Egy polgárháborús katona találmánya indította el a modern hátizsák történetét
Az ember évezredek óta próbálja minél kényelmesebben a hátán szállítani mindazt, amire útközben szüksége lehet. Bőrök, vásznak, hevederek és favázak követték egymást, mire megszületett a ma ismert hátizsák. A fejlődés egyik legfontosabb fordulópontját azonban nem egy hegymászó, hanem az amerikai polgárháború egyik katonatisztje hozta el.
- Az emberek évezredek óta hordanak terheket a hátukon, az egyik legkorábbi ismert vázas szerkezetet Ötzi mellett találták meg.
- Henry Clay Merriam polgárháborús tapasztalatai nyomán fejlesztette ki merevített katonai hátizsákját, amelyet 1878-ban szabadalmaztatott.
- A későbbi fejlesztők hajlított fémvázzal, levehető zsákkal, cipzárral és könnyebb anyagokkal tették egyre kényelmesebbé a hátizsákot.
- Az 1960-as évektől a könnyű nylonmodellek a hegymászóktól az egyetemistákhoz kerültek, és a hátizsák hétköznapi használati tárggyá vált.
A teher hordozásának története az ősidökig nyúlik vissza, az emberek feltehetően már a legkorábbi eszközhasználat idején is különféle kötések segítségével vitték magukkal terheiket. Az egyik legismertebb korai szerkezetet Ötzi, az Alpokban 1991-ben megtalált, mintegy 5300 éves jégember mellett fedezték fel. Két keskeny falécből és egy mogyorófavesszőből állt, és hátiteher hordozására szolgáló keretként értelmezték.
A modern hátizsák történetének egyik kulcsfigurája pedig Henry Clay Merriam amerikai katonatiszt volt. Merriam az amerikai polgárháború utolsó szakaszában fekete uniós katonákból álló alakulatot vezetett, és az 1865-ös Fort Blakely-i ütközetben tanúsított bátorságáért később megkapta a Becsületérmet (Medal of Honor). Katonai szolgálata közben azonban egy hétköznapibb problémával is folyamatosan szembesült: a katonáknak külön hátizsákban kellett vinniük felszerelésüket, miközben élelmüket egy másik, vállra akasztott táskában hordták.
Merriam úgy gondolta, a kettőt egyetlen szerkezetben kellene egyesíteni. Megoldása egy dobozszerű vászontáska volt, amelyben helyet kaphattak a katona ruhadarabjai, ivóvize, tisztálkodási eszközei és élelme is. A hátizsákot fémmerevítők tartották, így a terhelés egyenletesebben oszlott el a testen. A rudakat ráadásul este ki lehetett venni, és sátortartóként is használhatták.
Merriam 1878-ban szabadalmaztatta találmányát, holott az még közel sem volt tökéletes. Viszont megmutatta a későbbi fejlesztések irányát: a hátizsák többé nem egyszerűen két vállpánttal ellátott zsák volt, hanem olyan rendszer, amelynek kialakításánál a teher elosztása és a viselő mozgásszabadsága is számított.
Néhány évvel később, 1882-ben a minnesotai Duluthban dolgozó cipész, Camille Poirier újabb megoldással állt elő. Vászonzsákját homlokpánttal is ellátta, így viselője egyszerre tudott hátizsákot és kenut szállítani. Az úgynevezett Duluth pack elsősorban az egyre népszerűbbé váló természetjárás világában terjedt el, és különböző változatait ma is gyártják.
A következő jelentős lépést egy norvég vadász, Ole F. Bergan tette meg. Egy 1908-as vadászaton meghajlított borókaág segítségével próbálta kényelmesebbé tenni a hátizsákját. Hazatérése után az ötletből acélcsőből készült, a hát formájához igazodó váz született. A konstrukciót 1909-ben szabadalmaztatta, később pedig a norvég hadsereg is rendszeresítette, de a hátizsákból Roald Amundsen Déli-sark-expedíciójára is jutott.
Az 1920-as években az amerikai Lloyd F. Nelson alaszkai utazásai során az őslakosok által használt teherhordó keretekből merített további ihletet. 1922-ben dolgozta ki a később Trapper Nelson néven ismertté vált szerkezetet: egy levehető vászonzsákot fából készült külső vázra erősített. A konstrukció különösen a túrázók, vadászok és erdészek körében vált népszerűvé.
A hátizsák mai formája az 1930-as évektől kezdett kialakulni. Gerry Cunningham hegymászó cipzáras rekeszeket alkalmazott, amelyekből mászás közben is könnyebben elő lehetett venni a felszerelést. 1967-ben már nylonból készítette modelljeit, vagyis a korábbi nehéz vászon helyett könnyebb, vízállóbb anyagot használt.
Ez is érdekelhet
Ugyanebben az évben indult útjára a JanSport is. Murray McCory és Jan Lewis könnyű alumíniumvázzal ellátott nylon hátizsákjai eredetileg síelőknek és hegymászóknak készültek, ám hamarosan egészen más közönség fedezte fel őket. A csapadékos Seattle egyetemistái rájöttek, hogy a táskák könyvek szállítására is kiválóak, ráadásul sokkal jobban védik azokat az esőtől, mint a hagyományos iskolatáskák.
Ezzel a hátizsák végleg kilépett a katonák, vadászok és hegymászók világából, így az egykor nehéz felszerelések cipelésére kifejlesztett eszköz az iskolások és városi utazók mindennapi tárgya lett.
