Megrázó műalkotások az első világháborúból
A különböző horrorisztikus sérüléseket szenvedett, amputált katonák, valamint a halottak látványa hozzátartozott az első világháborúhoz, a hadviselő országok vezetői azonban jobbnak láttak elrejteni a nyilvánosság elől az ezeket megjelenítő képeket. Az Egyesült Királyságban is számos műalkotás jutott erre a sorsra.
Arcsérült katonák
A hivatalos portrékkal szemben a Henry Tonks sebész által 1916 és 1918 között festett, közvélemény elől takargatott képeken a brit katonák arcsérülései is megjelentek. Paul Moorhouse művészettörténész, a téma szakértője szerint „a testi sérülések széles körben ismertek és jól láthatók voltak, és az emberek gyakran megkérdezték a katonáktól: »Ezt hogyan szerezted? Hol szolgáltál?« Ezek a sérülések a katonai szolgálat jelképei voltak. Az arcsérülés azonban valami mást jelentett. Az irtózás kultúrájában az emberek szerették volna [a sérüléseiket] eltakarni a külvilág elől. És ez még egy másik neuralgikus pontot is érintett – ha elveszíted az arcod, egyúttal elveszíted az identitásodat is, bizonyos értelemben emberi mivoltodat, és az emberek már másképpen viszonyulnak hozzád. Ezek a fotók tehát nem nyilvános felhasználásra készültek.”
A somme-i pokol
Az 1916-ban a somme-i csata helyszínén forgatott, és a mozikban mintegy 20 millió brit által megtekintett Somme-i csata című dokumentumfilm az Információs Minisztérium készítette. A projekt komoly kockázatot jelentett, mivel kérdéses volt, hogy a háborús képsorok milyen reakciókat fognak kiváltani a közönségből. A sérültekről és halottakról készült fotók rendkívüli módon megosztották a közvéleményt, a filmben viszont a sérültek és a hullák sokkoló képei voltak láthatók. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek nem britek, hanem német katonák holttestei voltak. A cenzorok megjegyzéseire rápillantva nyilvánvaló, hogy a halott Tommyk (angol közkatonák) megjelenítése tilos volt – foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat Moorhouse.
A halott brit katona
Az Egyesült Királyságban 1916-ban elindított, hivatalos háborús művészeket foglalkoztató programnak komoly nehézségekkel kellett szembenézni. William Orpent például azzal az utasítással küldték ki Franciaországba, hogy hivatalos portrékat rajzoljon a vezetőkről, Orpen azonban elkezdett katonákat is festeni, miközben a csatamezőkön bolyongott. Bár kimerült katonákról készített képeket, a halott brit katonák lefestésétől tartózkodott (halott német katonákat festett). Christopher Nevinson hivatalos háborús művész azonban halott tommykat is megjelenített A dicsőség ösvényei című képén, amelyet emiatt cenzúráztak is. Egy levél alapján, amelyet az Imperial War Museumnak (Birodalmi Hadtörténeti Múzeum) írt, úgy tűnik, a döntéstől nem volt túl boldog. Egy londoni kiállításon közszemlére tette a képet, de oly módon, hogy egy „cenzúrázva” felirattal ellátott barna papírt helyezett rá.
A halott hordágyvivő
A festményt Gilbert Roberts már a háború után, 1919-ben készítette. A halott tommyk ábrázolását ekkor már engedélyezték. A háború alatt a brit vezetők úgy gondolták, a halott brit katonák látványa negatív hatással lenne a háborús erőfeszítésekre. Rogers műve azt is megmutatja, hogyan dolgozták fel a britek a háború borzalmait a konfliktus lezárulta után. „A modernizmus Nagy-Britanniában már a háború előtt elkezdett kibontakozni, a háború alatt azonban súlyos csapás érte az irányzatot, az ebben a szellemben alkotó művészek munkáit ugyanis az ellenséggel azonosították. A brit művészek – a múlt békéje iránt érzett sóvárgást látva – visszatértek a tradicionálisabb kifejezésmódokhoz.
Kiábrándulás a gépek korszakából
Jacop Epstein 1913-14-ben készített modernista szobrával egyesítette a gépet és az embert. Semmi kétség afelől, hogy a háború elején Epstein és a gépkorszakot idealizáló, ún. vorticista művésztársai a gépek – jó értelemben vett – elszabadulásának terepeként tekintettek a konfliktusra. Miután azonban látta a frontról hazatérő, megcsonkított katonákat, majd őt magát is besorozták, Epstein 1916-ban átalakította a szobrot. Ezzel azt szerette volna elérni, hogy alkotása megjelenítse Frankenstein szörnyét, amivé a háború változtatta az embereket, ezért levágta szobrának karjait, új jelentésrétegekkel felruházva ezzel a művet.
Ez is érdekelhet
Önarckép csonka kézzel
A német művészek nem ugyanúgy reagáltak a háborúra, mint a britek. Mivel Németország a háborút a vesztes oldalon fejezte be, ezért nem éreztek nosztalgiát a múlt iránt, hanem gyökeresen szakítani szerettek volna vele. A bombasokkal kezel Ludwig Kirchner éppen egy szanatóriumban lábadozott, amikor 1915-ben megfestette Önarckép katonaként című művét. Kirchnert teljesen összetörték a fronton szerzett élmények, ami a festményen is meglátszik. A művész saját magát kéz nélkül festette meg, valójában azonban nem csonkították meg a háborúban, vagyis a levágott kéz lelkiállapota metaforája. Egy prostituálttal a háttérben ábrázolta saját magát, így a levágott kéz az impotencia szimbólumá is válik, de emellett a művészeti impotenciát is jelenti. Kirchnert a háború tehát minden szempontból megsemmisítette.
Kegyetlen szörnyeteg vagy érző ember?
Olykor még a hivatalos portrék is betekintést engedtek a háború borzalmaiba. William Orpen Sir Douglas Haiget, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnokát ábrázoló képét csak erős túlzással nevezhetnénk propagandaalkotásnak. Mialatt Orpen a képet festette, Haig megkérdezte tőle, hogy miért róla készít portrét, amikor katonák tömegei igyekeznek éppen megmenteni a világot, akik közül minden nap ezrek halnak meg a csatatéren. Kérdés, hogy Haig vajon mindent megtett-e annak érdekében, hogy a legtöbbet hozza ki egy lehetetlen, előre megjósolhatatlan helyzetből, vagy egy kegyetlen szörnyeteg volt, aki meghalni küldte háborúba a katonákat? A portrén Paul Moorhouse szerint főként ez a kérdés jelenik meg. Bár hasonló az összes többi, politikai-katonai vezetőről készült festményhez, mégis tükröződik rajta egyfajta aggodalom és szánakozás.
