Kilincs a túloldalon
2019. június 16. 17:29 Szekér Nóra
„A küzdelem, amiben éltünk, olyan volt, mint mikor az ember tiszta erőből nyom egy ajtót, de a kilincs a túloldalon van. Minden erőt felemésztő munka volt ez. Heroikus erőfeszítések folytak, és rettenetes élmény volt, hogy mit kellett finomkodni és óvatoskodni” – idézte meg a kádári idők emlékét a grafikus Pohárnok Mihály. E korszak alapélménye volt az állandó falba ütközés, az „elkonspirált” cselekvési vágytól való frusztrálódás. A legvidámabb barakk paravánja mögött fortyogó feszültségek, „az élni mégiscsak kell” jelmondat mögött megbúvó szabadságvágy és önbecsülés gerjesztette energiák minden igyekezet és semlegesítő hatalomtechnikai megoldás ellenére működtek, és gyengítették a kommunista mindennapok stabilitását.
A kádári konszolidáció
1988–89-re a rendszer külső tartópillérei erodálódtak el olyannyira, hogy a belülről feszülő elégedetlenséget már nem voltak képesek megtartani. Az 1970-es évek második felétől a „gulyáskommunizmus jóléti rendszere” kezdett kimerülni. A válság természetesen nem korlátozódott Magyarországra, hiszen a hidegháborús versenyfutásba belerokkant Szovjetunió sugározta azt az egész térségre. Ennek az egyre látványosabb megroggyanásnak a következménye Moszkva politikáját is megváltoztatta. Az 1986-os pártkongresszuson Mihail Gorbacsov meghirdette reformprogramját, amely a nyers erő alkalmazása helyett a kommunista pártok számára a szélesebb társadalmi konszenzusra való törekvést irányozta elő. „Abból a tényből kell kiindulni, hogy a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatainkban az erőszakos módszerek, különösen a katonai erők alkalmazása teljesen kizárt, még a legszélsőségesebb esetekben is… [A kommunista pártok] kizárólag politikai szövetségek keretei között őrizhetik meg pozíciójukat” – fogalmazott Alekszandr Jakovlev, Gorbacsov tanácsadója, a peresztrojka elméleti kidolgozója.
A Kádár János nevével fémjelzett korszakra talán a leggyakrabban használt fogalom a konszolidáció. „Van a konzervativizmusnak egy (…) nem megvetendő eleme, […] a feltételeknek egy bizonyos kiszámíthatósága, (…) egyszerű és rövid szóval konszolidáció” – fogalmazott Bibó István 1945-ben. A magyar demokrácia válsága című írásában a diktatórikus természetét mindjobban érvényre juttató kommunista pártnak azt tanácsolta, hogy „a reakció elleni harc fokozása helyett” törekedjen inkább az élhetőbb viszonyokat teremtő légkörre. Kádár az 1956-os forradalom megtorlása után lépett erre az útra. Ez a konszolidáció azonban az összecsengések ellenére nem azonos a Bibó által javasolt megoldással. A kádári „gesztus” nem a diktatúra megszüntetésének ígéretéről, csupán annak élhetőbb voltáról szólt. 1945-ben ez még fenyegetést jelentett volna, enyhülésként csak „a reakció elleni könyörtelen harc” korszaka után hathatott. Az embereket tehát már nem a szüntelen félelem kényszerítette arra, hogy beletörődjenek a politikai jogaik és szellemi szuverenitásuk korlátozásába, hanem a kicsivel nyugodtabb élet lehetősége oldotta azt a feszültséget, amit e jogfosztottság előidézett. A hatalomgyakorlás módszereinek finomítása azonban nem jelentette az alapelvek megváltozását: továbbra is a szovjet megszállás ténye, az állampárt hatalma, az állambiztonsági ellenőrzés biztosította a rendszer alapjait.
Az állampárt hatalma, de legfőképpen a szovjet megszállás ténye biztosította a rendszer alapjait
A konszolidációnak ez a formája nemcsak Magyarországon, de a szovjet blokk többi országában is – más-más formában és mértékben – érvényesült. A magyar berendezkedést az különböztette meg a többi szocialista ország diktatúrájától, hogy valamivel nagyobb figyelmet szenteltek a közhangulat nyomásának, kicsivel több volt a feszültség levezetését szolgáló szelep, „kesztyűsebb” kézzel bántak „a másképp gondolkodókkal”, akik némiképp hangosabban köszörülhették a torkukat, ha elviselhetetlennek érezték a szűk határokat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Batthyány-Strattmann Lászlót éjjel is felkelthették, ha beteghez kellett mennie 19:19
- Férfi volt az első boszorkány, aki „bevallotta”, hogy seprűnyélen repült 18:49
- Pulitzer József is kivette részét a New York-i Szabadság-szobor finanszírozásából 15:57
- A kor egyik legnagyobb technikai bravúrja volt a Nyugati Pályaudvar szerkezete 13:04
- Simon Böske, az 1929-es Miss Európa győzelme után lovasrendőrök fékezték az ujjongó embereket 11:57
- Az elmúlt másfél évszázad divatját bemutató kiállítás nyílik New Yorkban 10:58
- Az apasági per óta először találkozott lányával a belga exkirály 09:57
- 10 tény Leningrád ostromáról 08:23
