A hanyatló könyvpiac fellendítésére szervezték meg az első Könyvhetet

(Forrás: Fortepan / Gellért Andor Tamás)

A lassan száz éve majdnem minden évben megrendezésre kerülő, több napos eseménysorozat ötletét Supka Géza, a 20. század elismert írója, művészettörténésze és a Literatura című folyóirat alapítója vetette fel először a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének miskolci közgyűlésén 1927 májusában. Elképzelését az összegyűltek nagy lelkesedéssel fogadták – többek között azért is, mert a két világháború közötti, labilis gazdasági helyzetben a lakosság könyvvásárlási kedve hihetetlenül lecsökkent.

A kezdeményezésnek emellett nemzetpolitikai célja is volt, amelyet a Budapesti Hírlap egyik munkatársa a következőképpen fogalmazott meg 1929 áprilisában: „A Magyar Könyvhét nem az olvasásra akarja rászoktatni a magyar közönséget, mert Magyarországnak amúgyis nagy könyvkultúrája van (...). A magyar könyv iránt való szeretetet és vonzódást akarja ez az országra szóló propaganda lángra lobbantani és különösen a vidéken, erre meglehetősen nagy szükség is van.”

Hasonló következtetésre jutott a témával kapcsolatban Scitovszky Béla belügyminiszter is, aki rendeletben figyelmeztette a törvényhatóságok tisztviselőit: mivel a túlzott mértékben elterjedt, selejtes külföldi irodalmi termékek már-már a magyar szellemi élet és irodalom válságával fenyegetnek, ezért mindképp támogassák egy, a hazai irodalmat népszerűsítő könyvhét megszervezését és lebonyolítását.

Bár az országos rendezvény szükségességéről a szakmabeliek nem folytattak jelentős és nagy horderejű vitákat, a kivitelezéssel és a lebonyolítással kapcsolatban számos kérdés merült fel. Egyesek például – amerikai mintára – jobban pártoltak volna egy ifjúsági és gyermekirodalomra specializálódott rendezvénysorozatot, míg mások inkább a felnőttirodalomra összpontosítottak volna.

A kultuszminisztérium szerepvállalása is többször szóba került, Móricz Zsigmond a Pesti Napló 1928. évi novemberi számának hasábjain például konkrétan a kormányzati feladatok közé sorolta az irodalmi program megszervezését: „Megalakult a Magyar Írók Egyesülete s ott mindjárt az első ülésen felvetődött az eszme, hogy rendezni kell egy könyvnapot, vagy könyvhetet, amikor minden eszközzel rá kell irányítani a könyvre a nagy közönség figyelmét. (...) Álljon ennek élére a kultuszkormány, vonja be a társadalom elitjét, csinálja meg a legszélesebb propagandát a magyar könyv, a magyar szellemi élet termékei számára. (...) Könyveink oly szépek, hogy bármely európai piac büszke lehetne rájuk. Ezeket a könyveket fel lehet fedezni, meg lehet nézni, meg lehet venni. Egy ilyen akciót szeretnék tisztelettel ajánlani lelkes és nagy koncepciójú kultuszkormányunk figyelmébe.” A megszólított kormányzati szerv – gróf Klebelsberg Kuno vezetésével – szerencsére tényleg lelkesedett az ötletért, ezért a Magyar Írók Egyesületével szorosan együttműködve el is kezdték a mozgalom gyakorlati megvalósításának előkészítését.

A Magyar Könyvhét Országos Nagybizottsága – élén a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel – első körben felkérte a törvényhatóságok főispánjait, hogy alakítsák meg mindenütt a tervezett könyvhét helyi bizottságait és ezeken keresztül kezdjék el megszervezni a nagy nemzeti akciót. A szervezet célja egyértelmű volt: azt szerették volna elérni, hogy a kijelölt pár napban minden városban a magyar irodalom nagyságát hirdető és népszerűsítő programok legyenek.

A vidéki települések lelkesedése ugyanakkor meglehetősen eltérő volt: Békéscsabán például már az országos kezdés előtt szerveztek könyvvásárt a magyarországi könyvkiadók termékeiből, míg a Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap újságírója az országos szintű szervezkedések hosszadalmas bemutatása után városa erőfeszítéseit a következőképpen méltatta: „Ime mennyi intézkedés, milyen nagy, szép és tökéletes program. – Csodálatos, hogy Miskolcon ezideig még semmi sem történt, semmi jele annak, hogy nálunk is lesz magyar könyvhét, pedig már csak alig egy-két hét választ el a kitüzött dátumtól.”

Az első Ünnepi Könyvhét megnyitójára (bár előtte egy nap az Otthon Írók és Hírlapírók Köre már tartott egy illusztris irodalmi rendezvényt) május 13-án a Magyar Tudományos Akadémia épületében került sor, ahol Klebelsberg Kuno beszéde után Márkus Emília színésznő, Herczeg Ferenc, illetve Babits Mihály is fellépett. Bár az esemény hatására a magyar irodalom színe-java kivonult a közterek sátraiba, hogy műveiket aláírásukkal lássák el, az első napon – az Ujság 1929. évi májusi beszámolója szerint – még nem volt túl nagy az érdeklődés: „Egyszerű, talán tulságosan is egyszerű sátor a Vörösmarty-téren, magyar címerek és virágok, hosszu asztal, telerakva könyvekkel és mögötte a költők. (...) Jönnek a látogatók, sajnos, gyéren. Mustrálgatják a könyveket, az árakat tudakolják és egyszer-másszor vásárolnak is. (...) – Holnap már egészen máskép lesz – magyarázzák a költők. – A város különböző pontjain állnak majd sátrak, a könyvvásár középpontja a Dunaparton lesz. Olyan olcsók a könyvek, hogy reméljük: lesz vásár.” Az idő végül a reménykedő alkotókat igazolta, a kezdeményezés ugyanis hatalmas sikerrel zárult: a színes programoknak és a népszerű íróknak köszönhetően a könyvnapok egy rövid időre sikeresen felrázták az ország kulturális életét.

Az Ünnepi Könyvhét az évtizedek alatt számos változáson ment keresztül: az esemény növekvő népszerűsége miatt a fővárosban például egyre több sátrat állítottak fel, és bár a megszokott helyszínek lassan fixálódtak, a programok színvonala nem mindig érte el az első alkalomét, ráadásul az aktuális ideológiák is hatással voltak az eredetileg tisztán művészeti értékeket hirdető rendezvényre.

A Supka által hirdetett szellemi függetlenség hiánya a második világháború alatti és utáni időszakban elérte nemcsak a könyvpiacot, hanem a könyvnapokat is: A Könyvtáros című folyóirat egyik újságírója az 1956-os számban például kifejtette, hogy a könyvhét – bár meglátása szerint alapvetően egy jó dolognak tekinthető – valahol mégiscsak egy kapitalista hagyomány folytatása. Hasonlóan ideológiai szempontból értékelte az 1944-es év könyvnapjait a Magyar Élet egyik munkatársa, aki hangsúlyozta: amióta eltűntek „végre a könyvpiacról is a molnárferencek, szépernők, a bródik és a többiek”, azóta valóban a várva várt magyar jövő kiemelt eseményének tekinthető az eseménysorozat.

A magyarországi rendezvénynél ugyanakkor sokkal erősebben kötődött a náci ideológiához az 1941-es weimari Háborús Könyvhét, amelynek – ha maga az elnevezés valaki számára nem tette volna egyértelművé a harciasság fontosságát – a „Kard és Könyv” mottót adták a szervezők. A Keleti Ujság munkatársa személyesen is megtisztelte jelenlétével az eseményt, így az olvasók a folyóirat novemberi számából megtudhatták többek között, hogy a sosem késlekedő német írók rendkívüli fontosságú előadásokat tartottak az új Európa szellemi alapjairól és megállapították, hogy az népi és nemzeti alapokon fog nyugodni.

Ennél jobban talán csak Goebbels megjelenése hozta jobban lázba az újságírót (aki épp Nyírő József volt), akiről a következőket írta: „Mosolyogva és meleg közvetlenséggel nyujt kezet mindenkinek, mi pedig megfigyeljük minden moccanását és szeretnénk belelátni a lényébe, a gondoktól, gondolatoktól, tervektől kavargó magas homlok mögé és a szivébe, amelynek sugarai most arcán fénylenek.” 

A könyvhetet csak 1957-ben nem rendezték meg, mivel a párt - az 1956-os forradalomban tanúsított aktív részvétel miatt - feloszlatta a szervezést lebonyolító Írószövetséget. A Szabad Föld című folyóirat erről a következőképpen számolt be: „az Írószövetséget a szövetség tagjainak egy tevékeny csoportja a Magyar Népköztársaság társadalmi rendje elleni támadás eszközeként használta fel. Ezért a belügyminiszter az Írószövetséget feloszlatta. Déry Tibor budapesti lakost államellenes bűncselekmény alapos gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vette.” 

Láthatjuk tehát, hogy az Ünnepi Könyvhét történetét nemcsak a programok és a szervezés minősége, hanem a történelmi-politikai változások is befolyásolták, és bár természetesen számos hullámvölgy volt a rendezvénysorozat történetében, a 97. alkalom önmagában is azt bizonyítja, hogy talán mégsem volt igaza Mikszáth Kálmánnak, aki állítólag az egyik almanach előszavában 1895-ben így nyilatkozott a „demonstratív utcai könyvárusítás” ötletéről: „Minek, kinek rendezzék meg; egereknek? Mert ebben az országban más aligha nyúl könyvhöz.”

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2014

• Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
• Az embermentő Jane Haining
• Mi történt Kamenyec-Podolszkijban? 
• A bundázás egyidős a futballal
• A hét törpe kalandjai Auschwitzban
• A kóser konyha különlegességei
• Hogyan kampányoltak a római politikusok?
• A numerus clausustól a numerus nullusig
• Így temettük el "Kossuth apánkat"