Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban

A Lengyel Királyság a 16. század közepén - az orosz fenyegetéssel szemben - egyesült a Litván Nagyfejedelemséggel, ezzel a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű állama jött létre.

Az úgynevezett nemesi köztársaságot (Rzeczpospolita) sajátos politikai berendezkedése azonban gyakorlatilag gúzsba kötötte: a királyt a nemesség választotta, törvényhozói felhatalmazással kizárólag a rendi gyűlés, a szejm rendelkezett, ahol akár egyetlen nem szavazat elég volt ahhoz, hogy egy tervezet megbukjon (liberum veto).

A nemesi köztársaság az 1700-as évekre működésképtelenné vált, az ország az elhúzódó háborúkban a környező birodalmak játékszere lett. A "három fekete sas" (a porosz, az orosz és a Habsburg címerben felbukkanó jelkép) bekapcsolódott a lengyel trónöröklés miatt kirobbant örökösödési háborúba (1733-1738), amelynek végén az általuk támogatott Frigyes Ágost szász választófejedelem került a trónra.

Az 1764-ben Nagy Katalin orosz cárnő támogatásával trónra lépő II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost megpróbálta megreformálni a gyengélkedő Rzecszpospolitát és megszüntette a liberum veto intézményét.

Az előjogait féltő nemesség fegyvert ragadott, de az 1768-tól négy éven át tartó polgárháborúba bekapcsolódtak a területéhes szomszédok is, akik 1772. augusztus 5-én első ízben osztották fel egymás között a legyengült országot.

Oroszország livóniai és fehérorosz területekkel gyarapodott, a Habsburg Birodalom Kelet-Galíciát (Krakkó nélkül) és a Szepesség 13 városát kapta, Poroszország pedig a gazdag pomerániai partvidékkel gyarapodott, így létrejött szárazföldi összeköttetése Königsberggel.

A felosztással a lengyel-litván unió 712 ezer négyzetkilométernyi területének mintegy egyharmadát, össznépességének 38 százalékát veszítette el.

A csonkítás kijózanítóan hatott a lengyelekre, Szaniszló Ágost felvilágosult reformokat vezethetett be. A szejm 1791-ben elfogadta a világ második polgári alkotmányát, amely egyebek mellett megszüntette a perszonáluniót, az országgyűlésnek felelős minisztérium kezébe helyezte a kormányzást, megszüntette a választott királyságot, felfüggesztette a liberum vetót és bevezette a többségi döntést.

A változásokat ellenző, a targowicai konföderációba tömörült arisztokrácia a reformoktól ugyancsak megrettent orosz cárnőhöz fordult, annak védnöksége alá helyezte magát.

II. Katalin 1792 májusában százezer fős sereget küldött a lengyel király ellen, akit a poroszok is hátba támadtak. II. Szaniszló Ágost a vérengzés elkerülése érdekében csatlakozott a targowicai konföderációhoz, az új alkotmányt felfüggesztették.

Lengyelországot 1793. január 23-án másodszor is megcsonkították: Oroszország ekkor kapta meg Litvánia keleti részét, egész Fehéroroszországot és Kelet-Ukrajnát, Poroszország pedig az úgynevezett Dél-Poroszországot, benne többek között Gdańskot és Toruńt.

A lengyel királyság egykori területének középső, 240 ezer négyzetkilométernyi sávjára zsugorodott. A nemzeti megaláztatást fokozta, hogy az első alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jóváhagyatták a szejmmel a határváltozásokat.

1794 márciusában Tadeusz Kościuszko, az amerikai függetlenségi háború hőse vezetésével nemzeti felkelés tört ki a megszállók ellen.

A létszámban és hadfelszerelésben is hátrányban lévő lengyel sereg több hónapon át sikeresen tartóztatta fel az intervenciós erőket, de 1794 novemberében Maciejowice mellett döntő vereséget szenvedett.

A felkelés leverése után a három beavatkozó nagyhatalom bejelentette igényét a Rzeczpospolita végső területi felosztására és ezzel megszüntetésére. E harmadik alkalommal már a szokásos színjátékot sem rendezték meg a szejm hozzájárulásának kikényszerítésével.

Az 1795. október 24-én véglegesített szerződés értelmében a Habsburgok megszerezték Nyugat-Galíciát, Mazóvia déli részét és Krakkó városát, a porosz Hohenzollernek birodalmához került Új-Kelet-Poroszország, azaz Mazóvia megmaradt része Varsóval, a Visztula, a Bug és a Nyeman közötti területek, valamint Új-Szilézia, míg Oroszországnak jutottak az addig még lengyel kézen lévő litvániai, valamint a Nyemen és a Bug folyótól keletre fekvő lengyel területek.

A győztesek II. Szaniszló Ágostot lemondásra kényszerítették, majd Pétervárra internálták és megállapodtak abban, hogy a felosztott állam nevét és uralkodói titulusát mindörökre a feledés homályába taszítják.

Napóleon ugyan tizenkét év múlva a Varsói Hercegség formájában újjászervezte a lengyel államot, ám az 1814-1815. évi bécsi kongresszus ennek nyugati részét Poroszországhoz csatolta, Krakkót "szabad várossá" nyilvánította, a maradék terület pedig Lengyel Királyság (Kongresszusi Lengyelország) néven a cári birodalom része lett.

Ezt követően több mint egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Lengyelország 1918-ban visszanyerje független államiságát.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

7 960 ft 6 490 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 9 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
• A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
• Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
• 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
• A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
• Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
• Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
• Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
  
• Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait