Háromdimenziós képen az elsüllyesztett német flotta
2007. január 10. 11:45
A legújabb digitális technológiával keltették életre és egészítették ki a német északi tengeri flotta hét hajójáról 2001-ben, hangradarral készített felvételt.
Korábban
A Scapa Flow-i öblöt a 13. századtól használták a térség tengerészei, így nem meglepő, ha a Brit Flotta egyik központi bázisaként mindkét világháborúban kulcsszerepet játszott. Az első világháború végén, a leszerelési tárgyalások alatt a német flotta hajói is itt állomásoztak. 1919. június 21-én azonban úgy tűnt, hogy a németekkel folytatott tárgyalások kudarcba fulladtak, és Von Reuter admirális úgy döntött: a hajók nem kerülhetnek a britek kezébe, így azok elsüllyesztéséről határozott. Mivel a brit flotta épp hadgyakorlatra hajózott ki, és csak két romboló maradt őrségben, a németek a 74 hajóból 52-őt sikerrel küldtek a tenger fenekére.
A kutatók szerint az eredmények birtokában végre kiderülhet, hogy pontosan miként is süllyedtek el a német hadihajók, illetve naprakésszé varázsolhatják a terület hajózási térképeit is. A hosszú távú tervekben egy speciális, búvárok és laikusok számára elkészített interaktív CD-ROM elkészítése szerepel. A szakemberek szerint mindez azonban nem csak ebben a projektben segíthet, hanem az Anglia partjai mentén a tenger mélyén található roncsok konzerválása is könnyebbé válhat a jövőben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Négyezer éves mezopotámiai ostrom nyomait tárták fel Irakban 18:35
- A Dialógus békecsoport történetét bemutató kiállítás nyílik Budapesten 17:17
- Agyeltávolítás nyomait azonosították egy vaskori skóciai sírban 16:16
- Napóleon-kori erődítményt tártak fel Szászországban 15:51
- Régészek dolgoznak a Natzweiler-Struthof koncentrációs táborban 15:04
- A hanyatló könyvpiac fellendítésére szervezték meg az első Könyvhetet 14:41
- Tudatos kőzetválasztást bizonyítanak egy izraeli lelőhely kőeszközei 12:20
- Történelmi párhuzamok figyelmeztetnek az aknaharcászat veszélyeire a Hormuzi-szorosban 11:33















