TNT-t szivárogtat egy első világháborús német tengeralattjáró roncsa
Folyamatosan szennyezi az Északi-tenger vizét és élővilágát egy több mint száz éve elsüllyedt első világháborús német tengeralattjáró, az UC-30 roncsa. A felfedezésről az Aarhusi Egyetem kutatói számoltak be a haditengerészeti búvárok bevonásával végzett legújabb vizsgálataik alapján. A szakemberek rámutattak, hogy a tengerfenéken nyugvó, fokozatosan korrodálódó katonai roncsok kiterjedt és egyre súlyosbodó ökológiai kockázatot jelentenek.
- Az Aarhusi Egyetem kutatói megállapították, hogy egy 1917-ben elsüllyedt német tengeralattjáró roncsa robbanóanyaggal szennyezi az Északi-tengert.
- Az UC-30 típusú búvárhajó környezetében gyűjtött vízmintákban és tengeri élőlényekben egyaránt kimutatták a szivárgó TNT jelenlétét.
- A dán vizekben található több ezer történelmi hajóroncs és tengeri akna hosszú távon egyre súlyosbodó környezeti kockázatot jelenthet.
Katrine Juul Andresen, az Aarhusi Egyetem Geotudományi Tanszékének professzora a NorthSeaWrecks kutatási projekt keretében vizsgálta a Dánia nyugati partjainál fekvő Rømø szigete közelében nyugvó roncsot. Mivel a területen tilos a civil búvárkodás, a dán haditengerészet munkatársai vettek mintákat a tengerfenékről, a vízből, valamint a hajótesten élő kagylókból és tengeri csillagokból.
A laboratóriumi elemzések minden vizsgált mintában kimutatták a trinitrotoluol, azaz a TNT jelenlétét, ami egyértelműen bizonyítja a környezet lokális szennyeződését. A kutatók szerint a helyzet az idő előrehaladtával romlani fog, mivel a fémtest folyamatos bomlása egyre több robbanóanyagot tesz szabaddá.
Az UC-30 tengeralattjáró 1917 áprilisában süllyedt el, miután hajtóműhiba miatt megszakította Írországba tervezett küldetését, és a hazaút során egy brit tengeri aknára futott, aminek következtében a huszonhét fős legénység életét vesztette. A hajó fedélzetén a katasztrófa pillanatában tizennyolc akna és hat torpedó volt.
Az első világháború idején az Északi-tenger feletti ellenőrzés stratégiai jelentőséggel bírt mind Németország, mind Nagy-Britannia számára. Mivel a német felszíni flotta méretében elmaradt a brittől, a hadvezetés jelentős mértékben támaszkodott a tengeralattjárókra, emellett mindkét fél kiterjedt aknazárakat telepített a térségben. A becslések szerint a konfliktus során mintegy 190 ezer aknát telepítettek az Északi-tengeren, amely az 1916-os jütlandi csatának is a helyszíne volt.
A történelmi hajóroncsok problémája nem korlátozódik erre az egyetlen esetre, ami további beavatkozásokat tesz szükségessé. Egy, a Dán Környezetvédelmi Ügynökség számára 2024-ben készített jelentés rávilágított, hogy a dán felségvizeken több mint tízezer roncs található, amelyeknek mintegy tizenöt százaléka a 20. századi világháborúk idejéből származik.
Az Európai Unió víz-keretirányelvének való megfelelés érdekében az illetékes hatóságoknak a jövőben célzott lépéseket kell tenniük ezen szennyezőforrások semlegesítésére. A robbanóanyagok biztonságos eltávolítása ugyanakkor komoly kihívást jelent, a víz alatti megsemmisítés ugyanis sok esetben felkavarja a tengerfenéket, ezáltal csak tovább terjeszti a mérgező anyagokat az áramlatok segítségével.
Ez is érdekelhet
A probléma kezelésére az uniós finanszírozású REMARCO projekt keretében nemzetközi kutatócsoportok keresnek biztonságosabb műszaki megoldásokat. A jelenleg tesztelés alatt álló eljárások között szerepelnek olyan tengerfenéken mozgó robotok, amelyek képesek a veszélyes lőszerek pontos feltérképezésére, és a jövőben akár a kiemelésükre is alkalmasak lehetnek.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy nem szükséges minden egyes roncsot megtisztítani, mivel a homok által betemetett hajótestek esetében jelentősen alacsonyabb a környezetszennyezés kockázata. A jövőbeli beavatkozásokat ezáltal kizárólag azokon a helyszíneken kell összpontosítani, ahol a környezeti fenyegetés tényleges és közvetlen veszélyt jelent a tengeri ökoszisztémára.
