A normann hódítással terjedt el az angliai medvehecc
A láncra vert medvék és kutyák küzdelmét jelentő medvehecc már a normann hódítás után, a tizenegyedik század végén elterjedt szórakozási formává vált Angliában, ahogy az a Society & Animals folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmányból kiderül. A Cardiffi Egyetem és a Nottinghami Egyetem kutatóinak eredményei alapvetően írják felül a brit állatviadalok történetét, bizonyítva, hogy a korábban a tizenhatodik századi Erzsébet-korhoz kötött társadalmi eseménynek mintegy négyszáz évvel korábbi, kiterjedt európai importra épülő gazdasági és kulturális gyökerei vannak.
- A Cardiffi Egyetem és a Nottinghami Egyetem kutatói régészeti és levéltári adatokkal bizonyították a középkori medvehecc korai angliai jelenlétét.
- A betanított kutyák és láncra vert medvék küzdelme a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem az Erzsébet-korban, hanem már a tizenegyedik században népszerűvé vált.
- Mivel a barna medvék a római korban kipusztultak a szigetországban, a viadalokhoz Európából importálták az élő állatokat a középkor folyamán.
A Liam Lewis és Hannah O'Regan vezetésével lefolytatott interdiszciplináris kutatás a régészeti csontleleteket, a levéltári dokumentumokat és a vizuális forrásokat ötvözve vizsgálta a barna medvék középkori jelenlétét.
A történeti feljegyzések, köztük a normann hódítást követő vagyonösszeírás, a Domesday Book, valamint a bayeux-i falikárpit szegélyén látható ábrázolások már korábban is utaltak a medvék jelenlétére, azonban a mostani vizsgálat szolgáltatta az első átfogó bizonyítékot a kiterjedt gyakorlatra. A szakemberek összesen tíz angliai és franciaországi régészeti helyszínen azonosítottak a korszakból származó medvecsontokat, amelyek egyértelműen élő állatok importjára utalnak az 1066-os normann inváziót követő időszakból.
A kutatás rávilágít az állatviadalok komplex gazdasági hátterére. Jóllehet a barna medve egykor őshonos fajnak számított a Brit-szigeteken, a populáció már a római uralom idején teljesen kipusztult. Ennek következtében a középkori viadalok lebonyolításához elengedhetetlen volt az élő állatok folyamatos és költséges behozatala a kontinentális Európából.
A leletek eloszlása, amelyek London mellett egészen az észak-angliai Carlisle és a délkeleti Colchester területéig megtalálhatók, arra utalnak, hogy a szállítási és tartási nehézségek ellenére a medvehecc nemcsak az arisztokrácia elzárt kiváltsága volt, hanem a szélesebb lakosság körében is népszerű látványosságnak számított.
Az új eredmények egyik legfontosabb sarokköve egy 1864-ben megtalált, jelenleg a Yorkshire Múzeumban őrzött lapockacsont újraelemzése volt. A lelet radiokarbonos kormeghatározását Thibaut Devièse, az Oxfordi Egyetem munkatársa végezte el, és a vizsgálat meglepő módon egyértelműen a kora középkorra datálta a maradványt.
Az észak-yorkshire-i Richmondból származó csont fontosságát növeli, hogy a település neve feltűnik a tizenharmadik század eleji forrásokban is, méghozzá egy Spenellus nevű, hivatásos medveidomár lakóhelyeként. Ez az egybeesés a fizikai és az írott források között fizikai bizonyítékot szolgáltat a kora középkori intézményesült állatviadalok tényére.
Ez is érdekelhet
A szakmai közmegegyezés a medvehecc fénykorát eddig jellemzően I. Erzsébet angol királynő uralkodásának idejére, a londoni Bankside negyed Shakespeare-korabeli szórakozóhelyeire tette. A most publikált tanulmány azonban bizonyítja, hogy a látványosság már a tizenkettedik századra megszilárdult kulturális intézménnyé vált a társadalom minden rétegében.
A kutatók szerint a régi múzeumi gyűjtemények modern módszerekkel történő felülvizsgálata a jövőben további részletekkel szolgálhat a középkori ember és az idomított állatok viszonyáról, valamint a kora középkori Európa kereskedelmi hálózatairól.
