Tíz híres macska a történelemből

A macskák napjainkban is a legkedveltebb házikedvencek sorát gyarapítják, ám manapság a kedvtelésből tartott cicák inkább csak az úri lét kényelmét élvezik, míg a történelem folyamán némelyik egészen különleges feladatokat hajtott végre. Wilberforce-tól, a királyi főegerésztől kezdve egészen az egyiptomi istenként tisztelt Básztetig számos macska kiemelten fontos szerepkört töltött be, mondhatni emberi életeket mentettek. Túlnyomórészt egérvadász tevékenységük által segítették az emberek számára a túlélést az élelemkészlet megóvásával, ám olyan macska is létezett, amely egy tömlöcben sínylődő rabnak rendszeresen élelmet szállított.

Simon a kínai polgárháborúban

Simon, a macska a kínai polgárháború alatt teljesített „szolgálatot”, mellyel a HMS Amethyst legénységét megóvta az éhenhalástól. Kínában 1927-1950-ig tartott a háború, mely a Kuomingtang és a szovjetbarát Kínai Kommunista Párt között zajlott. A britek 1949-ben bocsátották vízre, pontosabban a Jang-ce folyóra a HMS Amethyst hadihajót, hogy a Nankingban székelő Brit Nagykövetséget megóvják.

A jármű ellenséges támadás áldozata lett, a legénységből 17-en életüket vesztették, a tűzharc pedig három hónapig folyt. Simon, a macska, aki szintén megsebesült, még sérülten is óvta a hajó élelemkészletét a rágcsálóktól, így a megmaradt legénység túlélte a konfliktust. A harcok lezárását követően a HMS Amethyst visszatért Nagy-Britanniába fedélzetén Simonnal, aki sajnos az érkezés után három héttel elpusztult, ám bátorságáért poszthumusz egy Dickin-medállal tüntették ki, mely a legmagasabb, a Viktória-kereszttel egyenrangú, állatoknak adható kitüntetés.

Elsüllyeszthetetlen Sam

Sam, vagy másik nevén Oscar a macskák legendás kilenc életéből hármat is elhasznált a második világégés során, ráadásul a legtöbb macska által gyűlölt közegben, a tengeren. 1941 májusában a német Bismarck csatahajón utazott, amikor az egy torpedó becsapódásának következtében elsüllyedt. A 2300 fős legénységből körülbelül csupán 110 tengerész élte túl a csapást, illetve Sam, akit az ellenség, a HMS Cossack, a Brit Királyi Haditengerészet rombolójának legénysége mentett ki a vízből, majd elnevezték Oscarnak.

A Cossack később egy torpedó következtében a Gibraltárhoz közel szintén a tengerbe veszett, ám Oscar ismét szerencsésen megúszta. Új szállása a HMS Ark Royal lett, ám nem sokáig, ugyanis Málta térségében ez a hadihajó is elsüllyedt, Oscar szerencsére ismét megmenekült. A három csapás fél év alatt zajlott le, így a cica valószínűleg nem bánta, hogy az egyik tengerész az otthonába fogadta és a szárazföldön élhette tovább életét.

Mrs. Chippy, az Antarktisz-kutató

Mrs. Chippy, aki egyébként hímnemű macska volt az eddigi történetekhez hasonlóan szintén egy hajón élte mindennapjait szerető gazdájával, az ácsként dolgozó Harry ‘Chippy’ McNeish-sel és a hajótulajdonos Sir Ernest Shackletonnal. Shackleton (1874-1922) egy angol-ír felfedező volt, akit az Antarktisz-kutatás aranykorának legkiemelkedőbb alakjaként tartanak számon, összesen négy expedíción vett részt, melyből az egyik tragédiával végződött.

Az Endurance nevű hajót a feltorlódott jég körülzárta, majd összeroppantotta, a csapatnak menekülnie kellett, látván, hogy a cica nem éli túl, a szenvedéstől megkímélve gazdája lelőtte. McNeish kis társáról sosem feledkezett meg, saját sírjára Mrs. Chippy szobrát helyeztette el Új-Zélandon.

Faith, a jövendőmondó macska

A második világháború alatt 1940 és 1941 között a Blitz elnevezésű konfliktus során Németország bombákkal sújtotta Nagy-Britanniát, mely számos áldozatot követelt. Valószínűleg a Szent Augusztin templomában tartózkodó két cica sem éli túl, ha Faith nem olyan előrelátó. Faith-t, Henry Ross atya, a Szent Augusztin templom lelkésze vette magához.

A Szent Pál templomhoz közel, 1940 szeptemberében Ross atya meglátta, hogy macskája egy kiscicát cipel le a templom alagsorába, annak ellenére, hogy a kiscica gyakran felszökött az emeletre, az anyamacska igyekezett onnan távol tartani kölykét. Néhány nappal később szeptember 9-én, amikor az atya éppen a Westminsterben tartózkodott, egy becsapódó német bomba a földig rombolta templomát, ahol egyedül a két cica maradt, csupán a torony maradt meg.

A kiérkező mentőegységek biztosan voltak benne, hogy az állatok már nem élnek. Faith és a kölyke, Panda ennek ellenére túlélte az anyamacska előérzetének és gondosságának köszönhetően, a romok alatt az alagsorban összebújva találták őket a tűzoltók. Faith-t a Canterbury érsek kitüntetéssel jutalmazta az eset után.

Wilberforce, a királyi főegerész

Közel 300 évig funkcionált a Downing Street 10. a brit miniszterelnöki otthonként, ám az ilyen régi épületek korántsem problémamentesek. Az egyik fő gond a hosszú ideje megtelepedő egerek és patkányok sokasága, amire a legjobb megoldás a macska, így alakult ki a királyi főegerészi pozíció. Wilberforce viselte leghosszabb ideig ezt a hivatalt, ugyanis négy miniszterelnökelnököt is kiszolgált, Edward Heath-től egészen a Vaslady-ig, Margaret Thacherig, ráadásul feladatvégzését is kiválónak ítélték.

A krími háború életmentője, Tom

A krími háború során, 1855-ben a brit és francia erők elérték Szevasztopol térségét, amely egy porig sújtott város látványát nyújtotta kevés túlélővel, drasztikusan lecsökkent élelemmel és szerencsére egy macskával. A kis állatot William Gair brit őrnagy mentette meg és nevezte el Krími Tomnak. Ez a találkozás nem csupán a cicának volt szerencsés, hanem a katonáknak is, ugyanis feltűnt a seregnek, hogy a macska mindig jól van lakva. Egy nap követni kezdték és Tom elvezette őket az élelmiszerkészletekhez, megmentve őket az éhenhalástól.

Básztet istennő

Az ősi Egyiptom idején a macskák jelenléte elengedhetetlen és életmentő volt a gabonaraktárak megóvásának érdekében, így nem véletlen, hogy a lakosok szentként tisztelték őket. Hitük szerint az istenek macskaféleként jelentek meg, mint Básztet istennő a II. dinasztia idejéből, aki először egy oroszlán, majd egy macska alakját öltötte magára a gyermekáldás és fogantatás istennőjeként.

Bubasztisz, más néven Per-Básztet városa vált kultuszának központjává, ahol szent macskákat tartottak a neki szentelt templomban. A macskákat azok elhalálozása után is tisztelettel és szeretettel kezelték, ugyanúgy kijárt számukra a mumifikálás, mint a fáraóknak.

Félicette, az asztronauta

Sajnos a macskákat nem mindenhol tisztelték és szerették annyira, mint az ókori Egyiptomban, a XX. századi tudomány inkább kísérleti alanyként tekintett rájuk. Ez volt a sorsa Felicette-nek is, akit egy kutya, és egy majom után szintén az űrbe kívántak repíteni. Külön kiképzést is kapott, melynek keretein belül elektródákat szereltek az agyába, ettől a pillanattól fogva valószínűleg szerencsésebbnek érezte magát, míg Párizs utcáin kóborolt.

A sikeres felkészítést követően 1963. október 18-án kilőtték az űrbe, ahonnan szerencsére épségben visszatért a Földre. Később sajnálatos módon további kísérleteknek vetették alá, melyek következtében életét vesztette.

Beerbohm, a "színész"

A macskák mindegyike azonnal magára vonja a figyelmet legyenek bárhol, ám Beerbohm egyenesen az 1906-os alapítású- londoni Gielgud Színházban követelte ki az érdeklődő tekinteteket. Kedvelt tevékenységei közé tartozott, hogy besétált az öltöző helyiségekbe és megtámadta a színházi kellékeket, melyekkel macska lévén eljátszott.

Később nem csupán zárt ajtók mögött produkálta magát, ugyanis előfordult, hogy előadások közben felsétált a színpadra népszerűségét növelve a színház közönsége körében. Ő az egyetlen macska, aki halálát követően a The Stage brit hetilapban a címlapon kapott saját nekrológot.

Az ételhordó macska

A macskákról az a széles körben elterjedt nézet járja, miszerint kevésbé lojálisak a kutyákhoz képest, ám ez nem minden esetben általános érvényű. Sir Henry Wyatt esetében semmiképpen sem, ugyanis az angol udvaronc egy macskának köszönheti, hogy megmenekült az éhenhalástól. Ellensége, III. Richárd bebörtönözte a Towerbe, ahol szerencséjére összebarátkozott egy macskával, aki galambot hordott Wyattnak, így a férfi más élelem híján a macskára támaszkodva galambon élt a fogság alatt, míg VII. Henrik trónra lépése el nem hozta számára a szabadulást.