VII. Ferdinánd spanyol király lánya Madridban született 1830-ban. 1868-tól Párizsban élt, és 36 év emigráció után itt is halt meg. Uralkodása a mérsékelt liberálisok kormányzati időszakát és egyben az alkotmányos monarchia kiépülését jelentette. 1870-ben az emigrációban mondott le a trónról fia, a későbbi XII. Alfonz javára. Magánéleti és közéleti viharokban bővelkedő uralkodása miatt ő lett Spanyolország egyik legrosszabb hírű – egyben legvitatottabb – királynője. Pályafutását egy feudális monarchia uralkodójaként kezdte, és egy alkotmányos monarchia trónfosztott közszereplőjeként zárta. Milyen események, milyen személyes tulajdonságai befolyásolták – Benito Pérez Galdós író szavaival – a „szomorú sorsú királynő” életét, hogy olyan sok bírálat, kritika érte őt és uralkodását? 

A XIX. századi spanyol történelem eseményeit a regényeiben megjelenítő Galdós (1843–1920) így jellemezte a királynőt és korát: „Uralkodását komoly bírálatok érték: […] ekkorra tehető a spanyol politikai kultúra számtalan rossz beidegződésének eredete […], ám senki sem vonhatja kétségbe ennek a nyíltszívű, közvetlen léleknek a nemtörődöm, könnyen megbocsátó, másokat szívesen támogató – pozitív – jellemvonásait, aki képtelen volt hatékony, tartós és radikális intézkedésekre. Izabella úrnő örök gyermek maradt, és legnagyobb szerencsétlensége az volt, hogy királynőnek született, és gyermekként egy egész nép számára kellett morális útmutatást adnia.”

Halálakor a nemzetközi sajtó megemlékezett ugyan róla, ám többnyire nem a fő hírek sorában. „Hosszú számkivetés után meghalt […] a spanyolok áldatlan emlékezetű volt királynője, II. Izabella. Uralkodása valóságos csapás volt hazájára […]. Polgárháborúk, zsarnokság és vérontások tapadnak nevéhez […], vakbuzgó vallásossága mellett érzékies gyönyöröknek élt s egész sereg kegyencet tartott” – írta róla a Pesti Napló 1904. április 10-i lapszámának hetedik oldalán.

Anyai szeretet hiányában

II. Izabella uralkodása komoly válság kirobbanásával indult. VII. Ferdinánd ugyanis – hogy lánya trónhoz való jogát biztosítsa – előzőleg visszaállította a nőági örökösödés rendelkezését (Pragmatica Sanctio). Ez indította el az 1833-tól 1840-ig tartó, kiterjedt, kegyetlenségéről híres első karlista polgárháborút a trónkövetelő fiútestvér (Károly) és a gyermek királynőt helyettesítő régens anyakirálynő, Mária Krisztina hívei között. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. nyár számában olvasható.