Adatbázis készült a Fiumei úti sírkert 1956-os áldozatairól

Új, átfogó statisztikai adatbázis dolgozza fel az 1956-os forradalom idején a Fiumei úti sírkertben eltemetett áldozatok személyes és demográfiai adatait. A Nemzeti Örökség Intézete munkatársa, Szabó Viktor történész elemzése szerint a temetői főkönyvek alapján készült kimutatás pontos képet ad az utcai harcokban elesettek összetételéről és az utólagos politikai indíttatású áttemetésekről.

Az 1956-os és 1957-es temetői nyilvántartások alapján a szakemberek összesen 456 olyan személyt azonosítottak, akiket az utcai harcok áldozataként helyeztek végső nyugalomra a sírkertben. A halálesetek közel 30 százaléka az októberi események során következett be, míg a túlnyomó többség a november 4-i szovjet beavatkozást követő összecsapásokhoz köthető.

A statisztikák rávilágítanak, hogy az elhunytak 86 százaléka férfi volt, és csaknem felük a 11 és 30 év közötti fiatal korosztályhoz tartozott. A lakhelyeket vizsgálva kiderült, hogy az áldozatok fele a temetőhöz közeli 7., 8. és 9. kerületben élt a fővárosban. A foglalkozási adatok alapján a legmagasabb arányt (39 százalékot) a fizikai munkások és kisiparosok képviselték, akiket a diákok és a kereskedelemben dolgozók követtek.

A harcok intenzitása miatt a hatóságoknak és a lakosságnak rendkívül gyorsan kellett gondoskodniuk a holttestek elhelyezéséről, így a temetések és a különböző ideiglenes sírokból történő áttemetések egészen 1957 májusáig elhúzódtak. A halottakat a kezdeti időszakban vegyesen hantolták el a 21-es számú parcellában. Ennek következtében a forradalmárok, a fegyvertelen civil áldozatok és a kommunista hatalmat védő karhatalmisták egymás mellé kerültek a földben.

A forradalom leverése után berendezkedő új államhatalom számára ez a helyzet gyorsan tarthatatlanná vált, mivel a pártvezetés nem tűrhette a rendszer védelmezőinek és támadóinak együttes nyughelyét. A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetősége ezért már 1957 tavaszán elvi határozatot hozott az áldozatok politikai szempontok szerinti szigorú elkülönítéséről.

A politikai döntés nyomán a kommunista áldozatokat fokozatosan áthelyezték, és a 21-es parcellában fekvő 48 karhatalmistát az 1960-ban újonnan kialakított 3-as parcellába vitték át. A forradalmárokat és civileket rejtő eredeti területet a Budapesti Temetkezési Vállalat sövénnyel vette körbe, hogy vizuálisan elzárja a nyilvánosság elől. A hatóságok 1982-ben, a 25 éves porladási idő lejártával mérlegelték a terület teljes felszámolását, ami miatt több család más temetőkbe vitte át a hozzátartozója földi maradványait. A végleges megsemmisítés végül elmaradt, így a parcellában a statisztikák szerint 238 áldozat nyugszik jelenleg is. A rendszerváltozást követően a terület az 1956-os forradalom hivatalos emlékhelyévé vált, amely 1999-ben Gömbös László szobrászművész emlékművével gazdagodott.

A temető forradalom alatti szerepe szorosan összefüggött az 1948 után kiépülő kommunista diktatúra emlékezetpolitikai nehézségeivel. A Kerepesi úti temető egyszerre adott otthont a rendszer által tisztelt történelmi személyiségek, mint Kossuth Lajos vagy József Attila sírjainak, a legnagyobb szovjet katonai parcellának, valamint a letűnt polgári világ prominens képviselőinek. A pártállam vezetői sokáig nem találtak megfelelő koncepciót a terület kezelésére, ezért 1952 őszén hivatalosan bezárták a sírkertet. A következő években radikális tervek is születtek, amelyek a temető teljes felszámolását célozták, de a megvalósításukra végül nem tettek kísérletet. A helyzet 1956 tavaszán vett fordulatot, amikor a Fővárosi Tanács zárt temetővé és Nemzeti Panteonná nyilvánította a területet.

A panteonná nyilvánítás kimondott célja az volt, hogy a terület egyszerű köztemetőből egy olyan exkluzív emlékparkká váljon, ahol kizárólag a politikai, társadalmi és tudományos élet kiemelkedő alakjai kaphatnak helyet. Ennek az új koncepciónak a szimbolikus eseménye volt az 1949-ben koncepciós perben kivégzett Rajk László és társainak 1956. október 6-i ünnepélyes újratemetése a Kossuth-mauzóleum szomszédságában.

Az alig néhány héttel később kitörő forradalom azonban azonnal felülírta a kommunista vezetés emlékezetpolitikai terveit. A kényszerítő körülmények és a tömeges halálesetek miatt a lezárt panteon novembertől ismét hagyományos köztemetőként kezdett működni. Az ekkor kialakult szükségállapot és a rögtönzött temetések sorozata hozta létre azt a történelmi lenyomatot, amelyet a kutatók az új adatbázis segítségével tártak a nyilvánosság elé.