Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett

A Magyar Királyság a 14. század vége óta már megtapasztalta az oszmán portyák keserűségét. A nikápolyi vereség után Zsigmond hozzálátott a déli végvárvonal kiépítéséhez, ám 1427-ben a törökök mégis elfoglalták a szerbiai Duna-szakasz egyik fontos erősségét, Galambócot. A belpolitikai helyzet sem kedvezett az egységes oszmán-ellenes összefogásnak: Zsigmond 1437-es halálát követően Habsburg Albert két év után, 1439-ben járvány következtében meghalt.

Az ország vezetése ezt követően kettészakadt: egy részük Albert utószülött fiát, a csecsemő V. Lászlót, másik (nagyobb) részük a lengyel Ulászlót látta volna szívesen a magyar trónon. A zavaros helyzetben Hunyadi János ragadta magához a kezdeményezést.

Bár II. Mehmed szultán 1456-os, Nándorfehérvár elleni sikertelen támadása után a Porta hosszú ideig nem indított hadjáratot a Magyar Királyság ellen, a határokat fenyegető veszély továbbra is fennállt. Az ország déli területére vezetett, az ellenfél gyengítését célzó, zsákmány- és élelemszerző portyázások következtében a végvárvonal komoly veszteségeket volt kénytelen elszenvedni.

Az 1458-ban hatalomra kerülő Mátyás király (1458-1490) "reálpolitikusként" alakította külpolitikáját a Porta irányában. Nem kívánt támadást indítani az Oszmán Birodalom ellen, de ha a helyzet úgy kívánta, akkor mozgósította csapatait, tovább szélesítve délen az ütközőzónát: 1464-ben visszafoglalta Jajcát, majd Mátyás fennhatósága alá vonta Észak-Boszniát, ám a török által 1459-ben elfoglalt Szendrő vára - a szerb királyok egykori székhelyének - visszahódítására indított ostrom nem járt sikerrel. Az ekkor létrejött fegyvernyugvást és a - Bosznia felosztása nyomán - kialakult status quo-t mindkét fél tiszteletben tartotta.

Ezután többnyire csak a törökök kisebb portyázásai nyugtalanították Magyarországot. 1474-ben Ali szendrői bég egészen Nagyváradig dúlta fel az országot, kihasználva Mátyás sziléziai hadjáratát. A bosszú nem maradt el, a magyar rendek által ostromlott király - az első sikertelen próbálkozások után, csellel - 1476-ban elfoglalta Szabács várát. Bár a magyar támadások miatti török válaszcsapásokra sem kellett sokat várni, a Porta egészen három évig nem indított akciót a Magyar Királyság ellen.

Mátyás - ahogy arról történetírója, Antonio Bonfini is beszámolt - már számított a Szendrő alatt gyülekező törökök támadására, amely végül 1479 októberében indult meg Haszán-oglu Isza bég vezetésével Magyarország ellen. Bár korábban hatalmas, százezer fős török seregről tettek említést a kútfők, valószínűbb, hogy a bég zászlaja alatt legfeljebb 35-40 ezer - mások szerint még ennél is kevesebb, 15-20 ezer - török katona várta a pillanatot az Erdély elleni támadásra.

Mátyás július 11-én kelt rendeletében adott parancsot a mozgósításra Báthori István erdélyi vajdának, de számíthatott Kinizsi Pál temesi ispán és Vuk Branković, a Mátyás által uralt szerbiai területek vajdájának katonai támogatására is. A törökök október 9-én hatoltak be az országba a Lator forrásvidékénél, a Kárpátok hágóin keresztül. A portyázó seregek végigfosztogatták Erdély déli részét, számos foglyot ejtettek és több száz települést égettek fel. Báthori azonban nem támadta meg azonnal az oszmán sereget, ugyanis arra számított, hogy a portyázásoktól előbb-utóbb kifáradnak, majd így könnyedén megsemmisítheti őket.

Báthory és Kinizsi egyesített serege október 13-án, Kenyérmezőnél ütközött meg az ott táborozó török sereggel. Az összecsapás, amelyben magyar részről szászok, székelyek és moldvaiak is részt vettek, délután egy órakor kezdődött és hat óráig tartott. A keresztény sereg három oszlopban állt fel: a jobbszárnyat Kinizsi foglalta el, a balszárnyon Branković helyezkedett el, mellette a Jaksics Demeter vezette szerb könnyűlovassággal, illetve szászokkal, míg középen Báthori csapata várta a rohamot.

Már-már úgy látszott, hogy az oszmánok kerekednek felül - Báthori a török roham során le is esett lováról -, ekkor azonban megjelentek Kinizsi nehézlovasai, akik elsöpörték az ellenséget. A küzdelem óriási voltát bizonyítja, hogy a csatamezőn - Bonfini krónikája szerint - 30 ezer oszmán maradt holtan, de a magyar veszteségek is nagyon jelentősek voltak. A csata jól mutatta, hogy a törökök (ekkor még) nem tudták felvenni a harcot a nehézfegyverzetű lovassággal, s Mátyás uralkodása alatt már nem is indítottak hadjáratot Magyarország ellen.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód

• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
• A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
• Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
• Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
• Kilincs a túloldalon
• Az én 89-em
• Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?