Egy eltűnt kastély mindig fájdalmas és fel-felhasadó seb a történelem “testén”. Ám hiába próbáljuk gyógyítani a sebeket, a heg mindig megmarad a kegyetlen múltra emlékeztető szégyenfoltként. Ilyen örökösen felszakadó seb lehet egy értelmetlenül tönkretett/elpusztított kastély is, olyan, mint például a lesencetomaji Hertelendy-kastély.

A Balatonfelvidéken, a Keszthelyi-hegység oldalán elterülő Lesencetomaj környéke a kedvező klímának köszönhetően már a XIX. század elején hatalmas szőlőültetvényekkel gazdagodott. Talán ez is adhatta az indíttatást hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ferencnek, a település egyik birtokosának arra, hogy magas fokon foglalkozzon a szőlő- és borkultúrával, kutatásainak tapasztalatait és eredményeit pedig megosztotta a korabeli Borászati szaklapokban, ezzel is elősegítve a hazai szőlőágazat fejlődését.

A Tolna megyéből származó Hertelendy család a XIX. század elején házasság révén szerzett birtokokat a településen, ahol 100 év alatt már közel kétezer katasztrális holddal gazdálkodtak. A családnak a településen kisebb kúriája állt, emellett pedig hatalmas majorsági épületek sorakoztak a birtokon. A zalai főispán, Hertelendy Kálmán 1875-ben hunyt el itt és ekkor 21 éves fia, Hertelendy Ferenc örökölte a lesencetomaji birtoktestet. A gazdasági ismerteket tanult, katonaként is szolgált Ferenc marcali és tapolcai országgyűlési képviselő volt és karrierje egyre magasabbra tört, hiszen 1903-1906 között Zala vármegye, 1908-ban pedig Temes vármegye és Temesvár város főispánja lett, 1905-től a főrendi ház örökös tagjává választották, 1907-től pedig az Osztrák-Magyar Bank Főtanácsosa volt. A korabeli források szerint mind a politika, mind a gazdaság területén jeleskedett. Számos társaságnak tagja volt, így a Balatoni Szövetségnek is, amely célul tűzte ki a környék kulturális és népi építészeti értékeinek felkarolását, a szőlő és a borkultúra fejlesztését. Támogatta a Keszthely-Tapolca vasútvonal kiépítését is. 1914-ben a Szent István-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

Magánélete azonban nem volt ennyire sikeres. 1887-ben nősült, de egy évvel ezután felesége, leéki és kenyérlői Farkas Adél elhunyt. Ezután sokig élt egyedül, majd 1894-ben újra megházasodott. A második asszony, gyulai Gaál Irén talán maga is szorgalmazta, hogy a régi, szomorú emlékekkel benőtt és átszőtt kúria helyett egy új, modernebb rezidencia legyen a családi fészek.

A kastély építéséről sajnos kevés forrás maradt fenn, de feltehetően valamikor a házassága után nem sokkal kezdhették építeni, azaz feltételezhetően a korábbi kúriát átépíteni. Az első fénykép az épületről 1902-ből ismert, ahol már jól látszik pompás kialakítása, romantikus jellege, főúri eleganciája, még csak csemetenövényekkel tarkított parkja.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tél számában olvasható.