A történeti valóság összetettebb és érdekesebb is a fantáziánál

Intrikák, cselszövések és Kleopátra szelleme

MK: Miért egy magánnyomozó lett a regénysorozat főszereplője?

S.S.: A könyvsorozat első kötetének ötlete az első római utazásom során született meg, amelyre csak elég későn, 29 éves koromban került sor. A tömegkultúra megszállott fogyasztójaként ért első benyomás meghatározó volt, csak romokat láttam, de ez önmagában lenyűgözött. Amikor hazaértem az Egyesült Államokba, úgy éreztem, mintha gondolatban Rómában maradtam volna. Sokat gondolkodtam, hogy milyen könyveket írjak, és szép lassan a krimi irányába sodródtam, amelyet az ókori Rómával társítva egy eleddig ismeretlen műfajt hoztam létre (nevet).

Amikor elolvastam Cicero első, Sextus Roscius gyilkossági ügyében tartott szónoklatát, akkor döntöttem el, hogy thrillert írok egy fiatal tehetségről, aki a titok feltárása közben egyre nagyobb veszélybe kerül. Amikor először nekiültem, még Cicerot szerettem volna főhősnek, de végül a magándetektív figurája mellett döntöttem. A korban ugyanis az összes befolyásos római család a bíróságon intézte az ügyeit, ott harcoltak egymás ellen is. Az ötlet tehát úgy tűnik, a valóságban is működött.

Nézze meg a beszélgetés képeit galériánkban!

MK: Folytatja Gordianus történetét? Lesz esetleg egy másik magánnyomozó is?

S.S.: Épp most fejeztem be a legújabb Gordianus-regényt, a The Triumph of Caesar-t (Caesar diadala), ami körülbelül egy év múlva jelenik majd meg az Egyesült Államokban. Az olvasóim mutattak rá, hogy sokkal logikusabb lenne, ha a fia, Eco helyett a vér szerinti lánya, Diana folytatná a családi hagyományt, akit természetes kíváncsisága már korábban is bajba sodort. Igazi kihívás lenne Augustus és Marcus Antonius Rómájában egy női főszereplővel dolgozni. Igazából már az új könyvben is sokkal aktívabb szerepe lesz, és szembeszáll az apja akaratával.

MK: Melyik a kedvenc ókori mozifilmje?

S.S.: Szinte az összes, témával foglalkozó filmet láttam már: a honlapomon is található egy toplista belőlük. Örök kedvenceim közül első helyen a Kleopátra áll, és bár filmként nem tartom túl nagyra, a forgatókönyv és a kifinomult dialógusok elsőrendűvé avatják számomra. Valójában ez az a film, amelyen keresztül először kerültem kapcsolatba az ókori Rómával, s ez a film az egyik oka, hogy elkezdtem regényeket írni.

MK: Említette a Cinecitta stúdiót, ahol legutóbb az HBO és a BBC monstre vállalkozását, a Róma című sorozatot forgatták. A korszak szakértőjeként mit gondol a szériáról?

S.S.: Igazából majdnem minden tetszett a sorozatban, amely két évad után, pár héttel ezelőtt ért véget. Leginkább a mindennapi élet részletes bemutatása nyűgözött le, ahogy felvillantották az ókori Róma lakóházait, megmutatták a város legaljának erőszakos életét. A részletek tehát lenyűgözőek voltak, s a történetmesélés is igen ambiciózusra sikeredett. A köztársaság végének elmesélése ugyanis nagy kihívást jelent, bár az alkotók által hozott döntéseket a saját könyveimben sosem tettem volna meg. A történet ezektől viszont gördülékeny lett. Az egyetlen igazi problémám Kleopátrával volt, akinek figuráját nagyon elrontották. A karakter minden ok nélkül nevetségesen ostoba, a készítők minden bizonnyal a klasszikus hollywoodi csapdába estek bele. Hasonló egyszerűsítésekre én sosem vetemednék, mert a valóság ebben az esetben is sokkal összetettebb és érdekesebb volt a sorozatnál.

A sorozatban a Soprano családból igyekeztek ókori maffiózókat formálni. A fő cél az lehetett, hogy Caesart gengszterként ábrázolják, akinek módszerei sokban emlékeztettek a maffia leszámolásaira. Ez nem is olyan rossz ötlet, de a jelenetek sűrítése mindent elkapkodottá tett. Egy lassabb széria több hitelességet tudott volna felmutatni, nem kevesebb izgalommal.

MK: Mikor láthatjuk Gordianust a mozivásznakon?

S.S.: Ezt egyelőre még én sem tudom, talán jobb lenne, ha egy jóst kérdezne meg az ügyben. Talán megkérdezhetnénk valakit Aquincumban... A viccet félretéve, már a nagyobb stúdiók érdeklődtek ügynökömnél Hollywoodban, így mindig fennáll a lehetőség. Regényíróként persze nem lelkesedem túlzottan a megfilmesítésért. Az egyetlen, ami miatt örülnék egy filmnek, az az, hogy még több olvasóm lenne. Szerintem azonban a regényíróknak nem tesz jót, ha át kell élniük a könyvük megcsonkítását az élvezhető mozi kedvéért.

MK: Köszönjük az interjút.

1. A gyerekkori lelkesedéstől a tények tiszteletéig
2. Intrikák, cselszövések és Kleopátra szelleme