Bankolás a középkorban
A középkori Európában a kereskedelem megújulásának köszönhetően tucatszámra jelentek meg a hitelezésre szakosodott kereskedők, akik kezdetben még utcai padokon üzleteltek az ügyfeleikkel. Bár sokan meggazdagodtak, a csődveszély Damoklész kardjaként lebegett a bankárok feje fölött. Egyedül Velencében 103 privát bankból 96 ment tönkre a XIII. és a XVI. század között. A legtöbb fizetésképtelen pénzember megpróbált elmenekülni a felelősségre vonás elől, hiszen aki tönkrement, szörnyű megaláztatásnak volt kitéve.
- A cikk bemutatja, hogyan hozta létre a középkori kereskedelem fellendülése a hitelezésre szakosodott pénzemberek világát, akik kezdetben még utcai padokon fogadták ügyfeleiket
- Kiderül, hogyan segítette a pénzügyi élet fejlődését a kötelezvények elterjedése és Fibonacci arab számrendszert népszerűsítő munkája
- A bankolás rendkívül kockázatos volt: Velencében 103 magánbankból 96 tönkrement, a bukott bankárokat pedig akár nyilvános megszégyenítés is várhatta
Amikor Nagy Károlyt 800-ban császárrá koronázták Rómában, Nyugat-Európa éppen egy történelmi mélyrepülésből kezdett éledezni. Az arab hódítók a VII–VIII. században elfoglalták a Földközi-tenger déli és nyugati partjait, és előretörésükkel megrekedt az addigi évszázadok rendkívül intenzív kereskedelmi aktivitása a térségben. Az utazás biztonságát muszlim kalózok veszélyeztették, amit a történettudós, Ibn Khaldún a következőképpen érzékeltetett: „A keresztények már egy deszkát sem úsztathattak.”
Mozdulatlanság után emelkedés
Nagy Károly – az előbbi okokból kifolyólag – az Imperium Romanumot egy tisztán kontinentális hatalomként képzelte el. Európában a földbirtok vált a legfőbb gazdasági tényezővé. A termelés az alapvető emberi szükségletek kielégítésére korlátozódott, a kereskedői réteg pedig gyakorlatilag eltűnt. A VIII. század végére a mezőgazdaság maradt a nyugat-európai gazdaság egyetlen meghatározó tényezője.
Háromszáz évet kellett várni addig, amíg az első keresztes hadjárat 1096-ban fordulatot hozott, és az iszlám visszaszorult. A XI–XIII. század között fokozatosan az itáliai, valamint – kisebb mértékben – a provence-i és katalóniai kikötővárosok vették át a vezető szerepet a földközi-tengeri kereskedelemben. A megváltozott erőviszonyok előfeltételei voltak a távolsági kereskedelem, valamint a térségben folyó pénz- és hitelügyletek felvirágzásának.
Ez is érdekelhet
A történészek kereskedelmi forradalomnak nevezik ezt a folyamatot, amely a XII–XIII. században lezárta a késő középkori európai mozdulatlanság időszakát, és megteremtette a korai kapitalizmus, valamint a polgárság felemelkedésének feltételeit. Hogy a kettő mennyire összefügg egymással, már abból is kiderül, hogy a latin szótárakban a mercator, valamint a burgensis, vagyis kereskedő és polgár szavak eredetileg szinonimák voltak.
A változás döntő hajtóereje eleinte a tengeri kereskedelem volt. Az iránytű, amelyet az arabok ismertettek meg a Földközi-tenger térségének népeivel, a XII. századtól már széles körben elterjedt, használatával pedig az észak-afrikai és az Északi-tengernél fekvő városok kevesebb kockázattal és gyorsabban elérhetővé váltak.
Miért fizessen elő?
Pénzt takarít meg
Házhoz visszük
Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz
