit, sőt: egyik levelezésük során - amelyben a hercegnő a Prága utcáit ellepő sebesült katonák kétségbeejtő helyzetére próbálta felhívni a férfi figyelmét - a kancellár kijelentette, hogy politikai kérdésekben abszolút engedelmességet vár tőle. Ez az eset kiválóan érzékelteti a kettejük között lévő kapcsolat ellentmondásait: bár Metternich szívesen támaszkodott Wilhelmine személyes kapcsolataira és társadalmi befolyására, nem kívánt egyenrangú politikai szereplőként tekinteni szeretőjére.

A felszólítás ellenére Sagannak mégis sikerült önálló álláspontot kialakítania: egyes kutatások szerint a nő a kongresszus alatt végig Lengyelország helyreállítása mellett kardoskodott (amiben személyes érintettsége is lehetett, hiszen apja, Peter von Biron az 1795-ben az Orosz Birodalomhoz csatolt Kurlandi Hercegség utolsó uralkodója volt), és ellenezte egy porosz vezetésű német államszövetség kialakulását (mivel ez Ausztria hatalmát és jelentőségét csökkentette volna).

Politikai állásfoglalása, orosz kapcsolatai és a folyamatos vendégeskedések miatti anyagi nehézségei gyorsan kivívták az osztrák titkosrendőrség nemtetszését, akik megfigyelőik segítségével számos jelentést készítettek az asszonyról. Ezekben a hatóság emberei kiemelték, hogy a nő bizalmas információkat oszthat meg Oroszországgal, sőt egyes jelentésekben Wilheminet és Metternich másik szeretőjét, a szintén orosz kapcsolatokkal bíró Katharina Bagrationt teszik felelőssé az osztrák külügyminiszter diplomáciai kudarcaiért. Sluga ugyanakkor tanulmányában kifejti, hogy ezek mögött a feltételezések mögött sokkal inkább az önálló véleményt megfogalmazó és szeretőkkel bíró nők negatív megítélése, semmint a valóság állhat. 

Bár azt sajnos a mai napig nem lehet tudni, hogy Wilhelmine valóban az orosz udvar szolgálatában állt-e vagy sem, annyi bizonyos, hogy a Metternichhel való kapcsolatának végül I. Sándor orosz cár vetett véget: az uralkodó ugyanis azzal fenyegette meg Sagant, hogy ha nem szakít a külügyminiszterrel, megakadályozza, hogy hozzájusson az Orosz Birodalomban fekvő birtokai jövedelméhez. Az elválás után a kancellár sértődöttségében napokra visszavonult a tárgyalásoktól, amelyek szinte holtpontra jutottak nélküle, a személyes konfliktus így kis híján az egész Európa jövőjét meghatározó diplomáciai egyeztetések sikerét is veszélybe sodorta.

Katharina Bagration, a „meztelen angyal"

Nem Sagan volt ugyanakkor az egyetlen nő Metternich életében, aki párja révén szeretett volna nagyobb beleszólást nyerni a Habsburg Birodalom ügyeibe: a cári udvarral szoros kapcsolatban álló Katharina Bagration, akit kortársai gyakran csak a „meztelen angyalként" emlegettek, szintén szerette volna befolyásolni a kongresszus menetét. Katharina mindössze tizenhét éves volt, amikor I. Pál cár utasítására hozzáment a nála húsz évvel idősebb Pjotr Bagration tábornokhoz. Férje gyakori távollétei miatt azonban az ifjú ara Bécsben és Karlsbadban meglehetősen szabad életet élt, 1814-re pedig már özvegy volt. Metternichhel évekkel a kongresszus előtt is kapcsolatban volt már, házasságon kívül gyermeke is született tőle. 

Bagration bécsi otthona - amely meglehetősen közel helyezkedett el Sagan császárvárosi házához - szintén gyorsan a diplomaták kedvelt találkozóhelyévé vált. Talán ennek is köszönhető, hogy a bécsi rendőrség a kongresszus idején az ő tevékenységét is különös figyelemmel kísérte, és bár a fennmaradt feljegyzések szerint a hatóságok szentül meg voltak győződve arról, hogy Katharina vagy az orosz, vagy a porosz udvar szolgálatában áll, konkrét bizonyítékokkal ezt nem tudták alátámasztani.

Wilhelmina és Katharina története tehát valójában nemcsak egy-egy kockázatos szerelmi viszony, hanem a korabeli titkosszolgálati hálózatok és európai diplomáciai kapcsolatok képlékenységét is magában hordozza, miközben arra is rávilágít, hogy a hivatalos politikai hatalomból kizárt nők milyen fontos szerepet játszhattak a kontinens sorsát meghatározó döntések előkészítésében. Bár tényleges befolyásuk mértékét ma már nehéz pontosan megállapítani, történetük jól érzékelteti, hogy a bécsi kongresszus eseményeit nem csupán a tárgyalóasztalok mellett hozott döntések, hanem a szalonokban zajló beszélgetések, személyes kapcsolatok és háttérben szövődő intrikák is alakították.