Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek
2018. október 31. 19:11 Múlt-kor
Korábban
Az ördögűző (1973)
[galeria_kep_20133]
A filmtörténelem egyik leghíresebb horrorfilmjének alapjául egy, az 1940-es évek végén történt eseménysorozat szolgált. Egy Maryland állambeli kisvárosban egy Roland Doe, illetve Robbie Mannheim álnéven megnevezett fiún több alkalommal hajtottak végre ördögűzést a katolikus klérus tagjai, az ügy részletei névtelen újságcikkekben jelentek meg 1949-ben. E cikkek ihlették William Peter Blatty 1971-es, Az ördögűző (The Exorcist) című könyvét, amelyből aztán 1973-ban William Friedkin rendezésében készült a film.
A leírások szerint az 1935-ben született, az események idején 13-14 éves fiú egyke volt, és a háztartásban lakó felnőttek voltak csupán játszótársai. Nagynénje spiritualista volt, és nagy hatással volt rá. A szeretett rokon halálát követően a család különös és ijesztő jelenségekre lett figyelmes, amikor a fiú jelen volt: bútorok mozogtak maguktól, tárgyak lebegtek a levegőben, illetve a fiú maga is rémisztő eseményekről számolt be – ágya magától mozgott, amikor benne aludt, kaparászást hallott szobája padlójából, és rejtélyes folyadék csöpögött a plafonról.
Az evangélikus vallású német család a spiritualizmus és hasonló témák iránt érdeklődő helyi lelkészhez fordult, aki a fiú megvizsgálása és a jelenségek megerősítése után azt javasolta, forduljanak katolikus paphoz. Az intézkedő egyháziak megfigyelték, hogy a fiú képes hangja megváltoztatására és emberfeletti erőkifejtésekre, továbbá bármiféle képzés nélkül tud latinul beszélni. Megfigyelték továbbá azt is, hogy tart a megszentelt tárgyaktól. Az elkövetkező időben a leírások szerint a katolikus papok több alkalommal is hajtottak végre ördögűzést a fiún, többek között a jezsuiták által működtetett Georgetowni Egyetemi Kórházban is, ahol a fiú egy ágyrugóval megvágta a szertartást végző papot.
A fiút ezt követően a Missouri állambeli St. Louisba szállították, ahol az azóta lebontott Alexiánus Testvérek Kórházában végül sikeres ördögűzést hajtottak végre rajta. E szertartás során is megsérültek többen, és a fiú testén a „gonosz”, „pokol” és más szavak jelentek meg vágottnak vagy karmoltnak tűnő sebek formájában, továbbá egy „X”, amelyből arra következtettek a jelenlévők, hogy tíz démon lakozik a testében. A szertartás egyes szakaszai során reszketett az ágy, amelyhez le volt kötözve. A sikeres szertartás után „meglehetősen átlagos” élete volt az ismeretlen fiúnak.
Az 1973-as filmben az ókori közel-keleti hitvilágokból származó démon, Pazuzu által megszállt kislány esetében szabadjára engedték a készítők fantáziájukat, mint például a lány által okádott zöld anyaggal, amelyhez hasonlóról nincs szó a Roland Doe-ról szóló leírásokban. A vizuális effektusok mindenesetre megtették hatásukat: a film első vetítései során a felkészületlenül ért közönségből többen rosszul lettek, illetve kimenekültek a moziból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Oroszlánrészt vállalt Mátyás királlyá választásában Szilágyi Erzsébet
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap