Huszadik századi műholdfelvétel segíthet azonosítani az elveszett Szeleukeiát
Egy új kutatás szerint azonosíthatták az ókori Szeleukeiát Irán délnyugati részén, a Dzsarrahi folyó mentén. A műholdfelvételek és a felszínen talált régészeti leletek alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a mai Jan-e Shin település romjai alatt rejtőzhet a hellenisztikus kori város, amelyet már az ókori görög földrajztudós, Sztrabón is említett művében. A feltételezést azonban egyelőre nem támasztják alá régészeti felfedezések, ezért a település pontos elhelyezkedése továbbra is bizonytalan.
- Egy új kutatás szerint az iráni Jan-e Shin régészeti lelőhely rejtheti az ókori Szeleukeia maradványait, amelynek pontos elhelyezkedése régóta vitatott.
- A kutatók műholdfelvételek és terepbejárások alapján vizsgálták a Dzsarrahi folyó menti településeket, összevetve eredményeiket Sztrabón és Plinius ókori beszámolóival.
- A szakemberek két további lehetséges helyszínt, Tell Tendyt és Tell Tabarehet is megvizsgálták, ám ezek elhelyezkedése és régészeti jellemzői kevésbé meggyőzőek.
A város létezéséről elsősorban az ókori görög és római szerzők munkái tanúskodnak, amelyek fontos támpontokat nyújtanak egykori elhelyezkedésének meghatározásához. A Kr. e. 1. században és a Kr. u. 1. század elején élt Sztrabón görög földrajztudós Szeleukeiát a Hédüphón folyó közelében fekvő, jelentős méretű városként jellemezte, míg a Kr. u. 1. században alkotó Plinius római természettudós a település elümaiszi elhelyezdkedését emelte ki, utalva ezzel a mai Irán délnyugati részén található, ókori régióra. A két szerző beszámolója alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a város a térség egyik legjelentősebb települése lehetett, pontos elhelyezkedése azonban továbbra is vitatott. A keresést különösen megnehezíti, hogy a mai Dzsarrahi folyó mentén - amelyet sokan az ókori Hédüphónnal azonosítanak - több olyan régészeti lelőhely is található, amelynek kora és mérete összhangban áll a történeti leírásokkal. Bár a szakemberek már évtizedekkel ezelőtt elkezdték vizsgálni ezeket, egyelőre egyik helyszínen sem kerültek elő olyan egyértelmű bizonyítékok - például a város nevét tartalmazó feliratok -, amelyek kétséget kizáróan igazolnák Szeleukeia meglétét.
A Davide Salaris és Roberto Dan által készített, az Iran and the Caucasus tudományos folyóiratban megjelent tanulmány műholdfelvételek elemzésére, valamint egy 2015-ös helyszíni terepbejárás eredményeire támaszkodik. A kutatók emellett újraértékelték azokat a lelőhelyeket is, amelyeket John Hansman régész már évtizedekkel korábban megvizsgált, különös figyelmet fordítva a települések méretére, elhelyezkedésére és fennmaradt építészeti leleteire. Vizsgálataik alapján a legígéretesebb helyszínnek az Ahváztól mintegy 80 kilométerre délkeletre található Jan-e Shin bizonyult, amelynek maradványai a Dzsarrahi folyó mindkét partján megtalálhatók.
Hansman korábban elsősorban a folyó nyugati partján fekvő, erődítéssel körülvett településre összpontosított, az újabb vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a város a keleti partra is kiterjedhetett. A nyugati településrész területét mintegy 30 hektárra becsülik, míg a folyó túloldalán szétszóródott kerámiatöredékek alapján a teljes régészeti lelőhely akár 50 hektárt is magába foglalhat. Az 1968-ban készült műholdfelvételeken egy négyszögletes erődített terület és több építmény nyomai is felismerhetők, amelyek napjainkra a mezőgazdasági művelés, a csatornaépítések és az egyéb mezőgazdasági tevékenységek következtében jelentősen megrongálódtak. A kutatók szerint a folyó mindkét partján előkerült kerámiatöredékek arra utalnak, hogy a település a Szeleukida-, a párthus- és a Szászánida-korban, valamint a korai iszlám időszakában is lakott lehetett, története pedig akár a 10–11. századig is tarthatott.
A 2015-ös terepbejárás során a helyi földművesek egy olyan történetet is megosztottak a kutatókkal, amely szerint a környéken egykor egy hatalmas város állt, amelyet a folyó kettészelt, két király pedig felosztott egymás között. Bár a hagyomány történeti hitelessége nem bizonyított, a beszámoló figyelemre méltó párhuzamot mutat a folyó két partján azonosított településmaradványokkal. Hansman korábbi feltételezése szerint a lelőhelyen akár négy méterrel a föld alatt is fennmaradhattak régebbi építészeti rétegek, amelyek feltárása további információkkal szolgálhatna a településről.
Ez is érdekelhet
A szakemberek ugyanakkor két másik lelőhelyet is megvizsgáltak, amelyek szintén kapcsolatba hozhatók az elveszett Szeleukeia történetével. A Jan-e Shintől mintegy 16,5 kilométerre délre található Tell Tendy hozzávetőleg 43 hektáron terül el, és területéről kerámiatöredékek, valamint ókori pénzérmék is előkerültek. A település azonban közvetlenül egy csatorna mellett fekszik, nem pedig a folyó partján, ráadásul egyelőre nem sikerült egyértelműen azonosítani az egykori védőfalait sem. A kutatók a közelben található katonai légibázis miatt nem tudták személyesen megvizsgálni a helyszínt, ezért annak régészeti értékelése továbbra is elsősorban a rendelkezésre álló felvételekre és a korábbi leletekre támaszkodik.
A harmadik vizsgált lelőhely, a mintegy 8,5 hektáros Tell Tabareh területén a kutatók kiterjedt illegális ásatások nyomait dokumentálták, emellett egy feltehetően párthus kori agyagkoporsót is azonosítottak. A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a ugyanabban az időszakban mindhárom település lakott volt, ám a köztük fennálló történeti kapcsolatok tisztázásához további régészeti vizsgálatokra lenne szükség. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy bár Jan-e Shin jelenleg a legígéretesebb jelölt a Sztrabón által említett Szeleukeia azonosítására, ezt a feltételezést kizárólag szisztematikus feltárásokkal lehetne igazolni.
