Egy óriási kora középkori genetikai kutatás eredményeit mutatják be Bécsben

Több ezer kora középkori temetkezés genetikai és régészeti elemzése nyújt pontosabb képet a népvándorlás korának társadalmi és biológiai folyamatairól. A kutatási eredményeket a bécsi Természettudományi Múzeum új, a HistoGenes elnevezésű nemzetközi projekt munkájára épülő kiállítása tárja a nyilvánosság elé. A tárlat a Kr. u. 400 és 900 közötti időszakra fókuszálva igazolja, hogy a tárgyi kultúra és a biológiai származás nem minden esetben mutatott átfedést.

Az Európai Kutatási Tanács támogatásával 2020-ban indult HistoGenes projekt mintegy 7700 emberi maradványt vizsgált meg Közép- és Kelet-Európa területén. Az Osztrák Tudományos Akadémia által koordinált interdiszciplináris kutatócsoport megközelítőleg száz temetőt tárt fel a Kárpát-medencében, köztük a mai Magyarország, Ausztria és a szomszédos államok régióiban.

A korábbi genetikai vizsgálatokkal ellentétben, amelyek csupán néhány egyént elemeztek, ez a program lehetőség szerint teljes temetkezési helyszíneket dolgozott fel. Az ősi DNS-elemzések, a csonttani vizsgálatok, a radiokarbonos kormeghatározás és a régészeti leletek kombinálásával a szakemberek sikeresen rekonstruáltak bonyolult családi hálózatokat. A múzeumi tárlaton bemutatott eredmények több esetben hat vagy annál is több generációra kiterjedő családfákat rajzolnak ki.

A kutatás egyik legmeghatározóbb eredménye két Bécs környéki, 8. századi avar kori temető, Leobersdorf és Mödling összehasonlításából származik. A Nature tudományos folyóiratban közzétett tanulmány rávilágított, hogy míg a leobersdorfi közösség túlnyomórészt kelet-ázsiai felmenőkkel rendelkezett, addig Mödling lakói európai származásúak voltak.

Walter Pohl, az Osztrák Tudományos Akadémia történésze a kiállítás sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a genetikai eltérések ellenére a két csoport rendkívül hasonló tárgyi kultúrával és temetkezési szokásokkal rendelkezett. Ez az ellentmondás rámutat arra a tényre, hogy a kulturális integráció a szomszédos populációk közötti kiterjedt beházasodás nélkül is végbemehetett.

A kutatók szerint mindez jól példázza a korábbi régészeti megközelítések korlátait, amelyek pusztán a sírmellékletek alapján próbálták meghatározni az egyének etnikai identitását. Az adatok egyértelműen igazolják, hogy az anyagi kultúra önmagában nem határozza meg a biológiai hovatartozást.

A szakemberek a Római Birodalom nyugati felének bukását követő egyéb európai népmozgásokat, köztük a hunok és a szlávok vándorlását is megvizsgálták. A genetikai adatok igazolták a hun elit kapcsolatát az ázsiai hsziungnu birodalommal, de a keletről érkező populációk szélesebb körű biológiai lenyomata a térségben viszonylag korlátozott maradt.

A szláv közösségek esetében egy 2025-ös kutatás jelentős északkelet-európai betelepülést mutatott ki, amely változó mértékben keveredett az őslakossággal. A projekt emellett a Kr. u. 541-ben kirobbant justinianusi pestis áldozatait is azonosította a mai Csehország, Szlovákia és Magyarország területén feltárt temetőkben. A felfedezés bizonyítja, hogy az eddig főként mediterrán forrásokból ismert kórokozó jóval északabbra és keletebbre is eljutott. Bár a járvány komoly veszteségeket okozott az érintett területeken, az elemzett települések társadalmi szerkezete sikeresen túlélte a megrázkódtatást.

A politikai konfliktusok és hadjáratok bemutatása helyett a bécsi kiállítás nagy hangsúlyt fektet az egyszerű emberek mindennapjaira és a helyi közösségek szerveződésére. A genetikai vizsgálatok bebizonyították, hogy az avar vándorlások során jelentős számú nő is érkezett Közép-Ázsiából a Kárpát-medencébe, ami cáfolja a kizárólag katonai expedíciókról szóló elméleteket.

Margit Berner, a múzeum antropológusa hangsúlyozta, hogy a csontvázakon feltűnően kevés fizikai erőszakra utaló sérülés nyomát fedezték fel. Ezek az eredmények megkérdőjelezik a népvándorlás korának állandó háborúskodásáról alkotott általános képet. Az adatok azt mutatják, hogy egyes populációk akár másfél évszázadon keresztül is viszonylagos békében élhettek. A helyi közösségeken belüli folytonosságot sok esetben a külső csoportokból érkező nők betelepülése és a kiterjedt családi hálózatok működése biztosította.

A Kr. u. 5. és 9. század közötti korszak Európa történelmének egyik legösszetettebb átmeneti periódusa volt, amelyet a hagyományos történetírás évszázadokon át csupán a hiányos írott források alapján tudott értelmezni. A római államigazgatás összeomlása után a Kárpát-medencébe érkező nomád népek, mint a hunok, majd a Kr. u. 567 és 568 körül betelepülő avarok, gyökeresen átalakították a térség hatalmi viszonyait.

A korai középkorban kialakuló új királyságok megszervezése gyakran eltérő biológiai származású, de egymással élénk kulturális interakcióba lépő csoportok együttélését hozta el. Az archeogenetikai kutatások legújabb eredményei tökéletesen illeszkednek ahhoz a modern történettudományi konszenzushoz, miszerint a kora középkori népnevek sokkal inkább politikai kötelékeket, semmint homogén biológiai egységeket jelöltek. A hódítók sok esetben sikeresen integrálódtak az őslakosságba, miközben fenntartották saját adminisztratív és katonai intézményrendszerüket.

A bécsi Természettudományi Múzeum interaktív kiállítása, amelyet egy ismeretterjesztést segítő gyerekkönyv is kísér, ezt az árnyaltabb megközelítést teszi kézzelfoghatóvá a nagyközönség számára.