2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Forradalmi kutatásainak anyagai vezettek Marie Curie halálához

2020. november 7. 08:31 Radnóti Katalin

Curie, az intézmény

Curie asszony 1914-ben megalapította a párizsi Rádium Intézetet (Institut du Radium) a radioaktivitás gyógyászati alkalmazásainak kutatására és a rádium előállítására. Az intézet pár évvel később a magfizikai és magkémiai kutatások központjává vált. Marie Curie haláláig dolgozott itt. Az eltelt évek alatt különböző nemzetek fizikusai, vegyészei, köztük több nő is, mint a magyar Götz Irén és Róna Erzsébet fordult meg az intézetben.

Az időszak alatt körülbelül ötszáz tudományos dolgozat készült, amelyek közül harmincat Marie Curie írt, ám az összes többinél is közreműködött segítő tanácsaival. Számtalan meghívást kapott, többször járt az Amerikai Egyesült Államokban is lányaival.

Elgondolkodtató, hogy bár Marie Curie éveken keresztül nagymértékben ki volt téve a radioaktív és a röntgensugárzás hatásának, mégsem halt meg fiatalon. Vérszegénységben hunyt el 1934. július 6-án 67 évesen. Betegsége feltételezhetően összefüggésben volt az évek során elszenvedett sugárdózissal, amely felhívta a tudósok figyelmét a radioaktív és a röntgensugárzás veszélyességére.

A Curie házaspár munkássága nagyon sok további kutatást indukált, melyet minden lehetséges módon elősegítettek a kezdetektől fogva azzal, hogy rögtön leírták eredményeiket, s hogy több kutatócsoportnak adtak radioaktív mintákat. Felfedezésük új korszakot nyitott a fizikában és a kémiában.

A nukleáris tudomány eredményei az élő és élettelen természettudományok szinte minden területén alkalmazást nyertek, orvosi és ipari felhasználásuk sokrétű. A 96-os rendszámú elem Marie és Pierre Curie után kapta nevét, ez a kűrium, vegyjele Cm. Pierre és Marie Curie után három radioaktív ásványt neveztek el: curite, sklodowskite és cuprosklodowskite. Lublinban működik a Maria Curie-Skłodowska Egyetem, Varsóban pedig a Maria Skłodowska-Curie Rákkutató Intézet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Amikor Marie Párizsba ment tanulni, eleinte nővérénél, Bronisławánál lakott. Később bérelt egy padlásszobát, ahol olyan keményen tanult, hogy olykor enni is elfelejtett.Férjével, Pierre-rel közös szenvedélyük volt a kerékpározásFogalmuk sem volt róla, hogy felfedezésükért mekkora árat kell majd fizetniükAz esküvőjük elég puritánra sikerült, Marie nagy napra vett kék öltözete később laboratóriumi alapkellékké váltMiután férjét 1906-ban elgázolta egy lovas kocsi, egyedül folytatta kutatásait, és nevelte két leányukatIrène Joliot-Curie az anyjához hasonlóan Nobel-díjat kapott. A kitüntetést férjével megosztottan vehette át 1935-ben.Marie Curie tudományos jegyzeteit ólombevonatú dobozokban őrzik, mivel a papírlapok még jó ezer éven keresztül sugározni fognak

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár