190 éve kötötték meg a Szent Szövetséget

Napóleon bukásával 1815-ben negyedszázados háborús időszak ért véget Európa történetében. A kivérzett és megfáradt nemzetek békét akartak, erről az 1814-15-ös bécsi kongresszus gondoskodott. Az európai hatalmi rendet újraalkotó tanácskozás - igaz, a feudális konzervativizmus szellemében - évtizedekre biztosította a nyugalmat a kontinensen. Bár a bécsi kongresszusra Európa valamennyi államát és államocskáját - szám szerint több mint 200-at - meghívták, a legfontosabb kérdések eldöntését a négy nagyhatalom (Ausztria, Nagy-Britannia, Oroszország és Poroszország) magának tartotta fenn, hozzájuk a rendszereken átívelő diplomata, Talleyrand révén a gyakorlatban csatlakozott Franciaország is.

Az új európai rend a legitimitás elvére épült: megalkotói a francia forradalom előtti állapotokat kívánták restaurálni, visszaültetve a trónra a letaszított dinasztiákat és visszaállítva az eredeti határokat. Ez utóbbi a hatalmi ellentétek és az egyensúly megteremtése miatt nem érvényesült maradéktalanul és végül területi újrafelosztást eredményezett. A kongresszus által létrehozott rendszer fennmaradását az 1815 szeptemberében megkötött Szent Szövetség és a két hónappal későbbi Négyes Szövetség biztosította.

A korszaknak nevet adó Szent Szövetség az akkor hatalma és tekintélye tetőfokán álló I. Sándor cár kezdeményezésére alakult. Az állhatatlan, ingadozó személyiségű uralkodó oroszországi hadjárata idején megtért, s ekkorra már egész lényén vallásos rajongás lett úrrá. Az általa szerkesztett okmány szándékai szerint a krisztusi szeretet alapján nyugvó békét hozta volna el Európa uralkodóinak és nemzeteinek. A vallásos jellegű szövegben, amelynek már első mondata a szent és oszthatatlan szentháromságra hivatkozik, a három uralkodó örök békét és testvéri szövetséget kötött és megfogadta, hogy népeiket a keresztény szeretet és igazságosság szellemében fogják kormányozni.

Az idealista látomás a valóságban az uralkodók reakciós és forradalom-ellenes szövetségévé változott, amelyhez valamilyen formában Európa összes uralkodója csatlakozott, kivéve Angliát, a pápát és Törökországot. (Anglia trónján akkor a vitatott megítélésű III. György ült, aki helyett régensként fia kormányzott, a pápa azt nehezményezte, hogy nem tettek különbséget az egyes felekezetek között, a muzulmán szultánt pedig érthető okokból kizárták.) A monarchikus, abszolutista Európa rendjén őrködött az 1825. november 20-án Ausztria, Nagy-Britannia, Oroszország és Poroszország által aláírt, nagyon is gyakorlatias és egyértelműen francia-ellenes négyes szövetség is: ebben a szerződő felek kötelezték magukat, hogy ha bármelyik felet agresszió érné, 60 ezer katonát küldenek segítségére.

Az egyetértésre törekedő uralkodók az első években rendszeresen rendeztek kongresszusokat, amelyeken csak ők maguk (az 1818-as aacheni kongresszustól Franciaországgal kiegészülve) döntöttek a kontinens ügyeiben. Aachen Troppauban (1820), Laibachban (1821), Veronában (1822) gyűltek össze és határoztak az itáliai és a spanyol forradalom leveréséről.

I. Sándor 1825-ben bekövetkezett halálável a Szent Szövetség gyakorlatilag megszűnt, a brit és a Metternich kancellár dominálta osztrák külpolitika is saját érdekeit kezdte követni. A görög szabadságharc, majd Belgium létrejötte után Európa térképe megváltozott, az 1848-as forradalmak pedig Metternich-hel együtt a Szent Szövetség reakciós szellemét is elsöpörték.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)