Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
2019. november 25. 11:13 MTI
Ötszázhuszonöt éve, 1494. november 24-én hunyt el Kinizsi Pál, Mátyás király leghíresebb hadvezére. Félelmetes testi erejéről, vakmerőségéről már életében legendák egész sora született. Hunyadi Mátyás egyik legkiválóbb hadfijától betegesen rettegtek a törökök, akik ellen számos fényes győzelemmel végződő délvidéki hadjáratot vezetett. Ura halála után Mátyás végakaratával szembeszállva azonban nem Corvin János, hanem II. Ulászló megkoronázása mellett állt ki. A középkori magyar történelem egyik leghíresebb hadvezérének emlékét az egykorú forrásokon kívül számos monda és népmese is megőrizte.
Korábban
A híres győzelmi tánc
A vakmerőségéről és testi erejéről híres Kinizsi Pál életének első feléről kevés hiteles értesülés maradt fenn. A személye köré szövődött mondakört Mátyás király olasz történetírója, Antonio Bonfini alapozta meg, akinek leírásából egy szegény paraszti sorból felemelkedő hős példája bontakozik ki: "Kinizsi Pál alacsony sorból származott, gabonaőrlő szárazmalomból került a katonasághoz, s először Magyar Balázs alatt szolgált.
Vezetéknevét szülőfalujáról nyerte. Hallatlan lelki és testi erővel bírt; termete, izmai, tagjai Herculeshez tették teljesen hasonlóvá. Apja malmában nevelkedett. Minden segítség nélkül emelte fel a földről gyakran a malomkereket, olykor a boroshordót, melyet a szekér is alig tudott elvinni. Birkózásban legyőzhetetlen. A katonáskodás alatt Magyar Balázs annyira megkedvelte, hogy nemcsak a legnagyobb katonai tisztségekre emelte, de látva vitézségét és hűségét, még leányát is hozzáadta feleségül."
Ma már sok történész elveti Kinizsi paraszti származását, véleményük szerint az apja is nemesként szolgált Hunyadi János seregében, és a család feltehetően szerbiai gyökerekkel rendelkezik. Kinizsi 1431-32 körül születhetett, az bizonyos, hogy nevét először 1467-ben említi Mátyás király egyik rendelete; 1467 és 1472 között pedig Máramaros ispáni tisztségét töltötte be. Az 1468-as és 1471-es csehországi hadjáratok során bizonyította rátermettségét, többek között olyan sikeresen portyázott, hogy a Mátyás táborát ostromló csehek maradtak ellátmány nélkül, és végül nekik kellett békét kérniük. Hűségéért cserébe 1472-ben Hunyadi Mátyás neki adományozta Nagyvázsonyt a hozzá tartozó birtokkal együtt.
Kinizsi nemcsak a harctéren bizonyult tehetségesnek, hanem birtokai vezetésében is: ekkoriban alakították ki a négy kisebb toronnyal védelmezett várat, amelynek belső udvarát emeletes palotaszárny övezte, sarkában várkápolnával, míg bejárata elé ágyúk elhelyezésére alkalmas kapuvédőművet (barbakánt) emeltek. Kinizsi kolostort és templomot is építtetett a pálos szerzetesek számára. (A jelenleg felújítás alatt álló vár ismert és népszerű turisztikai célpont.)
A király 1477-ben Temesvár és a délvidéki tartományok ispánjává nevezte ki, két évvel később az alsó részek főkapitánya címet adományozta neki, így tizennégy vármegye kormányzását látta el, s miután 1480-ban feleségül vette Magyar Balázs lányát, Benignát, az uralkodó hozományként Somló várát is neki adta. Rátermettségét a török ellen is bizonyította: amikor 1479-ben Isza bég 20 ezres serege betört Erdélybe,
Báthori István erdélyi vajdával vállvetve október 13-án Kenyérmezőnél fényes győzelmet aratott. A népnyelv megőrizte híres győzelmi táncát, amelyet a legenda szerint két karjában és fogai között is egy-egy törököt tartva ropott a harcmezőn.
1480-ban csaknem harmincezer fős seregével betört Szerbiába, ahol a töröktől területeket foglalt vissza, majd 1482-ben Szendrőnél is győzelmet aratott. Az oszmánok uralta Szerbiába többször vezetett hadjáratot, s ezek alkalmával szerbeket telepített be a megcsappant lakosságú Délvidékre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Fegyverrel kényszerítették ki a Soproni népszavazást
- Végigharcolta a 20. század nagy háborúit Adrian Carton de Wiart
- Mintha atombomba robban volna fel a kikötőben
- A háború legfiatalabb katonája is küzdött a somme-i csatában
- Ördögként és szentként is emlegették a cári család kegyébe férkőző Raszputyint
- Az első világháború végén még a fegyverszünet aláírását követően is folytak harcok
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálbüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.