Hónap: június • Nap: 04
1309. június 4.
Kőszegi Henrik szlavón bán hűségesküt tesz I. Károly királynak
1433. június 4.
Zsigmond király Rómában öt évre fegyverszünetet köt Velencével
1796. június 4.
Kecskeméten megtartják az első színházi előadást
Az első színházi előadásra az Arany Sas vendéglő udvarán került sor. A város első állandó színházi helyisége 1833-ban épült fel. A jelenleg is működő színház épületét 1896 októberében avatták fel. A színház az államosítás után, 1949-ben vette fel a város nagy szülöttének, Katona Józsefnek a nevét. 1951-től önálló társulatával jelentős szerepet játszik a magyar színházi életben.
1798. június 4.
Meghal Casanova
73 éves korában, az észak-csehországi Dux (Duchovce) városában meghal az itáliai kalandor, Giacomo Girolamo Casanova. Mozgalmas és változatos életútja végén, amely nemcsak kora jelentős személyiségeinek ismeretségével ajándékozta meg, hanem számos - sokszor szerelmi - kalanddal is, 1785 óta Waldstein gróf duxi kastélyában könyvtárosként dolgozott. Utolsó éveiben elsősorban emlékiratainak megírásával foglalatoskodott. A velencei születésű kalandor életpályája, amely keresztül-kasul vezette Európán, egyedülálló volt. Különböző szélhámosságokba keveredett, ezért sokszor menekült a börtön elől, jogi doktornak adta ki magát szülővárosában, bíborosi titkárnak Rómában; volt bűvész, hivatásos kártyás, álruhában a velencei csapatok tisztje, sorsjátékügynök, a francia király megbízottja, a velencei inkvizíció titkos ügynöke. A Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból végrehajtott vakmerő szökésével egész Európa figyelmét magára vonta. Teljes terjedelmében hatalmas önéletrajzában ironikus, sokszor cinikus, de a legtöbbször szellemes és találó képet ad kora politikai és társadalmi életéről. A legnagyobb figyelmet azok a részek vonták magukra, amelyekben szerelmi kalandjairól ír, noha ezek csupán kis részét képezik a műnek. Nyíltan bevallja, hogy életének legfőbb tevékenysége az "érzéki gyönyörök" hajszolása volt.
1813. június 4.
I. Napóleon francia császár és I. Sándor orosz cár augusztus 10-ig fegyverszünetet kötnek
1832. június 4.
Választójogi reformot léptetnek életbe Nagy-Britanniában
Nagy-Britanniában elfogadják az első `Reform Bill`-t, a brit alsóház megválasztásának választójogi reformját. Átalakítják a választói körzeteket; a városok mandátumhoz jutnak és a választásra jogosultak számát a választójog gyakorlásához szükséges birtokállomány csökkentése útján felemelik. A választójog megszerzéséhez a városlakóknak 10 font évi jövedelemmel és földbirtokkal kell rendelkezniük. A reform a városi-polgári középrétegeket nagyobb politikai befolyáshoz juttatja és korlátozza a földbirtokos arisztokrácia hagyományos túlsúlyát. A kormányzati döntéseket az alsóház parlamenti többséghez köti. A lakosság túlnyomó többsége a választásra jogosultak számának emelkedése ellenére sem jut szavazati joghoz. A választójogi reformot heves viták után fogadják el. A felsőház kétszeri elutasító döntése forradalmi nyugtalanságot váltott ki a vidéken, s a nemesség és a nagypolgárság elleni támadásokhoz, polgárok és munkások tüntetéseihez és petícióihoz, valamint fenyegető gazdasági válsághoz vezetett. Anglia vezetői azonban tisztában voltak a reformok fontosságával.
1852. június 4.
Ferenc József Magyarországra látogat
Ferenc József 1852 nyarán járt először uralkodóként Magyarországon. Rendeztek számára népművészeti bemutatót, bánya- és üzemlátogatást, minden érdekelte, és fáradhatatlan volt. Nem megbékélni jött a rebellis országba, hanem megszemlélni az engedelmes alattvalókat. Tapasztalhatott túláradó alázatot és merev csendet. A városi bevonulásokra a köznépet vonzotta a kíváncsiság, s az uralkodó pontosan tudta, hogy a látottakból csak felületesen ítélhet, a benyomásokból le kell vonnia, `ami megrendelve, kiszámítva, betanulva volt`.
1920. június 4.
A magyar küldöttség aláírja a trianoni békeszerződést
A magyar kormány nevében Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ 1920. június 4-én Versailles-ban, a Párizstól néhány kilométerre lévő Trianon kastélyban írta alá a 14 részből álló békeszerződést. Ennek első része a Népszövetség alapokmányát tartalmazta, a második rögzítette Magyarország új határait. Ennek értelmében a történeti Magyarország (Horvátország nélküli) 282 ezer négyzetkilométer területéből 93 ezer négyzetkilométer (33%) maradt magyar fennhatóság alatt. Az 1910. évi népszámláláskor 20.886.487 főnyi népességből 7,6 millió (36%) került az új államhatárok közé. Az elcsatolt területek lakosságából 3.241.895 (30%) magyar anyanyelvű és nemzetiségű volt, s mintegy fele összefüggő tömbben, közvetlenül az új államhatárok mentén élt.
A békeszerződés harmadik részébe iktatták az ún. kisebbségi szerződést, amely az uralkodó nemzettel egyenlő jogokat kívánt garantálni minden állampolgárnak az élet minden területén.
A békeszerződés katonai intézkedései értelmében csak ún. zsoldos, vagyis önkéntes és nem az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereget tarthatott fenn az ország, s létszáma nem haladhatta meg a 35 ezer főt. Nem alkalmazhatott a modern hadviselésben elsőrendű fontossággal bíró fegyvernemeket.
A jóvátételi klauzula 1921. május 1-jétől kezdődően, 30 esztendőn át törlesztendő jóvátétel kötelezettségét mondta ki, de még nem állapította meg, mekkora összeget kell fizetnie Magyarországnak az általa okozott károkért pénzben, illetve egyéb szállítmányokban. A jóvátétel zálogául a szövetségesek jóvátételi bizottsága lekötötte a magyar állam minden vagyonát és bevételi forrását.
1944. június 4.
A szövetséges csapatok elfoglalják Rómát
1946. június 4.
Meghal Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök
Cseszneken született 1864. március 23-án. A budapesti egyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett, majd a fővárosban ügyvédi irodát nyitott. 1901-ben, 37 éves korában választották először képviselővé, katolikus néppárti programmal a németujvári kerületben. Ugyaninnen került be a parlamentbe 1906-ban és 1910-ben is. A kommün alatt őt is letartóztatták. 1919-ben részt vett a katolikus és keresztényszocialista mozgalom újjászervezésében. 1920 januárjában a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának programjával lépett fel és jutott mandátumhoz Mezőkövesden. Február 18-án a Nemzetgyűlés első alelnökévé választották, és ezt a tisztségét közel egy hónapig, miniszterelnökké történt kinevezéséig töltötte be. 1920. március 15. és július 19. között állt a kormány élén. Meglehetősen szürke, színtelen egyéniség volt. Egyebek között azért is esett rá a választás, mert egyetlen markánsabb politikus sem lett volna hajlandó a megalázó trianoni békediktátumot elfogadtatni vagy aláírni. 1922 után visszavonult a politikától. A sors különös iróniája, hogy pontosan a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján, 1946. június 4-én hunyt el.
1966. június 4.
A kínai kommunista párt kulturális forradalmat hirdet
A kulturális forradalom meghirdetéséről és a Vörös Gárdák megalakulásáról szóló közlemény A kínai kommunista párt folyóiratában jelent meg. 1964-65-ben Kínában kiéleződtek a politikai-ideológiai nézeteltérések. A maoisták a népi demokratikus hatalmat gyakorlatilag szétzúzták, és katonai-bürokratikus diktatúra formájában nacionalista hatalmat teremtettek. Meghirdették a `Nagy Kulturális Forradalmat`, amelynek programadó cikke a Kínai Kommunista Párt elméleti folyóiratának (Vörös Zászló) 1966. júniusi számában jelent meg. Ennek nyomán megalakultak a Vörös Gárdák, amelyek a Népi Felszabadító Hadsereg segítségével nemcsak a pártvezetőket mozdították el, hanem minden ún. burzsoá reakcióst, és a `kapitalizmus szálláscsinálóit` is, akik funkcióban voltak. A tízéves társadalmi és politikai felfordulás az iskolák és egyetemek bezárásához, az üzemek leállításához vezetett, és sok millió embert - átnevelés címén - vidékre küldtek fizikai munkára.
1966. június 4.
Meghal Bartucz Lajos antropológus
Szegváron született 1885. április 1-jén. A budapesti tudományegyetemen Török Aurél tanítványa, majd tanársegédje volt. 1914-ben egyetemi magántanárrá képesítették. 1936-tól a Néprajzi Múzeum igazgatója, 1940-49-ben az Alföldi Tudományos Intézet egyik megszervezője és első igazgatója volt. 1949-59-ig a szegedi egyetem, 1959-65-ig a budapesti egyetem embertani tanszékének vezetője volt. 1923-ban ő indította meg és szerkesztette az Anthropológiai Füzeteket. Széles körű tudományos munkássága a népvándorlással és a honfoglaláskori leletekkel kapcsolatos. Nevéhez fűződik többek között Martinovics Ignác és társai budai sírhelyének felkutatása és maradványaik azonosítása. Az 1920-as években határozottan fellépett a fajbiológiai irányzat ellen. A magyar fővárosban érte a halál.
1971. június 4.
Meghal Lukács György filozófus
A magyar filozófia történetének egyik kiemelkedő alkotója Budapesten született 1885, április 13-án. Több esztétikai munkát tett közzé, amelyek hatása erősen érvényesült az 1945 utáni magyar kultúrpolitikában. Híres könyve Az esztétikum sajátossága. 1918-tól tagja volt a kommunista pártnak, és sokszor bonyolódott elméleti vitákba. 1920-tól külföldön, főként a Szovjetunióban élt, 1945-ben tért haza. 1951-ig tanított a budapesti tudományegyetemen. 1956 októberében Nagy Imre kormányában népművelési miniszter volt. November 4-én ő is a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült, majd a többiekkel együtt Romániába vitték, és csak 1957-ben térhetett haza. 1965-ig belső emigrációban élt, 1967-ben rehabilitálták, s 1969-ben megkezdődött műveinek gyűjteményes kiadása magyarul. Korai munkáiban szociológiai módszerrel elemezte a színjátszást A modern dráma fejlődésének története címmel. A regény elmélete című műve ugyanúgy filozófiai álláspontjának változásait tükrözte, mint antikapitalista szemléletét. Történelem és osztálytudat című kötetében a marxi elidegenedéselméletet kapcsolta össze a hegeli dialektikával. Számos filozófiai és irodalomtörténeti írása közül kiemelkedő még Az ész trónfosztása, Az esztétikum sajátossága és A társadalmi lét ontológiája. Munkásságának értékeit manapság sokan teszik vita tárgyává.
1976. június 4.
Tragikus körülmények között meghal Latinovits Zoltán
A magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége Budapesten született 1931. szeptember 9-én. Édesanyja Gundel Károlynak, a neves budapesti vendéglősnek egyik lánya volt (féltestvére Bujtor István színész, rendező és Frenreisz Károly zenész). Bajor Gizi figyelt fel rá egy iskolai előadáson, s megüzente neki, hogy belőle csak színész lehet. Építészmérnöki diplomát szerzett, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1962-ben került a Vígszínházhoz, majd játszott és rendezett Veszprémben. Utoljára a Fővárosi Operettszínházban lépett fel. Szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás jellemezte művészetét. 1959-ben filmezett először. Több mint ötven filmben játszott, legemlékezetesebbet az Isten hozta őrnagy úr és a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád szerepében alakított. Kiváló volt Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek előadójaként is. Rendezőként is a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte. Két színpadi rendezése a magyar színházi élet jelentős eseménye volt. Sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, szeretett volna egy másfajta színházat létrehozni a hozzá hasonló szemléletű színészek, színházi szakemberek részvételével. Harcait, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. A meg nem értettség felőrölte idegeit; máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson baleset történt-e vele vagy öngyilkos lett. 1966-ban Jászai Mari-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1975-ben érdemes művész címet kapott. A Kossuth-díjjal 1990-ben (posztumusz) tüntették ki. Összegyűjtött írásait az Emlékszem a repülés boldogságára címen adták ki.
1989. június 4.
Vérfürdővel ér véget a pekingi diákok tüntetése
A kínai katonaság vérbe fojtotta az árpilis közepe óta tartó pekingi tömegtüntetéseket, amelyek a demokráciáért és az emberi jogokért folytak. A Teng Hsziao-ping irányította kínai vezetés parancsára - amely úgy érezte, hogy a főleg diákok által folytatott tiltakozási akciók a hatalmi monopóliumát fenyegeti - a néphadsereg katonái nem hivatalos becslések szerint 3600 polgári személyt öltek meg. A mészárlás, majd az azt követő `tisztogatási hullám`, amely során számos tüntetőt kivégeztek, világszerte elképedést és tiltakozást váltott ki. A katonaság brutális akcióinak tetőpontját a Tienanmen téri (a Mennyei Béke tere) véres események jelentették. A katonaság már az azt megelőző napon megtisztította a tüntetők által megszállt, belvárosba vezető utakat. Június 4. reggelén a 27. hadsereg katonái körbeveszik a teret, ahol több mint 100 000 egyetemista és velük szimpatizáló pekingi lakos tartózkodott. Harckocsik és páncélozott csapatszállítók gázoltak az embertömegbe. A menekülő embereket lelőtték. A diákok kövekkel kezdtek védekezni. Néhány katonát kirángattak a járművekből, és a megdühödött embertömeg meglincselte őket. Segítőkész emberek életük kockáztatásával megpróbálták a sebesülteket - részben kézikocsikon - a kórházakba szállítani. A kórházakat azonban reménytelenül túlterhelte a kb. 60 000 főnyi sebesült. Másnapi nyilatkozatában a kormány a tüntetések véres leverését, mint "az ellenforradalom felett aratott első győzelmet" ünnepelte. Nyugati megfigyelők arról számolnak be, hogy a legtöbb kínait kétségbe ejtette az a tény, hogy a katonák ilyen brutálisan léptek fel saját honfitársaikkal szemben. Bár a kínai vezetés meg tudta tartani hatalmi monopóliumát, elveszítette a lakosság nagy részének bizalmát. A nemzetközi bírálatok középpontjában mindenekelőtt az a Teng-Hsziao-ping áll, aki 1979-ben hozzálátott a gazdaságilag visszamaradott népköztársaság átfogó modernizálásához, és még mindig az óriásbirodalom legbefolyásosabb személyiségének számít. Kína-szakértők véleménye szerint a 84 éves Teng a mészárlásra kiadott paranccsal a hatalom megtartása érdekében, feláldozta életművét, és lehetővé tette, hogy a párt konzervatív erői ismét uralomra jussanak.
2001. június 4.
Meghal Bóna István régész
A magyar régészettudomány egyik legsokoldalúbb egyénisége Hevesen született 1930. február 10-én. 1953-ban szerzett régész-muzeológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Dunaújvárosi Múzeum igazgatója lett, majd 1957-től az ELTE Régészeti Tanszékének oktatója. 1974-től egyetemi tanár, tanszékvezető. Régész-nemzedékek egész sora került ki a kezei közül. Fő kutatási területei: Magyarország korai és középső bronzkora, a népvándorlás kori népek története. Ő indította meg Magyarországon a rendszeres langobárd és avar telepkutatást, Szentendrén, Kálozdon és Hegykőn. Jelentős monográfiát írt a hunok régészeti hagyatékáról. 1990-ben lett az MTA levelező tagja. 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. 1980-tól egy évtizeden át töltötte be a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Bizottságának elnöki tisztét, majd az Ásatási Bizottság elnökévé választották. Fontosabb művei: Die Langobarden in Ungarn (1956), The Cemeteries of the Nagyrév Culture (1961-62), VII. századi avar települések és Árpád-kori magyar falu Dunaújvárosban (1973), A középkor hajnala (1974), Az Árpádok korai várai, Magyarország története I. A kezdetektől 1242-ig (1984, társszerező), Erdély története (1986, társszerző), A hunok és nagykirályaik (1993).