Hogy vélekedtek az emberek a pestis pusztításáról?

1347-ben Kaffa városának ostroma során a pestis új fejezetet nyitott az emberiség történetében. A halálos kór genovai hajók fedélzetén érkezett meg Messinába, és néhány év alatt egész Európát letarolta. A fekete halál nemcsak emberéleteket követelt, hanem társadalmi és vallási megrázkódtatásokat is hozott, bűnbakkereséssel, kétségbeesett védekezéssel és az isteni büntetéstől való rettegéssel.

Megérkezés Európába

Kaffa városa – ma Feodoszija, a Krím félszigeten – a 14. században genovai fennhatóság alá tartozott. Az Arany Horda vezetője, I. Dzsanibég kán a várost kezdte el ostromolni, egy korábbi összetűzés miatt. A mongolok között elkezdett terjedni a pestis, ami már korábban végig söpört Keleten. A genovaiakat úgy próbálták megtörni, hogy a fertőzés következtében elhunyt embereket katapulttal „lőtték” be a városba.

Mire a Kaffából érkező genovai hajók kikötöttek Messinában, a legénység nagy része halott volt, a többiek pedig fertőzöttek. A pestis ezzel megérkezett Európába, és rohamosan terjedt tovább. Az emberek pánikba estek, segítséget reméltek, mindeközben keresték a felelőst a sorscsapásért.

Bűnbak keresés

Nehéz időkben, az emberi természetből adódóan keresik a „bűnöst”, aki miatt a népnek szenvednie kell. A pestis következtében is előjött ez a reakció: többnyire a zsidókat hibáztatták, de bűnbakok voltak még a más megbetegedéssel küzdők is, az idegenek és a nők. Egyesek az asztrológiát hibáztatták, a baljós csillagok együttállását.

A járvány idején a társadalmi feszültségek a tetőfokra hágott. A járvány miatt nem lehetet természetes módon tartani a temetéseket – ami vallási szempontból igazán fontos volt –, az emberek maguk mögött hagyták családjaikat, és elzárkóztak a külvilágtól.

Isteni büntetés

A kor emberének többsége isteni csapásként értékelte a járványt, és úgy gondolták, hogy egyedül Isten akarata döntött arról, hogy ki marad életben és ki hal meg.

Tekintve, hogy a középkorban az embereknek a legnagyobb félelme az volt, hogy a pokolra kerülnek bűneik miatt, nem véletlen, hogy így vélekedtek magáról a pestisről is, vagyis, mint az isteni akarat megnyilvánulása.

Védekezés a pestis ellen

A középkorban az orvoslás nem volt fejlett, ha lehetett gyógynövényeket viszont bevetettek a különböző megbetegedések ellen. A pestis doktorok is ezért tettek maszkjukba gyógynövényeket, mert remélték, hogy ezzel ellen tudnak állni a betegségnek.

Egyesek fokhagyma és dohány rágásával védekeztek, mások rózsavízzel vagy ecettel dörzsölték be bőrüket és hajukat. A beltéri levegő tisztítására fűszereket főztek meg, vagy gőzöltek. Esetenként növényeket égettek el, mint a tömjén vagy a kamillavirág. A tüzet szintén tisztító eszközként használták, amelyet a fertőzöttek ruháinak és háztartási eszközeinek megsemmisítésére is használtak.

A szentek szerepe

A szentek olykor gyógyítóként, vagy akár védelmezőként jelentek meg, akik a betegséggel küzdőket segítették. Az embereknek megnyugvást és reményt adtak a nagy tiszteletnek örvendő egyházi személyek, mint például Szent Sebestyén, Sziénai Szent Katalin, vagy a későbbiekben Szent Rókus.

Az ereklyék jelentősége is megnőtt a nehéz időkben. A fekete halállal sújtott településeken körmeneteket tartottak, ezzel kérve Isten segítségét – bár a közösségi események a már megfertőződött és az egészséges emberek között a pestis gyorsabb terjedéséhez vezetett.

Nem csak a középkor betegsége

A nagy pestis járvány ugyan lezajlott 1351-ig, viszont a későbbiekben is, több alkalommal felütötte fejét a betegség. A 17. században Sevillában, valamint Londonban is gondot okozott, az 1770-es években a Balkánon is megjelent.

Magyarországon a Rákóczi-szabadságharc idején a pestis többszörös áldozatot követelt, mint a hadiesemények. Hazánk területén utoljára 1738-ban tört ki pestis járvány, szintén hadi cselekményeket követően.