Tényleg két világháború volt?
2015. december 10. 09:56
A franciákkal együtt harcoló brit expedíciós erőket a dunkerque-i tengerparton szinte teljesen bekerítették. Az új brit miniszterelnök, Winston Churchill tudta, hogy a katonáknak életben kell maradniuk, hogy később is harcolni tudjanak.
Korábban
A 200 ezer fős brit expedíciós haderőnek és a 100 ezer francia katonának a parton kellett hagyniuk a csomagjukat. Legalábbis Churchill így fogalmazott. A tankok, az ágyúk, a géppuskák és puskák mind ott maradtak. „A franciaországi csata még nem jelenti ennek a háborúnak a végét. Én, a jelenleg Londonban tartózkodó de Gaulle tábornok minden brit területen lévő, vagy később ideérkező francia katonát felszólítok arra, hogy vegye fel velem a kapcsolatot. Bármi történjék is, a francia ellenállás lángja nem aludhat ki és nem is fog kialudni. Éljen Franciaország!” Charles de Gaulle a rádió adásai segítségével hozta létre a szabad francia erőket, hogy folytassák a németek elleni harcot. Londonban Churchill azonnal elismerte őt a szabad franciák vezetőjeként, és erőit is felfegyverezte. Ezalatt Franciaországban a kollaboráns francia kormány a távollétében rögtönítélő bírósági eljárással halálra ítélte.
„Nem lankadunk, és nem vallunk kudarcot. Elmegyünk a végsőkig!” - ezek már Churchill szavai. A német légierő azonban lecsapott Londonra. A város több mint 60%-a semmisült meg. 40 ezer brit civil halt meg, 2 millió otthon dőlt romba. Churchill ekkor még csak 4 hónapja volt miniszterelnök. Minden éjjel kiment az emberek közé, nappal pedig azon igyekezett, hogy mielőbb létrehozzon egy kicsi és gyors vadászgépekből álló légiflottát. A világ valaha volt legnagyobb légi csatája zajlott London felett. 3000 német gépet lőttek le, viszont 600-nál kevesebb brit repülő veszett oda. És ekkor még nem segített az Egyesült Államok, ezt Churchill egyedüli érdeme volt.
A Spektrum csatorna pénteken 22 órakor induló legújabb, hatrészes sorozatában a folyamatosság szemszögéből vizsgálja azt a három évtizedet , amely felöleli a két világháborút. Adolf Hitler, Benito Mussolini, George S. Patton, Charles de Gaulle, Douglas MacArthur – mind harcoltak az első világháborúban, mielőtt hadvezéri szerepbe kerültek a másodikban. A sorozatban a történészek mellett megszólal többek között Bernard de Gaulle, Charles de Gaulle unokaöccse, valamint az egykori brit miniszterelnök, Sir John Major is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)