Történelmi párhuzamok figyelmeztetnek az aknaharcászat veszélyeire a Hormuzi-szorosban

A koreai és az első öbölháború elfeledett történelmi tanulságai ismét megmutatkoznak a Hormuzi-szoros jelenlegi lezárásakor - derül ki John W. S. Clark biztonságpolitikai szakértő friss elemzéséből. A tanulmány rávilágít arra, hogy a tengeri aknaharcászat évtizedes elhanyagolása napjainkban is képes megbénítani a világ legfejlettebb haditengerészeteit, ahogyan az 1950-ben Vonszannál vagy 1991-ben Kuvaitnál is történt.

Az Independent cikke szerint a Hormuzi-szorosban megjelenő aknaveszély hosszú időre megbéníthatja a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát.

Az elemzés elsőként a koreai háború egyik fontos epizódját idézi fel. 1950 októberében az amerikai haditengerészet Wonsan partjainál készült partraszállásra, a műveletet azonban hetekre feltartóztatták az észak-koreai aknák. Az amerikai inváziós flotta a partoktól távol várakozott, a partraszállás előkészítése megrekedt.

A helyzet azért volt különösen kínos az Egyesült Államok számára, mert egy haditengerészettel alig rendelkező ellenfél, régi típusú eszközökkel és egyszerű csónakokról telepített aknákkal tudta megállítani a világ legerősebb flottáját. Mire az amerikaiak végül partot értek, a várost már dél-koreai szövetségeseik elfoglalták.

Wonsan súlyos figyelmeztetést küldött a nagyhatalmaknak, hiszen megmutatta: ha egy flotta nem tud oda menni, ahová akar, akkor valójában nem uralja a tengert. 

A koreai tapasztalat után rövid ideig újra nagyobb figyelem irányult az aknahadviselésre, ám az érdeklődés gyorsan alábbhagyott. A haditengerészeti fejlesztésekben a tengeralattjárók, a rakétahordozó hadihajók és a repülőgép-hordozók sokkal látványosabbnak és fontosabbnak tűntek, az aknamentesítés pedig ismét háttérbe szorult.

Majd 1991-ben, az Öbölháború idején ismét a figyelem középpontjába került. A Sivatagi Vihar hadműveletben az amerikai és szövetséges haditengerészet hajóveszteségeit, illetve súlyos sérüléseit aknák okozták: a USS Princeton és a USS Tripoli is ilyen fegyverek miatt rongálódott meg. Az aknaveszély ráadásul nagy mértékben hozzájárult ahhoz is, hogy a szövetségesek végül elálltak egy Kuvait elleni partraszállási tervtől.

Harmadszor is csapdában

Most 2026-ban pedig ismét ez a régi tanulság került a figyelem középpontjába. Irán évek óta azzal fenyegetett, hogy támadás esetén elaknásítja a Hormuzi-szorost, ezzel gyakorlatilag lezárva a Perzsa-öböl bejáratát. A térségben a hajóforgalom már az aknaveszély szó kiejtésekor megbénult, mivel a kereskedelmi hajók nem vállalják a kockázatot, a biztosítók pedig nem engedik őket veszélyes útvonalra. Tehát már önmagában az aknák lehetősége is elég ahhoz, hogy a forgalom leálljon.

Az pedig egyértelmű, hogy Amerika ismét csúfosan megbukott ezen az újabb vizsgán. Legalábbis erről tanúskodik Trump felhívása, hogy más országok haditengerészetei is segítsenek a szoros újranyitásában, mert az Egyesült Államok önmagában aligha nem képes gyorsan megoldani a helyzetet.

Együtt a slamasztikában

Csakhogy a feladat más flották számára is nehéz feladat. A modern tengeri aknák már nem egyszerű, felszínen lebegő szerkezetek. Sok közülük a tengerfenéken várakozik, és mágneses, akusztikus vagy nyomásváltozás alapján aktiválódhat. Egyes aknák akár azt is „megszámolhatják”, hány hajó haladt el felettük, majd csak később robbannak fel, amikor a környezet már biztonságosnak tűnik.

A Hormuzi-szoros különösen nehéz terep ebből a szempontból. A tengerfenéken évszázadok hajózási törmelékei és maradványai heverhetnek, amelyek közül sok aknának tűnhet a műszerek számára, így minden gyanús objektumot külön kell megvizsgálni. Ez pedig hatalmas munka egy olyan hosszú és stratégiailag kiemelt útvonalon, mint a Hormuzi-szoros.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a térségben nem áll rendelkezésre elegendő aknamentesítő kapacitás. A brit haditengerészet utolsó ott szolgáló aknakereső hajója, a HMS Middleton március 1-jén visszatért Nagy-Britanniába, az amerikai haditengerészet pedig korábban kivonta Bahreinből régebbi Avenger-osztályú aknakeresőit.

Az újabb, part menti hadihajók ugyan rendelkezhetnek aknakereső képességekkel, de a szakértők kételkednek abban, hogy ezek ugyanolyan hatékonyak lennének, mint a korábbi, kifejezetten erre a célra használt hajók. Nem mellékesen az aknamentesítő egységeket közvetlen veszélybe kellene küldeni, mert az iráni partokról drón- vagy rakétatámadás is fenyegethetné őket.

Az Independent elemzése szerint így érdemi aknamentesítés aligha kezdődhet addig, amíg a törékeny tűzszünetből nem lesz tartósabb politikai megállapodás.

Ráadásul az aknák telepítése sokkal egyszerűbb, mint a felszedésük, elég lehet egy halászhajó vagy hagyományos fahajó is.