Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
2015. február 11. 12:05
Hitler magánélete a náci Németország első számú vezetőjeként, a német népközösség „gondviselés” által kijelölt vezéreként mindvégig az érdeklődés középpontjában állt. Míg azonban az első években ténylegesen a munka dominálta mindennapjait, s élete és tevékenysége is általában Berlinhez kötődött, addig 1935-ben már csak tizenkét kormányülésre került sor, s ezek száma 1938-ra nullára csökkent. Kialakult az a munkarend, amelyben Hitler már nem végzett napi politikai tevékenységet, egy-két terület kivételével (külügy, hadügy) már csupán az elveket határozta meg, a végrehajtást pedig munkatársaira hagyta, akik többnyire személyesen keresték fel a direktívákért, illetve számoltak be neki a végrehajtásról.
Korábban
Írta: Wilhelm Brückner főparancsnok
Magától értetődő, hogy egy olyan férfi, mint a Führer, aki ennyire szilárdan elkötelezett a politikai munka iránt, feláldozza érte a magánéletét is. És ha egyszer meg akar szabadulni az állami hivatalok hajszájától, akkor is követik őt a politikai problémák a német haza legmesszibb csücskébe is, legyen az egy kicsi, csöndes falu a Balti-tenger dűnéi között vagy a Wachenfeld-ház az Obersalzbergen. Nemcsak telefonhívásokkal és telegramokkal, levelekkel és aktákkal érik utol, de az állandó politikai munka, a Németországról való gondoskodás a szívéből sem száműzhető. Ezzel az aggodalommal tér késő esténként nyugalomra a Führer, és ezzel az aggodalommal kel fel korán reggel. A külpolitikai helyzet nehézségei foglalkoztatják őt, az új munkahelyek teremtésének szükségessége, a pénzügyi területen adódó problémák, a német nép élelmezésének biztosítása, a fiatalság nevelésének és a német kultúrának a kérdései, a német katonai biztonság helyreállítására hozott döntések – és ez így folytatódik a legváltozatosabb témákkal. Alig akad olyan beszélgetés, amely ne a központi politikai kérdések közepébe vágna, sem olyan élmény, amely ne emlékeztetne közvetlenül a legfontosabb döntésekre.
Elvégre Németországban ez az ember a kezdet és a vég. És amikor mégis visszavonul pár napra kikapcsolódni, akkor is csak új, nagy döntésekre készül fel, egy új, intenzív munkateljesítményre. Igen, még a repülőn is elérik őt a telegramok a birodalmi vezetőktől és a miniszterektől.
Így kezdődött a Führer magánélete nyilvános hivatalában, Németországért végzett munkájával. A magánéletéről annyit lehet csak mondani, hogy az abból áll: a politikai munkát a Birodalmi Kancellária hivatalának szobáiból a kevésbé hivatali jellegű helyiségekbe helyezi át.
A cikk folytatását keresse a Múlt-kor téli számában!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.