Az 1880-as évekig a parasztság szinte teljesen kívül esett a modern hitelrendszer érdeklődési körén. Különösen rossz termésű évek után, tavasszal, a fejletlen vidékeken parasztok tömege szorult rá a vetőmag- vagy az élelmiszerkölcsönre, s korcsmárosok, kereskedők, gazdag birtokosok aránytalanul magas kamatra adtak nékik hitelt. Emellett a csapszékekben gyakran halmozódtak nagyra az italadósságok - nem is mindig tisztességes számítás útján. A korcsmáros volt az uzsorás jellegzetes alakja, de találunk köztük elvétve még lelkészeket is. A kamatokat az állam 1868 óta nem korlátozta, de már 1877-ben bevezették a 8 %-os kamatmaximumot. Ezt egy hitelintézet nehezebben, de a magánuzsora könnyen kijátszotta. Az agrárkörök nyomására született 1883-ban "az uzsoráról és káros hitelügyletekről" egy törvény, mely fél évtől egy évig terjedő fogházzal és pénzbüntetéssel sújtja az uzsorát, az pedig, aki hamis szerződésekkel leplezve űzi, akár két évet és 4000 Ft büntetést kaphatott. Korcsmában csak legfeljebb 8 Ft-ig (egyheti jó munkabér erejéig) lehetett hitelezni. Ezt a szabályt évente ki kellett dobolni, a korcsmákban "magyarul, s az illető község jegyzőkönyvi nyelvén" ki kellett írni. Az óvatosabb korcsmáros persze inkább az írta ki: "Hitelt nem adok, mert haragot nem akarok."
Kolozsvári egyetemi oktatók, ügyvédek és tisztviselők hozták létre a magyar nyelv és kultúra terjesztése érdekében az Erdély-részi Magyar Közművelődési Egyletet. Terveikhez a szükséges pénzt jótékony célú bálokon és egyéb adományokból szedték össze. (A fővárosban, pl. egy nagy kávéház évi 25 forintot fizetett az EMKE név használatáért.) Az EMKE munkája lelkészek és tanítók segélyezésével kezdődött, majd iskola alapításokkal, s részben közgazdasági tevékenységgel folytatódott. Egy évtized alatt 45 iskolát, 25 óvodát, 16 egyházat, 45 népkönyvtárat létesítettek, illetve segélyeztek. Pénzt gyűjtöttek Petőfi, Kőrösi Csoma, Mikes Kelemen szobraira. Kiemelt figyelmet szenteltek az erdélyi ipar pártolásának, kiállításokat szerveztek. Negyedszázad leforgása alatt az ország legnagyobb egyesületévé vált, de növekvő vagyona ellenére, jelentősége a századforduló után lecsökkent. Működése alatt 3 millió forintot fordított segélyezésre, 268 iskolát épített vagy segített, 77 óvodát és 214 népkönyvtárat állított fel.
A főrendiház reformja nem korlátozta az arisztokrácia súlyát, de a `szegényebbek`, az évi 3000 Ft földadónál kevesebbet fizetők már nem lehettek tagjai. Kimaradtak a címzetes püspökök és a főispánok, bekerültek az egyéb felekezetek egyházi vezetői és az országos bíróságok elnökei. A főrendiház 1918. novemberéig működött ebben az összetételben.
Sem Ferenc József, sem a kormány nem járult hozzá, hogy a Torinóban, 1894. március 20.-án 92 éves korában elhunyt Kossuth Lajost az állam költségén temessék el, mert ez nem volt összeegyeztethető a dualizmussal, s főként Ferenc József érzékenységével. De azért Wekerle Sándor miniszterelnök titokban támogatta a fővárost a temetés megrendezésében. A székesfőváros hivatali szünnappá nyilvánította a szertartás napját, s Kossuthot, mint díszpolgárát saját költségén temette el. A halottas vonat március 28.-án indult el Torinóból, és március 30.-án érkezett meg Budapestre, a Nyugati pályaudvarra. A tömegek órák hosszat tartó várakozás után a Nemzeti Múzeumban felravatalozott koporsó előtt róhatták le kegyeletüket. A nagy szertartás április 1-jén reggel Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött. Az országgyűlés nevében Jókai Mór, a fővároséban Gerlóczy Károly alpolgármester búcsúzott. A temetőben, ahová csak a gyászkíséret mehetett be, a volt honvédek, a Függetlenségi Párt, a Nemzeti Párt és az egyetemi hallgatók szónokai vettek végső búcsút a nemzet nagy halottjától.
