Ingyenes audiokalauzzal ünneplik Liverpool popzenei örökségét
2007. február 1. 13:15
A világ leghíresebb és talán leggazdagabb popzenei örökségét magáénak tudható Liverpool különleges vállalkozásba fogott: ingyen letölthetővé tették az első mp3-audiokalauzt.
Korábban
A zenei hagyományok nyomában barangolók hathatós segítséget kaptak a 2008-as év kulturális fővárosától: a 80-as évek egyik zenekara, a Wah! Heat frontemberének, Pete Wylie kommentárjai segítségével fedezhetik fel az elmúlt 50 év történetét.
A túra a Beatles indulásánál bábáskodó Cavern Clubot, a slágerlistás zenészeket felvonultató Dicsőség falát, a szintén Beatles miatt ismertté vált Jacaranda Clubot és Brian Epstein egykori boltját, a NEMS-et is érinti.
Az audiokalauz a 2008-as kulturális főváros programjainak hivatalos oldaláról tölthető le, a szervezők reményei szerint turisták milliói veszik majd igénybe ezt a különleges szolgáltatást. A hallgatnivaló mellé egy 36 oldalas, pdf-ben letölthető füzetke, a Sound City is jár, amely egy zenei térkép mellett a leghíresebb zenészeket ismerteti, majd pedig betekintést kínál az aktuális zenei élet eseményeibe, programjaiba és helyszíneibe.
A szigetországban egyre több helyen gondolnak az mp3-lejátszókkal közlekedőkre: nemrég arról számoltunk be, hogy a brit építészhét rendezői podwalk-kiegészítővel szerelték fel látogatóikat. A podcast (audiokalauz) és a walk (séta) szavak összetételéből létrejött eszköz segítségével letölthető mp3-ak útmutatásai alapján meghatározott helyről indíthatunk londoni városnéző sétát.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Második világháborús rohamlöveget találtak egy németországi katonai bázison 06:53
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét tegnap
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről tegnap
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat tegnap
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része tegnap
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét tegnap
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát tegnap
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai tegnap













