2020. különszám: Egészségünk története
ITT támogathatsz bennünket

Kilencven éves Junkers teljesen fém repülőgépe

2005. december 13. 10:00

90 éve, 1915. december 12-én szállt fel első ízben egy Hugo Junkers által konstruált `J-1` - a világ első, teljesen fémből készült repülőgépe.

Az első repülés alig volt valamivel több egy nagy ugrásnál. Amikor a gép földet ért, összetörtek a kerékvázak. Nem sokkal később azonban már jól, hosszan és messzire repült a `J-1`, a modern repülőgépgyártás őse. Egyúttal pedig Hugo Junkers, a német repülőgépgyártás úttörőjének első nagy dobása volt: az ő idejében lehetetlennek tartották, hogy valaki teljes egészében fémből álló repülőgépet tervezzen.

Tréfát kedvelő katonák találták ki a `bádogszamár` gúnynevet, jóllehet a repülőgép rövidesen elérte az akkor szinte hihetetlen sebességet: az óránkénti 175 kilométert. A tervező nevét és a gépet két szabadalom tette világhírűvé: az üreges repülőgépszárnyakról szólót 1916-ban, az önhordó szárnnyal repülő egyfedelű gépekről szólót 1918-ban adták ki.

Mivel azonban a "J-1" a német katonai vezetők véleménye szerint túlságosan lassan emelkedett, ezért megkérték Hugo Junkerst, hogy alkossa meg annak javított változatát, amely beleillik első világháborús terveikbe és elképzeléseikbe. Megszületett tehát előbb a "J-2", majd a kétfedelű "J-4" is. Ez a páncélozott repülőgép felderítő repüléseken kitűnő védelmet nyújtott a légelhárítással szemben.

Repülési szakértők még ma is ellentmondást látnak abban, hogy a felfedező Junkers a császári Németországban kiszolgálta a fegyverkezési lobbyt, később pedig szoros baráti szálak fűzték művészekhez és pacifistákhoz a Weimari Köztársaságban. Végül a nácik elmozdították, gyárait kisajátították, őt magát pedig még belépni sem engedték azokba. Leghíresebb konstrukciója, a Ju-52 végül is kifejezetten a békés, polgári légi közlekedés céljaira született meg. Hugo Junkers 1935. február 3-án hunyt el. Ma is úgy emlékeznek rá, hogy ő volt az, "aki a hullámbádogot röptette". Légi közlekedési szabadalmainak száma 178. 

Az első tisztán fémből gyártott utasszállító repülőgépként ma az 1919-ben először startolt F-13-ast tartják számon, és ez szolgált azóta is minden modern utasszállító mintájául, egészen a Boeing747-ig és az óriás Airbus A380-ig. Az F-13 sikerét azonban a 90 éve felszállt J-1 alapozta meg.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár