A vörösterror 133 napja

Ferihegy régóta a régió első számú reptere lehetne

2006. február 3. 12:07

Csepel

1932-ben kezdődött el a kutatás Budapest új közforgalmú repülőtere helyének kijelölésére - olvasható a www.aeronews.hu honlapon. A lágymányosi sósfürdő környéke, és Alsó-Rákos mellett ismét szóba került Csepel északi része is. Itt ugyanis megfelelő sík terület állt rendelkezésre, a könnyű megközelítést pedig a híd biztosította. Mivel itt volt a Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár Rt. saját repülőtere, ennek bővítésével akarták kialakítani az új repteret.

Forrás: http://arch.eptort.bme.hu/

Repülők a Dunán

Az új légikikötőt
úszótalpas repülőgépek fogadására is alkalmassá próbálták tenni egy Duna-parti kikötőbázis létrehozásával, ami nem volt új keletű ötlet, hisz az Aeroexpress Rt. hidroplánjai a Gellért-hegy előtti Duna-szakaszra érkeztek, illetve onnan indultak a 20-as évek elején. A csepeli reptér azonban végül is nem lett polgári reptér annak ellenére sem, hogy 1931-ben itt szállt le a világhírű Graf Zeppelin léghajó. Maga a gyár eleinte csak utasszállító gépeket gyártott (köztük a német Anthony Fokker kétmotoros utasszállító gépét, amely már 15 utas szállítására volt képes mahagóni burkolatú kabinnal, beépített toalettel.

A harmincas évek végétől már harci gépeket is gyártottak itt, az üzem és a repülők hadi jellegét nem is titkolták. Egyre több gép szállt fel innen, a gyár a német hadvezetésnek is szállított, így aztán a II. világháborúban felkerült a szövetségesek célpontlistájára. A világháború végére a reptérből a légitámadások után csak romok maradtak.
2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!