A köznemesség őt támogatta, de valóban önálló király sosem lehetett Szapolyai János
2020. július 22. 15:59 Múlt-kor
Korábban
Egy ország, két király
Szapolyai a törökök októberi távozása után saját birtokán, Tokajon gyűlést hívott össze az őt pártoló nemesekből. Itt kimondták, hogy november 10-én Fehérváron országgyűlés veszi kezdetét.
A sereg november 1-jén bevonult Budára, majd november 10-én a Szapolyai-párt összegyűlt a koronázóvárosban, ahol királlyá választották. Másnap I. János néven a Szent Koronával megkoronázta Szapolyait az elérhető legmagasabb rangú magyar főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök.
[galeria_kep_28200]
Bár megválasztása és megkoronázása alapvetően megfeleltek a legitim királyválasztás feltételeinek, Szapolyai erdélyi vajdaként nem hívhatta volna össze az országgyűlést – erre kizárólag a nádornak, Báthori Istvánnak lett volna joga. Szapolyai nem is választott maga mellé nádort – ez ugyanis nyílt szakítást jelentett volna Báthorival.
Báthori decemberben Pozsonyba hívta össze a maga (legitimebb) országgyűlését, amely I. Ferdinándot választotta királlyá. Az országnak innentől két királya volt, ami a következő évtizedekre meghatározta Magyarország életét.
Szapolyai diplomáciai lehetőségei egyre fogytak, miközben a Habsburgok sikeresen egyesítették Európa jelentős részét saját uralmuk alatt. 1527-ben V. Károly spanyol király és német-római császár bevette Rómát, amivel a francia-pápai-velencei-milánói-firenzei szövetség, a cognaci liga súlyos vereséget szenvedett. Szapolyai korábban a ligához való csatlakozásban reménykedett.
1527 augusztusában Szapolyai a Habsburg seregek elől hátrálva harc nélkül feladta Budát, több vereséget követően 1528 végére teljesen visszaszorult Erdélybe, miközben Fehérváron immár Ferdinánd fejére is felkerült a Szent Korona.
[galeria_kep_28201]
Az elszigetelődött királynak nem maradt más választása: 1529-től a törökkel szövetségben harcolt, szeptemberben a Budát ismét bevevő Szulejmán segítségével visszatért a trónra, és a Szent Korona is az ő birtokába került.
Innentől patthelyzet alakult ki a két király között, és csupán fegyverszünet biztosította köztük a békét egészen 1538-ig, amikor a váradi béke keretében megállapodtak: I. János halála után Magyarország egésze Ferdinánd uralma alá kerül, akkor is, ha időközben fiúörököse születik.
Szapolyai 1539-ben vette feleségül Jagelló Izabellát, I. Zsigmond lengyel király (aki eddigre már a sógora volt) lányát, a későbbi II. Zsigmond Ágost király húgát, aki 1540. július 7-én fiúgyermeknek adott életet. Habár Szapolyai János király 15 nap múlva meghalt, a fiú születése tovább akadályozta a későbbiekben is a Habsburgat abban, hogy teljességgel hatalmukba kerítsék Magyarországot.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

klímakutatás
- Sarkvidéki jégből vizsgálták a Római Birodalom gazdaságát
- Ősi tölgyfák őrzik a fekete halál ökológiai nyomait
- Ősi vízelvezető rendszereket vizsgálnak Norvégiában
- Második világháborús erdősítési program okozza Japán pollenválságát
- A talaj hőmérsékletétől függött a neolitikus kínai mezőgazdaság
- Az égetéses földművelés is formálta a múlt erdőtüzeit
- Folytatódik a kiotói cseresznyevirágzás történeti adatainak kutatása
- A klímaváltozás mérséklése megmentheti az UNESCO világörökségi helyszíneit
- Amerikai diákmozgalomból nőtt világméretű kampánnyá a Föld napja
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát 13:21
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai 11:42
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit 10:11
- Személyre szabott eljárás lehetett az egyiptomi múmiák balzsamozása 09:29
- Élősködők árulták el, mit ettek és hogyan éltek a több száz évvel ezelőtti chełmi lakosok 08:01
- Nyolc évtized után azonosították egy hírhedt japán pokolhajó roncsát 06:52
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje tegnap
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház tegnap
















