A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
2020. március 22. 12:18 Paul McEvans
Adolf Hitler szexuális életéről rengeteg szenzációhajhász elmélet látott napvilágot, ezek javarészének köze sincs a valósághoz. Hogy mégis számos pletyka kelt szárnyra homoerotikus kalandjaival, aberrált szexuális viselkedésével kapcsolatban, az inkább annak köszönhető, hogy szinte semmit sem tudunk a nemi életéről. A Führer ugyanis kínosan ügyelt arra, hogy a német nép mindvégig a hazájáért elkötelezett, nemzetének boldogságáért önmagát is feláldozó államférfit lássa benne. Többször hangoztatta, hogy csak Németországgal jegyezte el magát, kapcsolatait ezért mindig igyekezett titokban tartani. Bár német lányok százezrei epekedtek a Führerért, és sok mindent odaadtak volna, ha akár csak egy éjszakát vele tölthettek volna, csak nagyon keveseket engedett közel magához. Ha mégis szerelmi viszonyt kezdett egy lánnyal, szinte azonnal nyilvánvalóvá tette a számára: életében csak sokadrangú szerepet tölthet be. Kalandjai nem egyszer tragikus véget értek.
Korábban
Nem utasították volna vissza közeledését
A nácikat a legnagyobb jóindulattal sem lehetne a női egyenjogúság élharcosainak tekinteni. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, az NSDAP fennállása alatt mindvégig a konvencionális női szerepfelfogás mellett foglalt állást. Szemükben az igazi nő az otthon nyugalmának őrzője volt; életének értelmet egyedül gyermekei felnevelése és a férje kiszolgálása adhatott.
Hitler is hasonló álláspontot képviselt. A nőkkel szemben a felszínen mindig régimódi úriember maradt, ám valójában mélységesen megvetette a szebbik nem képviselőit. Avítt mintákat követő felfogása később szeretőihez való viszonyában is megnyilvánult. A legtöbb nőt formázható, a férfi akaratának minden szempontból alávetett tárgyként kezelte. Csak nagyon kevesen vívták ki az elismerését. A politikát a férfiak dolgának tartotta, amelybe jobb, ha a nők nem avatkoznak bele.
A Führer a legmesszebbmenőkig tartózkodott a szexuális kicsapongástól. Lakásán sohasem fogadott prostituáltakat, a második világháború alatt még a német főhadiszállásokon töltött hosszú hónapok alatt sem volt viszonya senkivel. Titkárnőit sem zaklatta, pedig könnyen elképzelhető, hogy néhányan közülük nem utasították volna vissza a közeledését.
Hitler számára külügyi sajtófőnöke, az Ernst Hanfstaengl feleségéhez és nővéréhez, Helene és Erna Hanfstaenglhez hasonló finom arcvonású, elegáns, csinos nők jelentették a szépségeszményt. Helenának egy alkalommal térdre rogyva még szerelmet is vallott, de végül vele sem került intim kapcsolatba. Bár elsősorban a vékony lányok tetszettek neki, a teltkarcsú idomok sem voltak ellenére, a túlsúlyosak viszont kifejezetten taszították. A nála magasabb nők társaságát kerülte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Oroszlánrészt vállalt Mátyás királlyá választásában Szilágyi Erzsébet
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.