Azonosították a guami partraszállás víz alatti nyomait

Egy 1944-es kézzel rajzolt katonai térkép és a legújabb víz alatti navigációs technológiák ötvözésével sikeresen azonosították a második világháborús guami partraszállást előkészítő robbantások nyomait. A Heritage című tudományos folyóiratban közzétett, tengerbiológiát, geomorfológiát és régészetet ötvöző felfedezés bizonyítja, hogy a tengerfenéken hagyott háborús kráterek évtizedek múltán is elsődleges régészeti bizonyítékként szolgálnak, és a módszertan más globális hadszíntereken is sikerrel alkalmazható.

A NOAA (amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal) által finanszírozott, a Csendes-óceáni Háború Nemzeti Történelmi Parkjában lezajlott projekt során a szakemberek az Asan és Agat partszakaszok korallzátonyait vizsgálták. A kutatók a marylandi Nemzeti Archívumból származó, a haditengerészet búvárai által több mint nyolcvan évvel ezelőtt készített vázlatokat digitalizálták és georeferálták. Az adatokat egy víz alatti navigációs rendszerrel (UWIS) összekötött vízálló táblagépen használták fel a merülések során.

A módszer segítségével pontosan megtalálták azokat a mélyedéseket, amelyek a zátony morfológiájától élesen elütnek, sőt, egyes kráterekben még fémrepeszek is megőrződtek. A formációk állapota meglepte a szakembereket: a trópusi viharok, az erős áramlatok és a folyami üledékképződés ellenére a kráterek szélei élesek maradtak, és a peremeken nem indult meg a korallképződés, így szinte eredeti állapotukban konzerválódtak.

A feltárt leletek az 1944 nyarán lezajlott guami csata kritikus, de ritkán vizsgált előkészítő fázisát dokumentálják. Mielőtt az amerikai csapatok július 21-én partra szálltak volna, a haditengerészet víz alatti bontóosztagai napokon át ellenséges tűz alatt dolgoztak a japán véderő által telepített akadályok megsemmisítésén.

Az Asan partszakaszon a 3-as, 4-es és 6-os számú egységek tetritol robbanótöltetek láncolatával több mint hatszáz torlaszt számoltak fel. Az Agat strandon a 4-es számú egység egy hatvan méter széles csatornát robbantott a korallzátonyba, hogy lehetővé tegye a páncélosokat szállító partraszállító hajók áthaladását. Ez a beavatkozás végérvényesen megváltoztatta a tengerfenék domborzatát, az egykori csatornát ma a robbantásokból származó koralltörmelék borítja.

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a Guamon sikeresen tesztelt interdiszciplináris modell kiterjeszthető a víz alatti katonai örökség globális kutatására. A módszertan a jövőben más csendes-óceáni helyszíneken, például Peleliu, Saipan és Attu szigetén, vagy az európai hadszíntereken, így a normandiai partraszállás vagy a gallipoli hadjárat térségében is alkalmazható.

A kutatás rávilágít arra, hogy a robbanáskráterekre és a mesterségesen átalakított partvonalakra nem a konfliktusok jelentéktelen melléktermékeiként, hanem a katonai műveletek kiemelt fontosságú, az időjárás és a tengerszint-emelkedés által veszélyeztetett történelmi emlékeiként kell tekinteni.