Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
2020. március 4. 16:57 Múlt-kor
Korábban
Haj- és fogmosás
A középkori orvosok azt is gyakran tanácsolták, hogy az emberek testük mellett hajukat is mossák meg. Ez főként szintén abból a gondolatból eredt, hogy a szőr is az emésztés mellékterméke: az ilyen anyagok gőzökként a fejbe emelkedtek, ezért itt nőtt leghosszabbra.
A hajmosást legalább háromhetente érdemesnek tartották elvégezni (a hajszárító előtti időkben ez mindig igen körülményes folyamat volt – Erzsébet magyar királyné, aki híres volt szép, a korban megszokottnál hosszabb hajáról, még a századfordulón is csak háromhetente mosta meg, és évszaktól függően a napon vagy a kandallónál fekve szárította meg).
A szennyeződések eltávolítása mellett tudták, hogy megnyitja a fejbőr pórusait, amiről úgy tartották, kiereszti a „rossz gőzöket” a testből. A hajmosásra használt vízbe gyakran hamut és illatos gyógynövényeket is kevertek.
Fontos volt a napi fésülködés is, amely szintén tartalmazhatta különféle illatanyagok (például porított rózsaszirmok) felvitelét a hajba.
A középkor embere tisztában volt azzal is, mennyire fontos megőrizni a fogak tisztaságát. A legelterjedtebb tanács az ébredés utáni vízzel öblögetés volt, amely az éjszaka során lerakódott „váladékot” távolítja el, Gilbertus Anglicus 13. századi orvos emellett a fogak mentából és majoránnából készült porral való dörzsölését is javasolta.
Gilbertus óva intett azonban az erős fűszerektől, amelyek szerinte rohasztják a fogakat. Emellett azt is tanácsolta olvasóinak, „szárítsák meg fogaikat evés után száraz lenvászon kendővel (…) hogy ne ragadjon rájuk az étel, és ne legyen rothadó anyag a fogak közt, amely rohadttá teheti őket.”
Giraldus Cambrensis walesi archidiakónus leírása szerint a walesiek a leglelkesebbek közé tartoztak, ami fogaik tisztaságát illeti: „Állandóan tisztítják őket zöld mogyoróhajtásokkal, majd gyapjúszövettel dörzsölik, mígnem elefántcsontként ragyoknak.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap