2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Könyvheti vendég az ókori Róma történésze

2007. május 31. 09:00

Steven Saylor amerikai író, a Roma Sub Rosa című, római korban játszódó sorozat szerzője Budapestre látogat az Ünnepi Könyvhét idején - tájékoztatta az Agave Könyvek kiadó vezetője az MTI-t.

Varga Bálint elmondta, hogy az író Róma című könyvének magyarországi megjelenése alkalmából érkezik Magyarországra, pénteken Aquincumba látogat, szombaton az Agave Kiadó standjánál dedikál, vasárnap pedig egy könyvesboltban találkozik az olvasókkal.

Steven Saylor Rómában játszódó történelmi detektívregényei közül kilenc már megjelent magyarul is. Egyebek mellett a Vesta-szüzek háza, az Eltűnt Massiliában, illetve a Caesar és Pompeius harcát megörökítő Rubicon olvasható az Agave kiadásában. Steven Saylor történészt Láng Orsolya régész kalauzolja majd Aquincumban. A régész az MTI-nek elmondta, hogy az író a több településből álló provincia romterületét, a múzeum gyűjteményét, illetve a jelenleg folyó ásatást tekinti meg. Aquincum területén ugyanis tavaly kezdték meg egy több ezer korabeli sírt rejtő római kori temető feltárását.

Láng Orsolya hozzátette, hogy bár Steven Saylor eddigi regényei az időszámításunk előtti időkben játszódnak a Római Birodalomban, az időszámításunk utáni első-második század körül virágzó Aquincum is minden bizonnyal érdekes lesz a téma szakértője számára. Varga Bálint kiadóvezető megjegyezte, hogy Saylor főhőse, Gordianus, a Nyomozó már csaknem hatvan éves, de remélhetőleg fia - az író magyarországi élményei alapján - Aquincumban is nyomoz majd.

Az Egyesült Államokban élő írónak hazájában eddig tizenegy olyan könyve - kilenc regénye és két novellagyűjteménye - jelent meg, amelyben a főhős Sulla, Caesar, Kleopátra és Cicero korában történt gyilkosságok ügyében nyomoz. A regények lapjain a korabeli Róma történelme és élete is az olvasók elé tárul. Magyarul most megjelenő könyve, a Róma a város első ezer évének történetét mutatja be két család sorsán keresztül. A történelmet, a legendát és az új régészeti felfedezéseket egybeszövő regény a két iker, Romulus és Remus történetével kezdődik, és akkor ér véget, amikor Róma már a világ leghatalmasabb birodalmának fővárosa.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár