Emberi erő és mérnöki precizitás emelte helyére a hatszáz tonnás Sándor-oszlopot
A 19. században mérnökök egy csoportja kivételes bravúrt hajtott végre Szentpéterváron: kevesebb mint két óra alatt sikerült felállítaniuk a mintegy 600 tonnás Sándor-oszlopot, ezzel tisztelegve a Napóleon felett aratott orosz győzelem emléke előtt.
A Szentpétervár központjában álló Sándor-oszlop egyszerre politikai emlékmű és mérnöki teljesítmény. A Palota téren emelt monumentumot I. Miklós cár rendelte meg bátyja, I. Sándor emlékére, akinek uralkodása alatt Oroszország sikeresen legyőzte a hódító Napóleon seregét. A különleges oszlop azonban nem csupán mérete és történelmi háttere miatt érdekes, hanem azért is, mert felállítása a kor egyik leglátványosabb technikai vállalkozásának számított.
A mai Finnország területén bányászott vörös gránitból kifaragott tömböt a tengeren keresztül szállították Szentpétervárra. A súlyos oszlopnak már az utaztatása is nehézségeket okozott: egy korabeli viszonylatokban abszurd teherbírású, külön erre a célra tervezett uszályra volt szükség.
A nagyszabású építkezést Auguste de Montferrand, míg a sikeres emelést William Handyside mérnök bonyolította le. Václav Smil Energia és civilizáció című könyvében kifejtette: egy 60 csörlőből és egy 47 méteres faállványból álló emelőrendszer, illetve 522 kötél segítségével sikerült úgy eloszlatniuk a tervezőknek a terhelést, hogy a megfelelő időzítés és a nyers emberi erő segítségével a dolgozók fel tudták állítani a monumentális építményt. Az emelésben egyes források szerint 3000, más források szerint 1700 ember vett részt, akik kevesebb mint két óra alatt végezték el a megterhelő feladatot. A legérdekesebb tény azonban nem is feltétlenül ez, hanem az, hogy a gránit oszlopot nem rögzítették semmilyen alaphoz: a saját súlya és az elhelyezés pontossága tartja jelenleg is egyben az építményt.
Ez is érdekelhet
Az oszlopot végül 1834-ben avatták fel a szentpétervári Palota téren, ahol ma is áll. A Sándor-oszlopot azóta nemcsak az orosz győzelem emlékműveként, hanem a 19. századi mérnöki teljesítmény egyik különleges példájaként, illetve a világ egyik legmagasabb, egyetlen gránittömbből készített diadaloszlopaként is számon tartják szakértők.
