Sutton Hoo kincsei
1938-ban egy kíváncsi özvegy és egy önművelő kutató olyan ásatásba kezdett egy csendes angliai birtokon, amely egy csapásra átírta a történelmet. A feltárt halmok mélye azonban nemcsak egy VII. századi angolszász király mesés kincseit rejtette, hanem egy évtizedekig elhallgatott emberi drámát is. Bemutatjuk a világ egyik legnagyobb régészeti csodájának kulisszatitkait.
- A cikk felidézi, hogyan kezdett ásatásokba Edith Pretty birtokán az autodidakta Basil Brown, miután az özvegy gyanítani kezdte, hogy a különös földhalmok temetkezéseket rejtenek
- A feltárt hajósírban 37 aranyérme, sisak, aranycsat, hangszer, fenőkő és bizánci ezüstedények kerültek elő, miközben a halott személyazonossága máig bizonytalan
- Edith Pretty a felbecsülhetetlen értékű teljes leletegyüttest a koronának adományozta, így Sutton Hoo kincsei végül a British Museum gyűjteményébe kerültek
A Sutton Hoo-i táj jócskán eltér a klasszikus angliai vidéktől: a békésen hullámzó síkságot oda nem illő, különböző méretű földhalmok szabdalják. Itt élt Edith Pretty, aki a birtokon csendben ápolta elhunyt férje emlékét. Az ásatások kezdetekor az ötvenes évei derekán járó özvegy mindennapjai korábban nem voltak ennyire eseménytelenek: fiatalon a családjával körbejárta Európát, sőt megfordult Indiában és az Egyesült Államokban is.
Talán épp a sok utazás és a távoli kultúrák megismerése tette őt olyan nyitottá, hogy feltegye a kérdést: vajon mik lehetnek azok a dombok, amelyek között nap mint nap sétál? Bár megkereste a helyi múzeumot, érdemi választ nem kapott, mi több, igyekeztek lebeszélni a további kíváncsiskodásról. Edith Prettyt azonban nem hagyta nyugodni a rejtély. Szilárd meggyőződése volt, hogy a birtokon található 17-20 domb nem egyszerű természeti képződmény. Amikor elhatározta, hogy feltárat egy halmot, nem a hírnév vágya vagy a nagy felfedezés reménye, hanem az őszinte érdeklődés hajtotta.
A közös szenvedély
Mivel közeli barátai között volt régész, és maga is járt már ásatásokon, pontosan tudta, hogy ez a tudomány jóval komplexebb annál, mint amilyennek elsőre látszik. Hamar belátta, hogy szakértelem híján egymaga nem vághat bele a munkába. Olyan embert keresett, aki megbízható, és osztozik a kíváncsiságában. Így talált rá Basil Brownra, az ipswichi múzeum munkatársára. Bár a férfi nem rendelkezett régészdiplomával, és az akadémiai körökbe sem volt bejáratos, számos feltáráson vett már részt, így alaposan kitanulta a szakma elméleti és gyakorlati módszereit.
Ez is érdekelhet
A csendes, zárkózott, ám rendkívül elhivatott kutató érdeklődéssel fogadta a megkeresést, és szívesen elvállalta a feladatot. Bár az akadémiai ranglétrán nem jutott magasra, Brown sokoldalú elme volt: hivatalos képesítéssel rendelkezett csillagászatból, földrajzból, geológiából és rajzból, emellett tudott latinul, és folyékonyan beszélt franciául, görögül, németül, valamint spanyolul. Kettejük találkozása egy valószínűtlen, mégis mély emberi és szakmai szövetség kezdetét jelentette.
A felső osztálybeli, világot látott özvegy és a szerény körülmények között élő, vidéki autodidakta kutató a merev angol társadalmi különbségeket hátrahagyva, egyenrangú partnerként talált egymásra a múlt megismerésének közös szenvedélyében.