A vörösterror 133 napja

Leletmentés a Heathrow 5 alatt

2003. július 22. 12:59

Több mint 80 ezer lelet került elő a föld alól, amik egy része múzeumba kerül

`http://www.metodet.co.uk`
Római kori pénzérmék is előkerültek
A tizenöt hónap alatt 80 régész bevonásával mentették a leleteket a 115 hektáros területen. Nagy-Britannia régészettörténetében - a leletek mennyiségét és a lefedett területet együtt véve - eddig ez volt a legnagyobb horderejű ásatás - írja a BBC News.

Az archeológusok a felszínre került tárgyak segítségével kiderítették, hogy az új terminál alatt a bronzkorban jött létre az első település i.e. 2400-tól i.e. 700-ig. Ami a vaskorszak beköszöntére már faluvá fejlődött (i.e. 700 - 43). A helység a római uralom végére kihalt. Újabb betelepülés csak a 12. században történt.

Tony Trueman, az ásatás vezető régésze elmondta, hogy a leleteken kívül - amelyek közül a legértékesebb egy 3000 éves fakupa - nagyon hasznos informáiót hordoznak az egykori határmezsgyék maradványai. A feltárt falak szerint ugyanis legalább ötszáz évvel korábban - tehát i.e. 2000 körül - már éltek a bekerítés adta lehetőségekkel az itt élők, ami azt jelenti, hogy saját tulajdonjogot formáltak a helybéliek a földjükre. A helyi közösségek lassan felbomlottak, és kezdtek kialakulni a társadalmi hierarchiák.

A földből 18 ezer cseréptöredék, 40 ezer kőszerszám darabja és néhány ezer vaskori tárgy került elő. A leletek nagy része környékbeli múzeumokba jut, néhány tucatnyit azonban már ez év végén kiállítanak a repülőtér látogatói központjában, ahová bárki betérhet.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!