Kilincs a túloldalon
2019. június 16. 17:29 Szekér Nóra
„A küzdelem, amiben éltünk, olyan volt, mint mikor az ember tiszta erőből nyom egy ajtót, de a kilincs a túloldalon van. Minden erőt felemésztő munka volt ez. Heroikus erőfeszítések folytak, és rettenetes élmény volt, hogy mit kellett finomkodni és óvatoskodni” – idézte meg a kádári idők emlékét a grafikus Pohárnok Mihály. E korszak alapélménye volt az állandó falba ütközés, az „elkonspirált” cselekvési vágytól való frusztrálódás. A legvidámabb barakk paravánja mögött fortyogó feszültségek, „az élni mégiscsak kell” jelmondat mögött megbúvó szabadságvágy és önbecsülés gerjesztette energiák minden igyekezet és semlegesítő hatalomtechnikai megoldás ellenére működtek, és gyengítették a kommunista mindennapok stabilitását.
A kádári konszolidáció
1988–89-re a rendszer külső tartópillérei erodálódtak el olyannyira, hogy a belülről feszülő elégedetlenséget már nem voltak képesek megtartani. Az 1970-es évek második felétől a „gulyáskommunizmus jóléti rendszere” kezdett kimerülni. A válság természetesen nem korlátozódott Magyarországra, hiszen a hidegháborús versenyfutásba belerokkant Szovjetunió sugározta azt az egész térségre. Ennek az egyre látványosabb megroggyanásnak a következménye Moszkva politikáját is megváltoztatta. Az 1986-os pártkongresszuson Mihail Gorbacsov meghirdette reformprogramját, amely a nyers erő alkalmazása helyett a kommunista pártok számára a szélesebb társadalmi konszenzusra való törekvést irányozta elő. „Abból a tényből kell kiindulni, hogy a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatainkban az erőszakos módszerek, különösen a katonai erők alkalmazása teljesen kizárt, még a legszélsőségesebb esetekben is… [A kommunista pártok] kizárólag politikai szövetségek keretei között őrizhetik meg pozíciójukat” – fogalmazott Alekszandr Jakovlev, Gorbacsov tanácsadója, a peresztrojka elméleti kidolgozója.
A Kádár János nevével fémjelzett korszakra talán a leggyakrabban használt fogalom a konszolidáció. „Van a konzervativizmusnak egy (…) nem megvetendő eleme, […] a feltételeknek egy bizonyos kiszámíthatósága, (…) egyszerű és rövid szóval konszolidáció” – fogalmazott Bibó István 1945-ben. A magyar demokrácia válsága című írásában a diktatórikus természetét mindjobban érvényre juttató kommunista pártnak azt tanácsolta, hogy „a reakció elleni harc fokozása helyett” törekedjen inkább az élhetőbb viszonyokat teremtő légkörre. Kádár az 1956-os forradalom megtorlása után lépett erre az útra. Ez a konszolidáció azonban az összecsengések ellenére nem azonos a Bibó által javasolt megoldással. A kádári „gesztus” nem a diktatúra megszüntetésének ígéretéről, csupán annak élhetőbb voltáról szólt. 1945-ben ez még fenyegetést jelentett volna, enyhülésként csak „a reakció elleni könyörtelen harc” korszaka után hathatott. Az embereket tehát már nem a szüntelen félelem kényszerítette arra, hogy beletörődjenek a politikai jogaik és szellemi szuverenitásuk korlátozásába, hanem a kicsivel nyugodtabb élet lehetősége oldotta azt a feszültséget, amit e jogfosztottság előidézett. A hatalomgyakorlás módszereinek finomítása azonban nem jelentette az alapelvek megváltozását: továbbra is a szovjet megszállás ténye, az állampárt hatalma, az állambiztonsági ellenőrzés biztosította a rendszer alapjait.
A konszolidációnak ez a formája nemcsak Magyarországon, de a szovjet blokk többi országában is – más-más formában és mértékben – érvényesült. A magyar berendezkedést az különböztette meg a többi szocialista ország diktatúrájától, hogy valamivel nagyobb figyelmet szenteltek a közhangulat nyomásának, kicsivel több volt a feszültség levezetését szolgáló szelep, „kesztyűsebb” kézzel bántak „a másképp gondolkodókkal”, akik némiképp hangosabban köszörülhették a torkukat, ha elviselhetetlennek érezték a szűk határokat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Jeruzsálembe is eljutott a világjáró viking király
- Különös hagyományok szerint élt az ősi azték társadalom
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti
- A pápát is fogságba ejtette a vaskezű IV. Fülöp
- Zavarba ejtően pajzán rajzok díszítették a középkori kódexeket
- A fekete folyók legendája - a kultúra szisztematikus pusztítása
- „Dzsingisz nem volt megátalkodott fickó, csak rossz volt a sajtója”
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában
- Férfiakat megszégyenítő bátorsággal szabadította fel Orléans-t Jeanne d'Arc
- Már gyermekként lelkesedett Trójáért Heinrich Schliemann 09:05
- Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke volt Antall József tegnap
- A zenetörténelemre is hatással volt Esterházy II. Miklós tegnap
- Hóna alatt a Mona Lisával sétált ki a Louvreból tegnap
- Alvilági kapcsolatai miatt az FBI is megfigyelte Frank Sinatrát tegnap
- Juan Diego lett az első indián szent, neki jelent meg a Guadalupe-i Szűzanya 2024.12.11.
- 10 tény az ördögűzésről 2024.12.11.
- Elviselhetetlen fájdalommal járt a foghúzás az érzéstelenítés feltalálása előtt 2024.12.11.
