Fegyver a pestis és a gonosz szellemek ellen: illatszerek a középkorban

A középkori és reneszánsz spanyol emberek életébe ezúttal új módon csöppenhetünk bele. Milyen illatszereket használtak, és ez hogyan játszott szerepet a vallásban, vagy éppen az orvoslásban?

Lélekig hatoló illatok

A kor embere úgy gondolta, hogy az illatok az orron keresztül akár az agyba is eljuthatnak, ami hatással van a testre és lélekre egyaránt. Szent Izidor, sevillai érsek Etimológiák című művében azt fejtette ki, hogy a levegő minősége meghatározhatja az ember egészségét.

A középkori orvosok a betegségek kiindulási pontjának a bűzt tekintették. Az illatszereket viszont hasznosnak találták az egészség megőrzésében. Olyan növényeket tettek füstölőkbe, mint például rozmaringot, tárkonyt, vagy borókát. Arnau de Villa Nova, spanyol orvos úgy gondolta, hogy ezek segítségével meg lehet tisztítani a levegőt, megnyugtatja a szívet és az agyat. Nem véletlen, hogy a keresztény szertartásokon is használnak füstölőket – bár spirituális szempontból – a megtisztulás érdekében.

Arab eredet?

A spanyol területek déli része hét évszázadon át volt mór fennhatóság alatt, a két kultúra elkerülhetetlenül hatással volt egymásra. Az egyik legelső adat a füstölők alkalmazására egy korai arab kéziratban lelhető fel, amelyben részletesen taglalták a nagy terek tisztítását és a gyógynövények jótékony hatásait.

Orvosi és háztartási feljegyzések alapján tudjuk, hogy a középkorban az Ibériai-félsziget területén kifejezetten elterjedt volt a füstölők és gőzölők használata, főként az előkelők otthonában.

Harc a pestis ellen

A csatornákból, latrinákból vagy tetemekből származó rossz városi szagokat rothadással és betegségekkel hozták összefüggésbe, míg a finom illatokhoz jó tulajdonságokat kapcsoltak az emberek. A fekete halál idején ezért is vetették be nagy erővel a füstölőket. A pestis doktorok jellegzetes maszkjába is gyógynövényeket tettek, hogy ne kapják el a betegséget.

A megelőzésre is gondoltak, sőt, úgy vélekedtek, hogy az illatszerek hatása függ az egyén bőrtípusától is, ezért például a meleg tónusú embereknek rózsára volt szükségük, míg a hideg árnyalatúaknak pézsmára vagy citromra.

Hatása az orvoslásra

A betegek ápolásával az egyházi személyek is foglalkoztak, a feljegyzések arról tanúskodnak, hogy igazán komolyan vették feladatukat: egyes kolostorokban külön szobákat tartottak fenn a betegeknek, valamint külön kerttel is rendelkeztek.

Az illatszerek használata az ispotályokban is megjelent. A Santiago de Compostela-i Királyi Kórházban a 16. századtól a betegeket külön helyiségbe helyezték, annak érdekében, hogy a gyógyulók ne essenek vissza. Pamplonában az 1560-as években rendeletekkel írták elő, hogy a kórtermekben levendulát és rozmaringot tartalmazó füstölővel kellett felszerelni.