Nyolc évtized után azonosították egy hírhedt japán pokolhajó roncsát
A Fülöp-szigetek partjainál megtalálták a második világháború egyik legismertebb japán „pokolhajójának”, a Hofuku Marunak a roncsát, amelynek fedélzetén több mint ezer szövetséges hadifogoly vesztette életét 1944-ben. A felfedezés nemcsak egy régóta megoldatlan történelmi rejtélyt zárhat le, hanem új megvilágításba helyezheti a japán hadifogoly-szállító hajók tragikus szerepvállalásának megítélését is.
A roncsot Josh Gates felfedező és a Hellships Memorial Foundation kutatói találták meg a Fülöp-szigeteki Luzon szigetének közelében, Zambales tartomány partjainál, több mint 48 méterrel a víz alatt. A felfedezés jelentőségét növeli, hogy eddig ez a legnagyobb olyan nyughely, ahol a háború során életüket vesztett szövetséges hadifoglyok nyugszanak.
A Hofuku Maru egyike volt annak a több mint 130, a fedélzeten uralkodó embertelen körülmények miatt sokak által csak „pokolhajóként” emlegetett teherhajónak és utasszállítónak, amelyeket a japán hadvezetés hadifoglyok szállítására használt a dél-ázsiai kényszermunkatáborok között. A történészek becslése szerint a háború során több mint 125 ezer szövetséges hadifoglyot szállítottak ilyen hajókon, akik közül mintegy 20 ezren sajnos életüket vesztették. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy a japánok gyakran katonai konvojok közé rejtették ezeket a hajókat, ezért a szövetséges erők sok esetben nem tudtak arról, hogy hadifoglyok is tartózkodnak egy-egy ilyen magtámadott hajó fedélzetén.
A Hofuku Marut 1944. szeptember 21-én érte torpedótalálat, amelynek következtében a hajó kettétört és kevesebb mint három perc alatt elsüllyedt. A korabeli beszámolók szerint brit és holland hadifoglyok százai rekedtek a rakterekben, akiknek esélyük sem volt a menekülésre. A hajó pontos nyughelye azonban évtizedeken át ismeretlen maradt.
Az áttörést amerikai és japán katonai levéltárakban talált, korábban figyelmen kívül hagyott dokumentumok hozták meg, amelyek alapján a kutatók megállapították, hogy a hajó több mint 50 kilométerrel távolabb süllyedt el annál, mint azt korábban feltételezték. A Hellships Memorial Foundation szakértői ezt követően - Evan Kovács víz alatti képalkotási szakértővel és Dr. Calvin Mire régésszel kiegészülve - elkezdték az újonnan azonosított terület feltérképezését. Az új helyszínen végzett kutatás során szonárral azonosítottak egy feltérképezetlen roncsot, amelyet mélytengeri merülések és részletes fotogrammetriai vizsgálatok segítségével később részletesen dokumentáltak.
Ez is érdekelhet
A szakemberek a roncs méreteit, raktereinek elrendezését, az árbocok helyzetét és a hajótest kettétörésének nyomait összevetették a Hofuku Maru eredeti terveivel és a fennmaradt háborús jelentésekkel. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a kutatócsoport tagjai megállapították, hogy valóban az elveszett hadifogoly-szállító hajót találták meg, ráadásul a búvárok emberi maradványokat is felfedeztek a helyszínen, alátámasztva ezzel a feltételezést.
A szervezet jelenleg egy másik pokolhajó, a Oryoku Maru áldozatainak feltárásán dolgozik, amely a Fülöp-szigeteki Subic-öbölben süllyedt el.