Egy évezredekkel ezelőtti vulkánkitörés alakíthatta át Japán népességét
Egy mintegy 7300 évvel ezelőtti, rendkívül pusztító vulkánkitörés jelentős népességcsökkenést idézhetett elő Japán egyes területein, miközben más régiókban tovább gyarapodott a lakosság. A Science Advances folyóiratban megjelent nemzetközi kutatás szerint a természeti katasztrófa következményeit jelentősen befolyásolhatták a korabeli közösségek vándorlási szokásai, valamint társadalmi kapcsolatai is.
- Egy mintegy 7300 évvel ezelőtti, pusztító japán vulkánkitörés jelentős népességcsökkenést idézhetett elő egyes térségekben, miközben más régiók lakossága tovább gyarapodott.
- A Kikai–Akahoja-kitörést piroklasztárak, földrengések, szökőárak és hamuhullások kísérték, amelyek súlyosan károsították a Dzsómon-kultúra közösségeinek természeti környezetét.
- A régészeti adatok elemzése szerint Kjúsú déli és középső területei részben elnéptelenedhettek, míg az északi partvidékeken népességnövekedés következhetett be.
A Cambridge-i Egyetem Enrico Crema vezette kutatócsoportja a körülbelül 7300 évvel ezelőtt bekövetkezett Kikai–Akahoja-kitörés demográfiai következményeit vizsgálta, amely a holocén földtörténeti kor egyik legnagyobb vulkáni eseményének számít. A Kjúsú szigetétől mintegy 30 kilométerre délre fekvő, nagyrészt víz alatti Kikai-kalderából kiinduló kitöréssorozatot piroklasztárak, földrengések, szökőárak és hamuhullások kísérték, amelyek súlyosan károsították a környező területek ökoszisztémáját. A katasztrófa idején Japánban a vadászatból, halászatból és gyűjtögetésből élő Dzsómon-kultúra közösségei éltek, amelyek életmódja már a kitörést megelőző évszázadokban jelentős változásokon ment keresztül.
A kutatók Japán négy nagy szigetét hatvanegy vizsgálati területre osztották, majd a régészeti lelőhelyekről származó radiokarbonos kormeghatározások gyakoriságának változásait Bayes-féle statisztikai modellek segítségével elemezték. A kutatók azt vizsgálták, hogyan változott Japán népessége a vulkánkitörést megelőző és az azt követő 750 évben, eredményeiket pedig különböző régészeti leletekkel és vulkáni hamurétegekkel összevetve ellenőrizték. Az elemzés szerint Kjúsú déli és középső területein jelentős népességcsökkenés következhetett be, egyes térségek pedig teljesen el is néptelenedhettek, miközben a sziget északi partvidékén, valamint Honsú bizonyos északi part menti területein tovább növekedhetett a lakosság.
A regionális különbségek egyik lehetséges magyarázata, hogy a legsúlyosabban érintett déli és belső területek túlélői az északi partvidékek felé vándorolhattak, ahol a tenger közelsége miatt az ökoszisztéma gyorsabban regenerálódhatott. Ezt a feltételezést az is alátámasztja, hogy az északi partvidék régészeti lelőhelyein a kitörést követően megnőtt a kőből készült szigonyhegyek száma, ami a tengeri erőforrások intenzívebb felhasználására utalhat. Emellett a korábban Dél-Kjúsún megjelenő kőfülbevalók északabbra történő elterjedése is népességmozgásokat, kereskedelmi kapcsolatokat vagy új társadalmi szövetségek kialakulását jelezheti, bár ezek az összefüggések egyelőre nem bizonyítottak.
Ez is érdekelhet
A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a vulkánkitörés következményei a közvetlenül érintett területeken túl is érvényesülhettek, mivel több távolabbi régióban szintén lelassult vagy megállt a korábbi népességnövekedés. A kutatók szerint ebben szerepet játszhatott az éghajlat átmeneti lehűlése, a vulkáni hamu egészségkárosító hatása, valamint a vadászható állatok állományának csökkenése is, ám ezeket a lehetséges magyarázatokat további vizsgálatokkal le kell még ellenőrizni. Az eredmények ugyanakkor nem mutattak egyértelmű összefüggést a lerakódott hamuréteg vastagsága és a népességváltozások között, ami arra utal, hogy a katasztrófa társadalmi következményeit nem kizárólag a környezeti pusztítás mértéke határozta meg.
A kutatás egyik legfontosabb következtetése, hogy a Kikai–Akahoja-kitörés nem egységes demográfiai összeomlást eredményezett, hanem régiónként eltérő alkalmazkodási folyamatokat indított el, amelyekben a közösségek korábbi életmódja és kapcsolatrendszere is meghatározó szerepet játszhatott. Enrico Crema szerint a katasztrófa jelentős emberveszteségekkel járt, a túlélők azonban új társadalmi kapcsolatokat alakíthattak ki, és megváltozott környezetükhöz igazíthatták megélhetési stratégiáikat.
