A második világháborúban kidobott dísztárgyakat rejtett a pielaszkowicei kastély vizesárka

Díszes, a második világháború végén megsemmisítettnek hitt építészeti elemeket és berendezési tárgyakat tártak fel a régészek és a DRACO Żmigród Történelemkutató Egyesület tagjai a délnyugat-lengyelországi Pielaszkowice kastélyának vizesárkában. A vízzel telt árok iszapja kiválóan konzerválta azokat a műtárgyakat, amelyeket 1945-ben, a Vörös Hadsereg előrenyomulása idején vetettek ki az épületből.

A kutatócsoport a kastélyt övező vizesárok szisztematikus vizsgálata során bukkant rá a két gazdagon díszített, fémből készült építészeti elemre. Az egyesület szakemberei szerint a tárgyak egykor a palota belső tereit vagy külső homlokzatát díszítő reflektorok, illetve rátétek lehettek.

A vizes és iszapos környezet oxigénhiányos állapota megakadályozta a fémek teljes korrózióját, így a felületek jelentős része épségben átvészelte az elmúlt nyolc évtizedet. A jelenlegi kutatási fázis során számos további töredéket is felszínre hoztak az épület egykori berendezéséből, ezek pontos azonosítása és katalogizálása azonban még folyamatban van.

A régészeti projekt kifejezett célja a kastély környékén a második világháború záró szakaszában és közvetlenül az azt követő hónapokban szétszóródott tárgyi emlékek felkutatása. A leletek fizikai bizonyítékul szolgálnak a helyi lakosok körében generációk óta öröklődő beszámolókra.

A szóbeli emlékezet szerint a térségen áthaladó, majd az épületet birtokba vevő szovjet katonák a palota berendezésének egy részét egyszerűen kihajították az ablakokon, egyenesen a környező várárokba. Bár a kidobás pontos körülményeit a régészeti rétegtan önmagában nem tudja minden kétséget kizáróan igazolni, a tárgyak elhelyezkedése és állapota megerősíti az 1945-ös eseményekről szóló narratívát.

Az intézményi hátteret a wrocławi székhelyű Nemzeti Mezőgazdasági Támogatási Központ regionális kirendeltsége biztosította, amely a terület jelenlegi kezelőjeként engedélyezte az ásatások folytatását. A felszínre hozott, egyelőre tisztításra és konzerválásra váró objektumok a tervek szerint a ziębicei Sziléziai Ház Múzeumának gyűjteményét fogják gyarapítani. A restaurátori munkálatok során a szakemberek reményei szerint olyan díszítőelemek és mesterjegyek is láthatóvá válnak, amelyeket jelenleg még eltakar a korrózió és a vastag iszapréteg. Ez a folyamat elengedhetetlen a tárgyak eredeti funkciójának, készítési idejének és a kastélyban elfoglalt pontos helyének tisztázásához.

A Pielaszkowice kastélyában történt pusztítás nem számított egyedi esetnek a régióban a második világháború végnapjaiban. A mai Délnyugat-Lengyelország területét magába foglaló Szilézia 1945 elején a keletről előrenyomuló Vörös Hadsereg és a visszavonuló német alakulatok közötti heves harcok színterévé vált. A szovjet csapatok az elfoglalt arisztokrata rezidenciákat, kastélyokat és kúriákat rendszerint hadikórháznak, parancsnokságnak vagy laktanyának rendezték be. A gyors funkcióváltás során az évszázados bútorokat, festményeket és dísztárgyakat a katonák gyakran tűzifának használták, elrabolták, vagy egyszerűen megsemmisítették, hogy helyet csináljanak a katonai logisztika számára.

A Vörös Hadsereg rekvirálásait a háború után a lengyel határok nyugatabbra tolása, ezáltal a német lakosság kitelepítése és a lengyel telepesek érkezése követte. Ebben az átmeneti, kaotikus időszakban a gazdátlanul maradt sziléziai kastélyok jelentős része az enyészeté lett, berendezésük szinte teljesen megsemmisült vagy szétszóródott. A vizesárkok oxigéntől elzárt iszapja ebben az esetben kivételes időkapszulaként őrizte meg azokat a tárgyakat, amelyek a szárazföldön a fosztogatások vagy az időjárás áldozatául estek volna.