Az olasz „maffiagyár”
Az egyesített Olaszország még csak egy szépen csengő tervnek tűnt, de a maffia már javában működött Szicília szigetén. Amikor az 1848-as forradalmi hullám végigsöpört Európán, a Camorra tagjai már szabadon garázdálkodtak Nápoly utcáin és börtöneiben. Az 1880-as években Calabriában is bekerült a rendőrségi aktákba a ’Ndrangheta neve, amely egyes források szerint már 1792-ben is létezett. A szicíliai emigránsok ezt az örökséget is magukkal vitték a tengerentúlra, ahol létrejött a bűnszervezet helyi változata, az amerikai Cosa Nostra.
- A cikk bemutatja, milyen történelmi és társadalmi körülmények között alakultak ki az első maffiacsoportok Dél-Itáliában és Szicíliában
- Felidézi, hogyan erősödött meg a maffia a földbirtokok világában, a védelmi pénzek rendszerében és az állami intézmények gyengesége mellett
- Megmutatja azt is, miként terjeszkedtek az olasz bűnszervezetek az emigráció révén Európába, Amerikába és Ausztráliába, majd a legális gazdaságba is
Az 1970-es években további csoportok alakultak Olaszországban, köztük a Banda della Magliana, amely közel húsz évig uralta a római alvilágot, ahol napjainkban a Casamonica és a Spada nevű roma klánok diktálnak. A nyolcvanas években megszületett a Sacra Corona Unita nevű bűnszervezet Puglia tartományban, majd megalakult a szicíliaiak riválisa, a Stidda, de a lista még így sem teljes. Vajon mi kellett ahhoz, hogy Olaszország valóságos „maffiagyárrá” váljon?
A XIX. századi szicíliai folklórszakértő, Giuseppe Pitrè szerint a ma már a szervezett bűnözés globális szinonimájának számító maffia szó eredetileg tökéletességet és kiválóságot jelentett, ami sokat elárul a maffiatagsághoz társított presztízsről. A bűnszervezetbe való belépés ugyanis a maffiózók számára egyfajta kiváltság, ami felér egy elit klub tagságával, ezért is terjedt el a köreikben a Tiszteletreméltó Társaság elnevezés. A felvételi követelmények közé tartozik a bátorság, a férfiasság, a titoktartás, a gyilkolás képessége, a vak engedelmesség és az önfegyelem.
A beavatási szertartáson elégetett szentképre csepegtetett vérrel esküt tesznek, hogy a halálukig hűségesek maradnak a bűnszervezethez, és örök hallgatást (omertà) fogadnak. A maffiózók úgy élik meg a beavatást, hogy egyszerű közönséges emberekből tiszteletre méltó férfiakká válnak, amivel megnyílik előttük az egész Dél-Itáliában bálványozott tisztelethez és tekintélyhez vezető út. Az áhított tiszteletreméltóság ára azonban a szabadság feladása, hiszen a maffiatagokra vonatkozó szigorú szabályok az életük szinte minden mozzanatát meghatározzák, még azt is, hogy kit vehetnek feleségül.
Ez is érdekelhet
Az olasz maffiaszervezetek a saját társadalmi közegükből merítették a legismertebb módszereiket, köztük a cinkos hallgatást, az omertàt, ami azt jelenti, hogy nem avatkoznak bele mások dolgába, és a konfliktusokat az igazságszolgáltatást megkerülve egymás között rendezik. A vendetta szintén a helyi kultúrában gyökerezik, ahol a szokások azt diktálják, hogy a besározott becsületet csak vérbosszúval lehet tisztára mosni. A maffiózók gyakran hangoztatott „vallásossága” egy újabb olyan közös vonás, amellyel szimpátiát ébreszthetnek a környezetükben.
Vallásos jelképeket használnak a beavatási ceremónián, templomba járnak, és imádkoznak, de mindezek valójában a bűneik igazolására szolgálnak. A keresztszülői szerepkörrel szövődő komaságot pedig úgy kamatoztatják a bűnözés terén, hogy a komák együttműködnek a bűncselekmények végrehajtásában. A maffiaszervezetek módszerei és a társadalmi közeg normái közötti közös nevezők miatt még ma is akadnak olyanok, akik készek akár évtizedeken át fedezni és támogatni a bujkáló maffiózókat.
Miért fizessen elő?
Pénzt takarít meg
Házhoz visszük
Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz
