Bor- és olívaolaj-üzemként használtak egy római fürdőt

2026. szeptember 29.-Múlt-kor

Egy római kori közfürdő ipari célú, bor- és olívaolaj-termelő üzemmé történő átalakítását azonosították régészek a dél-törökországi Antiochia ad Cragum romvárosában. A Journal of Roman Archaeology tudományos folyóirat szeptemberi számában megjelent, Emlyn Dodd és Leticia R. Rodriguez által jegyzett tanulmány bemutatja, hogy a késő ókori közösségek miként hasznosították újra a funkciójukat vesztett középületeket.

Összefoglaló
  • A dél-törökországi Antiochia ad Cragum ókori városában egy korábban közfürdőként funkcionáló épület ipari célú átalakítását azonosították a régészek.
  • A késő ókorban végrehajtott módosítások, köztük egy prés és erjesztőkádak kialakítása révén a terület bor- és olívaolaj-termelő központtá vált.
  • A Journal of Roman Archaeology folyóiratban bemutatott kutatás rávilágít a késő ókori városok épületeinek újrahasznosítására.
Bor- és olívaolaj-üzemként használtak egy római fürdőt

A vizsgált épület, az úgynevezett Kis Fürdő (Small Bath) Antiochia ad Cragum városának főkapujától 90 méterre, az egykori partmenti út mentén fekszik. A fürdőt a Kr. u. 2. század végén vagy a 3. század elején építették egy téglalap alakú központi csarnokkal, fűtetlen, mozaikkal díszített hidegvizes szobákkal és fűtött helyiségekkel. Az eredeti fürdőfunkció feltehetően a 260-as években, a perzsa invázió nyomán szűnt meg, amit az is magyarázhat, hogy az épület a védett városfalakon kívül helyezkedett el.

A kutatás megállapította, hogy a fürdőt a Kr. u. 4. és 7. század közötti késő ókori időszakban ipari léptékű feldolgozó üzemmé alakították át. A módosítások során két hidegvizes helyiséget egy falba vágott, vízzáró habarccsal (opus signinum) bélelt csatornával kötöttek össze. A szőlő taposására utaló kopásnyomokat azonosítottak a mozaikpadlón, ahonnan a csatorna a kipréselt folyadékot a korábbi fürdőmedencéből kialakított, csaknem 2900 literes kapacitású tárolókádba vezette. A központi csarnokot egy válaszfallal kettéosztották, az egyik oldalon egy olajbogyó zúzására használt forgókövet (trapetum), a másikon pedig egy hatalmas kőprést és annak ellensúlyát azonosították.

A régészek szerint az egyidejűleg két funkciót ellátó komplexum bor- és olívaolaj-készítésre is alkalmas volt. A két hideg szobát vélhetően a szőlő feldolgozására, a zúzásra és az erjesztésre használták, míg a központi terem az olívaolaj kinyerésére szolgált. Mivel a szőlő- és az olajbogyó-szüret eltérő időszakokra esik, a kutatók szerint a présberendezéseket az év különböző szakaszaiban mindkét célra alkalmazhatták. A fürdő egykori víztározója a mezőgazdasági műveletekhez biztosított stabil vízellátást.

Antiochia ad Cragum az ókorban a Földközi-tenger partvidékén elterülő Cilicia régió fontos városa volt. A térségben kiterjedt kereskedelmi tevékenység zajlott, a településen korábban is találtak már nagy mennyiségű amforát és az azokat gyártó kemencéket, amelyek a bor és az olaj exportját bizonyítják.

A most feltárt egykori fürdő a város eddig azonosított legnagyobb mezőgazdasági feldolgozó üzeme. A kutatók feltételezik, hogy az épületet ebben a korszakban olyan személyek üzemeltethették, akik kapcsolatban álltak a korai keresztény egyházzal, amelynek gazdaságában a bor és az olívaolaj kiemelt szerepet játszott.

Az ipari tevékenység befejezése után az épület sorsa többször változott. A bizánci időszakban kézműves műhelyként funkcionált, majd a 10. és 11. században rögtönzött temetőként használták, amelyet a szobákban és a folyosókon feltárt emberi maradványok igazolnak. Jóval később, az 1620-as éveket követően több mint 3000 darabból álló, főként ezüstből, valamint bronzból és aranyból álló érmeleletet rejtettek el az épületben.