Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával

2019. március 7. 15:21 Németh Máté

VII. Kelemen pápa 489 éve, 1530. március 7-én visszautasította VIII. Henrik angol király azon kérését, amely az uralkodó házasságának felbontására irányult. A kérdést a Medici családból származó pápa már hosszú ideje halogatta, döntése végül olyan következményekkel járt, amelyek a római katolikus egyház számára a lutheri reformáció után egy újabb csapással értek fel. Anglia elszakadt Rómától, az angol király megszüntette a pápai fennhatóságot országában, saját magát pedig az angol - anglikán - egyház fejévé tette. Az ellentét érdekessége, hogy a két fél akaratának hátterében nem a vallási meggyőződések voltak a lényegesek. Mindkét ember személyes és hatalmi érdekek mentén gondolkodott és hozott olyan döntést, amelynek következményeként egy olyan új vallási irányzat alakult ki, amelyben találunk katolicizmusra és protestantizmusra jellemző sajátosságokat is.

Korábban

A változások kora Európában – a reformáció kibontakozása a kontinensen

Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár 1517. október 31-én Wittenbergben közzétette nézeteit az egyház megújítása érdekében. A reformátor lépésének következtében megindult vallási, társadalmi, politikai és kulturális változások az öreg kontinens nagy részét érintették. Európa vallási térképét Luther mozgalma átrajzolta, elszakítva a római katolikus egyháztól Észak-Európát, Svájcot és Németország jelentős részét.

A folyamat előzményei a 14. századig, az angol teológus, John Wyclif tevékenységéig nyúlnak vissza, akinek többek között a katolikus hierarchiát és az egyház gazdagságát ostorozó nézeteit később Husz János és követői, a husziták tették magukévá Csehországban. Az előreformátorok mozgalmai után a 16. században a reneszánsz pápák fényűző uralkodása idején megérett az idő a változásokra, Luther egyik római utazása alkalmával az ottani papság laza erkölcsei mondatták vele: „Ha létezik a pokol, Róma afölé épült!”.

A protestáns reformáció a búcsúcédulák árusítása folytán kezdődött el, és vált egy átfogó egyházbírálattá, amelynek kimenetele új vallási irányzatok létrejötte lett. Luther és társa, Melanchton lefektették az evangélikus vallás alapjait, amely mindenekelőtt a hit általi üdvözülést, az egyházi vagyon elítélését, a pápai hatalom megkérdőjelezését és a cölibátus elvetését foglalta magában. A lutheránus vallás német területeken, Skandináviában és a közép-európai régióban, többek között Magyarországon terjedt el. A katolicizmus bírálata és az újfajta gondolkodásmód Svájcban is megjelent, itt Kálvin János munkássága következtében jött létre a városi polgárság vallása, a református irányzat.

A Franciaországból származó vallásalapító jogász tanai az egyházi fényűzés és hierarchia elutasítása mellett hangsúlyozták az eleve elrendelés és a zsarnokság elítélésének gondolatát is. Ez utóbbi, amely gyakorlatilag a hatalmával visszaélő uralkodó elmozdíthatóságáról szólt, különösen vonzóvá tette a vallást annak bölcsője, Svájc mellett Skóciában, Németalföldön, a Kárpát-medencében és a Francia Királyság déli részén. A változások szele Angliát is elérte, a szigetország uralkodója, VIII. Henrik a vallási meggyőződés helyett azonban egészen más szempontok szerint mérlegelte a kialakult helyzetet.