Híres történelmi csókok

2015. február 16. 15:36

Csók. Az ajkak egymáshoz érintése, a lélegzet cseréje. Becslések szerint életünkből cirka két hetet e romantikus cselekvés végrehajtásával töltünk. Ki ne emlékezne az elsőre, a legforróbbra vagy a leghosszabbra? Összeállításunkban mi is ilyen felejthetetlen pillanatokat, a történelem leghíresebb csókjait mutatjuk be, amelyek azonban gyakran nélkülözik a romantikus színezetet.

Korábban

Az áruló csókja

A zsidó főpapok és írástudók számára egy idő után kellemetlenné vált a szeretetet hirdető, ám tanításai által egyre nagyobb ismertségre szert tevő Jézus. Igyekeztek eltenni őt láb alól, azonban féltek híveinek növekvő számától, valamint haragjuktól. Krisztus tizenkét tanítványa közül az egyik, iskarióti Júdás kezükbe adta a kulcsot: a segítségével akkor csaphatnak le rá, amikor kevesen vannak körülötte.

Elérkezett a kovásztalan kenyér napja, amikor a hagyomány szerint a húsvéti bárányt áldozzák fel. A tizenkét tanítvánnyal elköltött húsvéti vacsora után a Jeruzsálem melletti Olajfák hegyén lévő Getsemáne-kertbe mentek imádkozni. Jézus éppen kérdőre vonta a tizenkettőt, amiért elaludtak, míg ő a távolban imádkozott, amikor egy dorongokkal és husángokkal felszerelkezett csapat érkezett hozzájuk, az élén Júdás haladt. A tanítvány kivált a csoportból, és megcsókolta Jézust, aki megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,48.) Máté és Márk evangélisták írásukban a „kataphilein” igét használták, amely heves, izgatott csókolást jelent, tehát az áruló mindenképpen zavarban lehetett. A számára 30 ezüstöt érő csók Jézus beazonosítására szolgált, ugyanis nem ismerhette mindenki a Megváltó arcát.

Ezután Jézust elfogták, megkínozták, halálra ítélték, végül keresztre feszítették. A keresztény tanítás szerint Isten a fia halálát – mint tökéletes áldozatot – használta arra, hogy megszabadítsa a világot bűneitől. Júdás másnap megbánta tettét, s vissza akarta szolgáltatni a pénzt, aminek fejében Jézus kiengedését várta, de a főpapok és a vének nem fogadták el az ajánlatát.

Kulcsár Ádám cikkének folytatását keresse a Múlt-kor történelmi magazin téli számában