A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát
A 19. század végén és a 20. század elején Nagy-Britanniában egy különös irodalmi alműfaj vált népszerűvé: az úgynevezett inváziós regények és elbeszélések gyakorlatilag elárasztották a könyvpiacot. Ezek a művek a szakértők szerint azt a félelmet igyekeztek feldolgozni, hogy az országot bármelyik pillanatban váratlan támadás érheti, és sok esetben nemcsak szórakoztatni, hanem figyelmeztetni, sőt befolyásolni is kívánták az olvasókat.
Az inváziós regények és elbeszélések történetei többnyire a közeljövőben játszódtak, és olyan forgatókönyveket mutattak be, amelyekben külföldi hadseregek és kémek igyekeztek átvenni a hatalmat Nagy-Britannia fölött. Ezek az alkotások gyakran vegyítették a valós politikai eseményeket a fikcióval, miközben élesen bírálták a szerintük felkészületlen politikusokat és a nem megfelelő katonai fejlesztéseket. A szokatlan szövegek az egyik leglelkesebb kutatója, A. Michael Martin több mint száz, 1871 és 1914 között született invázió szöveget elemzett, amely során több visszatérő motívumot is kiemelt: megjegyezte például, hogy az ilyen írások gyakran jelenítenek meg angol nemzeti emlékhelyeket, alkalmatlan - és általában liberális - politikusokat, valamint elmulasztott technológiai fejlesztéseket.
A késő viktoriánus korban különösen népszerű alműfaj legismertebb korai darabjának George Chesney alezredes 1871-ben megjelent The Battle of Dorking című művét tartják. Az elbeszélés nem sokkal azután jelent meg, hogy Poroszország legyőzte Franciaországot, ami komoly aggodalmat keltett a brit lakosság körében. A történet egy idős veterán visszaemlékezésein keresztül mutat be egy elképzelt, fiktív elemeket tartalmazó, sikeres német inváziót, amelynek emléke évtizedekkel később is olyan mély szégyenérzettel tölti el a narrátort, hogy csak nehezen tud beszélni róla az Angliát elhagyni készülő unokáinak.
A mű hatása messze túlmutatott az irodalom világán: a történet megjelenését követően országos vita bontakozott ki a brit hadsereg állapotáról, amire még William Gladstone miniszterelnöknek is reagálnia kellett. A regény sikere számos hasonló alkotást inspirált, amelyek rendszerint az aktuális politikai és katonai félelmekre reflektáltak: amikor például az 1880-as években először felmerült egy Csatorna-alagút megépítésének terve Calais és Dover között, rövid idő alatt több olyan történet is született, amely a lehetséges alagúton keresztül érkező invázió veszélyeit ecsetelte.
Ez is érdekelhet
Több irodalomtörténész szerint ezek a művek jelentős szerepet játszottak abban, hogy a brit társadalom a háborút egyre inkább elkerülhetetlen, sőt, bizonyos esetekben kívánatos jelenségként kezdte szemlélni. Az inváziós történetek folyamatosan azt sugallták, hogy az országot külső ellenség fenyegeti, ezért a katonai felkészültség és a nemzeti összefogás létfontosságú a túléléshez. Egyes kutatók úgy vélik, hogy ezek az elképzelések hozzájárultak az első világháború kitörésekor tapasztalható széles társadalmi támogatottsághoz is.
A műfaj legismertebb és legmaradandóbb alkotása ugyanakkor H. G. Wells 1898-ban megjelent Világok harca című regénye lett, amely több szempontból is szakított a korábbi inváziós történetek hagyományaival: Wells például nem európai hadseregeket, hanem marslakókat tett meg támadóknak, ráadásul nem a hadsereg fejletlenségét és felkészületlenségét, hanem a brit birodalmi felsőbbrendűségi tudat és a kor nacionalista gondolkodásmódjának kritikáját fogalmazta meg. A kutatók szerint éppen ez a szemlélet különböztette meg a szerzőt kortársaitól, és tette művét az inváziós irodalom egyik legfontosabb, máig ható alkotásává.
