2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje

2026. június 12. 19:53

A hagyományos szimfonikus zenekar teljes mellőzésével, az ókori görög zenei kultúra tudományos rekonstruálásával készítette el Christopher Nolan készülő Odüsszeia-filmjének aláfestését Ludwig Göransson. A páratlan akusztikai kísérlet során a bronzkor és a homéroszi eposzok világát korabeli hangszermásolatok eredetihez hű megszólaltatásával idézik meg, új korszakot nyitva az ókori témájú történelmi filmek hangzásvilágában.

Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje

A július közepén mozikba kerülő, Matt Damon főszereplésével készült filmeposz zeneszerzője a Time magazinnak adott interjúban kifejtette: a rendező határozott kérése volt egy teljesen egyedi, a megszokott hollywoodi paneleket nélkülöző zenei környezet megteremtése. Mivel a trójai háború és Odüsszeusz bolyongásának idején a mai értelemben vett zenekarok még nem léteztek, a svéd származású, kétszeres Oscar-díjas komponista a történet történelmi korszakához, a bronzkorhoz nyúlt vissza. Ennek jegyében harmincöt különböző méretű bronzgongot vásárolt, amelyeket fémhulladékok hangjával, modern szintetizátorokkal és az emberi énekhanggal ötvözve hozta létre a kísérőzenét.

A projekt legjelentősebb zenetörténeti vívmánya a klasszikus ókori görög hangszerek gyakorlati rekonstrukciója volt. A felvételek során kiemelt szerepet kapott az aulosz, egy ókori duplanádas fúvóshangszer, amely az archaikus és klasszikus korban a legmeghatározóbb zenei eszköznek számított. Callum Armstrong zenész és kutatótársai a Kr. e. 6. és 5. századból származó töredékek, valamint korabeli írásos források alapján alkották újra a hangszert, és – a fennmaradt eredeti nádak hiányában – annak megszólaltatási mechanizmusát.

Hasonló filológiai és ikonográfiai kutatások, többek között ókori vázák ábrázolásainak elemzése előzte meg az ókori líra használatát is, amelyet Rosa Fragorapti szólaltat meg a felvételeken. Christopher Nolan koncepciója szerint az ősi húros hangszer pengetése egyben Odüsszeusz fegyverének, a híres íjnak a hangját is szimbolizálja a vásznon.

Az irodalomtörténeti hagyomány a Kr. e. 8. századra datálja a homéroszi Odüsszeia keletkezését, amelynek cselekménye évszázadokon keresztül a szájhagyomány útján, vándorló énekmondók (aoidoszok és rapszódoszok) előadásában maradt fenn. Ezt az ősi, orális költészeti tradíciót a filmalkotók egy modern kulturális analógiával is hangsúlyozzák: a produkcióban a modern rapműfaj egyik ismert alakja, Travis Scott alakítja az énekmondó szerepét.

A rendező értelmezése szerint a modern rap és az ókori szóbeli költészet ritmikája, valamint társadalmi funkciója között szoros párhuzam vonható. A zenei és régészeti kutatásokra épülő aláfestés így nemcsak a hérosz mitológiai lényekkel terhelt hazatérését kíséri végig, hanem kísérletet tesz a letűnt mediterrán zenei kultúra hiteles felidézésére is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2026. nyár: A Harmadik Birodalom első asszonyai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Melyik évben gyilkolták meg Julius Caesart?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár