Új kötet cáfolja a partraszállás mítoszait, amely mégsem volt a normandiai hadművelet mintája
Megcáfolja a spanyol hadtörténetírás egyik legismertebb eseményéhez kötődő tévhiteket Roberto Muñoz Bolaños történész 2025-ben, a Desperta Ferro kiadónál megjelent legújabb esszékötete. Az Alhucemas. El desembarco que decidió la guerra de Marruecos című munka újraértékeli az 1925-ös alhucemasi partraszállás szerepét, rámutatva arra, hogy a végső győzelem nem pusztán egy hibátlan stratégiának, hanem a véletleneknek és a hadműveleti hibáknak is jelentősen köszönhető volt.
- Roberto Muñoz Bolaños spanyol történész 2025-ben megjelent kötetében újraértékeli az 1925-ös marokkói partraszállás katonai jelentőségét.
- A könyv bizonyítja, hogy a hadművelet sikere jelentős részben a kedvezőtlen időjárás okozta véletleneknek és a hibás navigációnak volt köszönhető.
- A monográfia cáfolja azt az elterjedt nézetet, miszerint ez lett volna a történelem első légi-tengeri partraszállása, és hogy mintaként szolgált volna a normandiai invázióhoz.
Az 1925. szeptember 8-i alhucemasi partraszállás a Rif-háború fordulópontja volt, amelynek során a spanyol és francia erők vereséget mértek az Abd el-Krim vezette észak-marokkói felkelőkre. A hivatalos narratíva sokáig a történelem első kombinált légi-tengeri deszantműveleteként hivatkozott az eseményre, amelyet a szövetségesek állítólag az 1944-es normandiai invázió tervezésekor is tanulmányoztak.
Muñoz Bolaños kutatásai azonban bizonyítják, hogy az elsőség a németek 1918-as balti-tengeri Albion hadműveletét illeti meg. A normandiai párhuzamot a szerző szintén megalapozatlannak tartja, mivel egyetlen korabeli forrás sem utal az afrikai akció célzott elemzésére az európai partraszállás előtt.
A kötet részletesen elemzi a Miguel Primo de Rivera tábornok által irányított hadműveletet. A történész hangsúlyozza, hogy az éjszakára tervezett eredeti támadás katasztrófához vezetett volna, mivel a célzott Cebadilla partvidékét a védők erősen elaknásították. A kedvezőtlen időjárás és az erős hullámzás azonban megzavarta a flottát, így a deszantcsónakok az eredeti zónától távolabb, nappal értek partot. Ez a navigációs hiba mentette meg a mintegy tizenháromezer fős sereget, mivel egy sokkal gyengébben védett partszakaszon tudtak hídfőállást kiépíteni.
Ez is érdekelhet
A szerző rávilágít arra is, hogy az akció nem az 1920-as évek hirtelen innovációja volt. A spanyol vezérkar már 1855-ben, majd 1890-ben is készített terveket a marokkói partvidék tengeri megtámadására. A történész kiemeli, hogy pusztán a partvidék elfoglalása nem hozott volna győzelmet, ahogy azt az 1915-ös brit gallipoli kudarc is megmutatta. A siker igazi kulcsa a hídfőállás kiszélesítése és a terület fokozatos, szigorúan ellenőrzött megszállása volt.
A hadtörténeti elemzés a konfliktus politikai lezárását is új kontextusba helyezi. Madrid elsődleges célja a háború emberi és anyagi veszteségeinek minimalizálása, valamint egy békés politikai rendezés elérése volt. A spanyol kormány autonómiát ajánlott a Rif régiónak, a teljes katonai megsemmisítésre csak Abd el-Krim elutasító válasza után adtak parancsot. A kötet szerint a végső diplomáciai lezárás során Párizs kizárta a spanyol vezetést a tárgyalásokból, és a lázadó vezér száműzetése után a franciák sajátították ki a katonai siker dicsőségét.
